Az eddigi tendenciák folytatódását jelzik a múlt héten megjelent ipari adatok: az építőipar továbbra is száguld, a többi ágazat viszont összességében a világgazdasági dekonjunktúra hatása alatt áll.
Augusztusban 2 százalékkal alacsonyabb volt az ipar (építőipar nélkül számított) teljesítménye, mint egy hónappal korábban. Ezzel folytatódott a szektor másfél éves stagnálása. A receszszió közeli állapotot - a belföldi értékesítések többéves pangása mellett - az exportkereslet viszszaesése okozza. A konjunktúraérzékenységnek ellentmondani látszott az utóbbi néhány hónap, amikor a kivitel váratlanul megélénkült. Augusztusban viszont majdnem 5 százalékkal kisebb volt az ipari export, mint egy évvel korábban, ami azt bizonyítja, hogy a fellendülés rövid életű volt.
A nyár végén viszont újabb lendületet vett az építőipar: az első nyolc hónapban 22,5 százalékkal volt magasabb a termelés volumene, mint tavaly ugyanebben az időszakban - ez a rendszerváltás óta messze a legmagasabb ütem. Az ágazatot tehát egyértelműen elkerüli az a pangás, ami az ipart jellemzi. A különbözőség oka az eltérő keresleti szerkezetben található: az ipari teljesítményt alapvetően az exportorientált nagyvállalatok határozzák meg, az építőipart viszont inkább belső tényezők befolyásolják. A növekedés egyik húzóereje az új lakások iránti nagy kereslet, ami elsősorban az állami kamattámogatású jelzáloghiteleknek és a gyors bérnövekedésnek köszönhetően válik "fizetőképessé". (Ezt mutatják a megtakarítási adatok is: a lakosság augusztusban több hitelt vett fel, mint amennyit megtakarított.) A másik, konjunktúrát okozó tényező a választások előtt rendre meglóduló állami beruházási tevékenység. Ennek hatása négyévente rendkívül látványosan jelentkezik az építőipar növekedési számaiban, és most sincs másképp.
A növekedés tényezői egyben azt is sejtetik, hogy az építőipar látványos szárnyalása nem tart a végtelenségig, már az önkormányzati választások után számítani lehet az állami beruházások visszaesésére. A lakáspiacon is látszik a gyors növekedés vége: az építési engedélyek bővülési üteme látványosan visszaesett, ami egy éven belül törvényszerűen vezet az építési dinamika csökkenéséhez. Ezzel párhuzamosan a lakossági keresletben is korrekcióra számítanak a szakértők, ami a piacon áresést okoz majd.
A hét krónikájához tartozik még, hogy változatlanul hagyta a kamatszintet a monetáris tanács a hétfői ülésén. A döntés után Járai Zsigmond elmondta, bízik abban, hogy az ír népszavazás csatlakozási szempontból kedvező eredményt hoz. (MI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.