A lakás-takarékpénztárak nem találják helyüket. A jelzáloglevél-alapú, állami kamattámogatású kölcsönök kamata olyan alacsonyra süllyedt, hogy nincs szükség sokéves előtakarékoskodásra ahhoz, hogy alacsony kamat mellett juthassunk lakáshitelhez.
Ugyanakkor a befizetéseken elért hozam (az állami támogatásnak köszönhetően) még mindig vonzó. Mármint annak, aki időben hozzájut a pénzéhez. Alig egy éve, hogy az első szerződések lejártak, elkezdődtek a problémák. Az ügyfelek nem kellő tájékoztatása miatt sokan úgy vélték, négy év lejárta után megkaphatják a pénzüket és a hitelt. Kiderült, hogy ettől kezdve három hónap a ki-utalási időszak, mire minden elrendeződik, mindenki minden iratot beszerez, a kifizetés csak aztán jön.
De az is sokszor késlekedik. Bár a lakástakarékok egyedi problémákról beszélnek, a számok nem ezt bizonyítják. A felügyelethez csak a nagyon elkeseredett, hónapokon keresztül hitegetett ügyfelek jutnak el. Éppen ezért a heti 50-60 panasz valószínűleg csak a jéghegy csúcsa, az elégedetlenek száma jóval nagyobb lehet.
Pedig a lakástakarékokra szükség lenne. Igaz, egy átfogó lakáspolitikai koncepció kellene, és úgy kellene őket a rendszerbe illeszteni. Jó lenne a támogatások növelése is, hitelkamataik csökkentése. A lakástakarékok létjogosultságát csak saját maguk tudják bebizonyítani azzal, hogy a szerződésnek megfelelően teljesítenek, és nem használják ki azt a kiskaput, hogy a törvény nem szab kifizetési határidőt, így az ügyfél végső soron csak a bírósághoz fordulhat.
Magyarország kicsi, és ahogy mondani szokták, itt mindenki ismer mindenkit. A jó hírnevet eljátszani nagyon könnyű, megszerezni annál nehezebb.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.