Átalakuló befektetési piac

A Credit Suisse után a napokban a BNP Paribas is bejelentette, hogy számos külföldi úgynevezett részalap kollektív befektetési értékpapírját fogja hazánkban is engedélyeztetni. Nem túlzás kijelenteni, hogy néhány hónapon belül a külföldi termékek és a jelenleg működő közel száz hazai nyilvános alap között a forgalmazott konstrukciók számát tekintve már nem lesz nagyságrendbeli különbség.

Természetesen a potenciális befektetői kör még lényeges eltérést mutat. A külföldi értékpapírok vásárlóiként - rövid távon - elsősorban a biztosítókra és a pénztárakra számítanak, ez a forma a lakosságnál legfeljebb egy szűk kör devizamegtakarításainál jelenthet alternatívát.

A hazai befektetési alapok tőkéjének több mint 90 százaléka magyar állampapír, de a biztosítói és pénztári befektetéseknél is túlnyomó az alacsony kockázatú eszközök aránya. Azt sem szabad feledni, hogy bár a magyar állampapírt néhányan úgy emlegetik, mint valamiféle "splendid isolation" megnyilvánulását, ez az eszköz egy kicsi és nyitott gazdaságú ország finanszírozását szolgálja.

Mára az Európai Unióhoz történő integráció kézzelfogható, a monetáris unióhoz való csatlakozás pedig belátható közelségbe került. Azt a kijelentést, hogy "az ország fejlődik", végső soron csak akkor fogadhatjuk el, ha az állampolgárok megtakarításainak volumene és a pénzügyi ismereteik szintén közelíteni fogják az uniós átlagot. A vagyoni gyarapodás pedig törvényszerűen a felelős döntés irányába mozdítja el a megtakarítók gondolkodását.

Nem lehetnek illúzióink, az uniós csatlakozást követően néhány év alatt gyökeresen átalakul a hazai befektetéskezelési piac, amely a magyar szolgáltatók számában is jelentős csökkenést fog maga után vonni. (Az első döntésre szintén a közelmúltban került sor, hiszen a Takarék-alapokat menedzselő Union-Investment Hungária Alapkezelő kivonul a magyar piacról.) Sajnálatos módon a magasabb kockázatvállalást jutalmazó eszközök hazai választéka sem ad okot bizakodásra, hiszen a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) esetében csak annyi változás történt, hogy állapota "súlyos, de már nem életveszélyes".

A kilencvenes évek elején előzmények nélkül jelentek meg a tőkejövedelmet biztosító befektetési formák a hazai pénzügyi piacon. Az alapkezelők kezdetektől fogva a befektetési kultúra fejlesztésére és nem a rövid távú érdekérvényesítésre helyezték a hangsúlyt, hiszen utóbbi csak múlékony előnyöket biztosított volna. A kezelt tőke viszonylag szerény mérete, valamint a pénzügyi politika sokszor kiszámíthatatlan irányváltásai mellett ezt az a felismerés indokolta, hogy a nem elsősorban az értékesítésre, hanem a felelős befektetési döntésre építő stratégia döntő eleme a bizalom. Azt pedig megszerezni nehéz, elveszteni viszont könnyű.

A devizaliberalizáció egyik hatásaként már olyan széles befektetési horizont vált elérhetővé a magyar megtakarítók számára, amit még a szakembereknek is lehetetlen átlátni. Épp ezért egyre jelentősebbek lesznek a kollektív befektetéskezelési formák, vagyis az alapok, a pénztárak, az életbiztosítások és kisebb részben a portfóliókezelés. Ez a folyamat átalakuló termékválaszték mellett megy majd végbe, így az állami és a piaci szereplők közös felelőssége a befektetési kultúra fejlesztése. Egy piac fejlődését ugyanis semmi sem segítheti elő jobban, mint a felkészült ügyfelek növekvő igénye.