Éppen harmadik dél-ázsiai útjára készült Colin Powell amerikai külügyminiszter, amikor a The New York Times ismét fölvetette, hogy a politikus lemondani készül posztjáról. Először tavaly, közvetlenül szeptember 11-e előtt a Time magazin szentelt öles elemzést annak, hogy Powell mintegy "kilóg a sorból" az amerikai adminisztrációban: inkább "galamb", inkább a tárgyalások és a megegyezések híve, mint sok társa a kormányban, akikhez pedig az elnök, George W. Bush ösztönösen vonzódik. Mondhatni, nem véletlenül választotta őket maga mellé. Akkor meg Powellt miért? Mert óriási a népszerűsége, mert a papa már kipróbálta (őt is), mert adu ász a világban, és: éppen azért, mert ellensúlyt s ezáltal egyensúlyt képezhet a kormányban.
A terrortámadások után a téma lekerült a napirendről, különösen, hogy Powell tökéletesen belesimult a terrorizmus elleni nemzetközi hadjárat washingtoni politikájába. A premisszák viszont nem változtak, és az elmúlt tíz hónapban újabb súrlódási felületek lettek láthatóvá. Powell álláspontja szerint került sor a tálib foglyok kezelésére, és formailag is nemzetközi szerződésbe foglalták az oroszokkal kötött új fegyverzetkorlátozási szerződést. De: nem tudta meggyőzni elnökét arról, hogy ne ejtse Arafatot, és arról sem, hogy ne vonja meg az anyagi támogatást az ENSZ népesedési alapjától. A külügyminiszter eddig minden különvéleménye fenntartása mellett az elnöki politikát hajtotta végre; most először fog előfordulni, hogy főnöke intenciója ellenére arafatista palesztinokkal tárgyal.
Vagyis nem csak a nyári hírszegénység késztethette a New York-i újságot arra, hogy felmelegítse az ügyet. Powell persze nyomban közölte, hogy esze ágában sincs lemondani. De ezentúl a lehetőség a következő két és fél évben ott lóg majd a levegőben ennek minden elbizonytalanító következményével együtt, hacsak közben nem történik megint valami esztelenül vad dolog a nemzetközi viszonyokban. (SzH)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.