Vissza-visszatérő vitatéma a rendőrök, a mentők, a tűzoltók körében, hogy a bűncselekmények, balesetek helyszínére előbb érnek oda a kereskedelmi televíziók munkatársai, mint a belügyi és mentőszervezetek illetékesei. Ez ma már legkevésbé a riporterek gyorsabb járműveivel magyarázható, sokkal inkább a készenléti szervek lehallgatásbiztos kommunikációs hálózatának hiányával. Ennek felszámolása a kormány múlt pénteki moratóriumot hirdető döntése nyomán azonban ismét tovább odázódik.
A szóban forgó rádiókommunikációs rendszer magyarországi történetéből lassan már történelemkönyvet lehetne írni. "Tetra-készen" - ezt a címet még 1996-97 táján adtuk a projekt megvalósításának első komolyabb felmerülése kapcsán. A már akkor is mintegy 20 milliárd forintosra becsült beruházásért kezdettől óriáscégek versengtek, a döntéshozatalt azonban finanszírozási nehézségek késleltették.
Az előző kormánynak is több évbe telt, mire azt eldöntötte, hogy a rendszert a Tetra-technológiára, működtetését pedig egy erre a célra létrehozott cégre kívánja alapozni. Igaz, ekkor már 50 milliárdot sem sajnált volna a projekt megvalósítására. Ez utóbbi összeg azonban kezdettől vita tárgyát képezte, még a szakmán belül is sokallták. Nem vetett jó fényt a kormányzat közbeszerzési gyakorlatára a végleges szállító kiválasztására kiírt pályázat körüli hercehurca sem.
S most az új kormány legutóbbi döntése nyomán minden kezdődhet elölről. Ismét ringbe szállhatnak az egyéb technológiát képviselő nemzetközi szállítók, s a szolgáltatói oldalon képződhető nagyszabású üzletben újból reménykedhetnek a távközlési cégek. Az idő azonban sürget, igaz, ma már nem a projektre elnyerhető több millió eurós PHARE-támogatás határidejének lejárta miatt, az, mint hallottuk, más célra hasznosul. Egyre nyilvánvalóbbá válik az is, hogy a döntéshozatalban végre a lehető legnagyobb mértékben háttérbe kellene szorítani a politikát. Az ugyanis vitathatatlan, hogy az eredményes készenléti munkához minél előbb szükség lenne már egy (le)zárt kommunikációs megoldásra...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.