Valami van, de nem az igazi. Rajkin legendás mondása juthat az eszünkbe a pénzügyi kormányzat által a kárpótlási jegyek bevonására kialakított elképzelés kapcsán.
A létrehozandó Forrás Vagyonkezelő és Befektetési Rt.-be apportálnák az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. tulajdonában lévő számos részesedést és ingatlant. Az új céget úgy kívánják megalkotni, hogy alkalmas legyen a még piacon lévő mintegy 19 milliárd forintos névértékű kárpótlási jegy bevonására. A tőzsdei bevezetéssel a jegy kurzusa azonnal a részvény árfolyamához "tapad" majd. A cégértéket pedig igen nehezen fogja meghatározni a piac, hiszen a holding szórt portfóliója nehezen lesz bárki számára is áttekinthető.
A kárpótlással kezdetektől fogva az elmélet szintjén kezdődtek a problémák. Úgy tűnik, hogy ennek megoldására a kormányzat ezúttal sem vállalkozik, és a sajátos értékpapír futamidejének hiánya mögé bújva újabb átmeneti megoldáson dolgozik. Így viszont semmi garancia nincs arra, hogy az értékpapír-tulajdonosok éljenek a csere lehetőségével.
A kárpótlási jegyek befektetési holdingban történő hasznosítása egyébként nem ismeretlen valami, hiszen a kilencvenes évek első felében a Hogyan lehetünk gyorsan milliárdosok Magyarországon? kérdésre adott három legjobb válasz egyike volt. A helyzet sajátosságát az adja, hogy az államnak - kezdetben többségi tulajdonosként - olyan leendő kisebbség érdekeit kell védenie, mely még nem cserélte át értékpapírjait. Ennek hiányában egy esetlegesen többségbe kerülő csoport nyomott áron felvásárlást hajthat végre, kimazsolázhatja a portfólió értéket képező darabjait, és a még mindig bőségesen rendelkezésre álló jogi trükkökkel könnyen átlépheti a köz- és magánvagyon közötti - garanciák hiányában meglehetősen szűk - mezsgyét.
Az ördög jelen esetben is a részletekben van. A Forrás alapító okiratának megalkotásánál, a jegycsere módjának meghatározásánál még meglesz a lehetőség a kárpótoltak érdeikeinek minél nagyobb fokú figyelembevételére. A kárpótlási jegyek bevonásának módját ismertető sajtótájékoztatón a minisztérium illetékesei kényesen ügyeltek arra, hogy a jegycsere konkrétumairól ne bocsátkozzanak részletekbe. Ez reményt ad arra, hogy az állam sem szeretné, ha ez a forrás is a későbbiekben búvópatakká válna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.