Bázel II. és a hitelbiztosítók: kritikus pontok

Hogy miért ilyen hosszas az előkészítés, azt alapvetően a témakör súlya és összetettsége indokolja. A bázeli bizottság is tudja, hogy nem néhány technikai részkérdés módosításáról van szó, hanem filozófiai irányváltásról, a 21. századbeli bankvilág igényeinek kielégítését szolgáló új szabályrendszer bevezetéséről. Természetes ugyanakkor, hogy egy ilyen mértékű váltásra csak igen alapos, sokszoros visszacsatolást igénylő előkészítés és parázs vitákban formálódó egyeztetés után van lehetőség.

Az azonban már kevésbé ismert, hogy a tervezett új szabályokat nemcsak a hitelintézetek, a bankrendszer tartja még nem elég kiforrottnak, hanem komoly nézeteltérések vannak a bázeli bankfelügyeleti bizottság és a hitelbiztosítók között is. Ezen vita okairól, hátteréről és a lehetséges megoldásokról adnak rövid áttekintést a következők.

A hitelbiztosítás alapvető funkciója, hogy csökkentse a hitelkihelyező kockázatát. Ha ugyanis a hitelfelvevő nem tudja (vagy akarja) visszafizetni tartozását, és az ügylet biztosítással fedezett, akkor a hitelbiztosító megtéríti a kárt. Egy ilyen követelés tehát kisebb kockázatot jelent a banknak, és a kedvezőbb kockázati súlyozás miatt a pénzintézet tőkeszükséglete is alacsonyabb.

Ezt elismerve a jelenleg érvényes Bázel I. szabályai szerint egy biztosítással vagy garanciával fedezett ügyletnél a kockázati súlyozás 0-100 százalék között változik. Ezen belül a legkedvezőbb egy OECD-országbeli szuverén hitelfelvevő kockázata (0 százalék), a legkedvezőtlenebb pedig például egy nem OECD-országbeli magánügyfél kockázata (ehhez 100 százalék kockázati súly járul).

A tervezett új szabályozás, változtatva ezen a megközelítésen, szélesebb kockázati skálát állapít meg (0 és 150 százalék közötti kockázati súllyal), és a korábbi öt kategória helyett a hitelfelvevő besorolása szerint 18 létezne. Ami viszont ennél fontosabb, hogy a javaslat kizárólag harmadik fél által garantált ügyletek részére teszi lehetővé a kedvezőbb kockázati besorolást, és nem terjeszti ki ugyanezeket a lehetőségeket a biztosított ügyletekre.

Ezt a változást a hitelbiztosítók természetesen nehezményezik, hiszen egy ilyen rendelkezés gyöngítheti a banki és hitelbiztosítói szféra közötti kapcsolatrendszert, üzleti szempontból egyértelműen hátrányos helyzetbe hozhatja a biztosítókat, és csökkentheti a hitelfelvevők bizonyos köreinek esélyeit.

Milyen érvek állnak a bizottság fenti javaslatának hátterében? A tervezet szerint a hitelvédelemnek közvetlennek, egyértelműnek, visszafordíthatatlannak és feltétel nélkülinek kell lennie. A garanciák pedig ezen kritériumoknak megfelelnek, szemben a biztosításokkal - amelyek a bizottság véleménye szerint nem mindig felelnek meg a fenti kritériumoknak. Csökkenteni kellene például a biztosítások feltételességi szintjét, hiszen egy biztosító akkor fizet, ha bizonyos feltételeknek a biztosított ügy megfelel. Ez egy időigényes és nem mindig egyértelmű folyamat.

De ez csak a kritikák egy része. A bázeli bankfelügyelet szerint a hitelbiztosítási tevékenység nem uniformizáltan szabályozott, és ezért bizonyos követelmények teljesülését csak kötvényszinten lehetne ellenőrizni. Ehhez pedig a nemzeti felügyeleteknek nincs elég kapacitásuk. A bankok érdekeivel is ellentétes lenne - hangoztatják - a kockázatokat egy kevésbé szabályozott területre transzferálni. A korszerűbb kockázatértékelési módszerek bevezetését a biztosítóknál az is nehezítheti a tervezet szerint, hogy nagy részüknél hiányoznak a hosszú távú kárfizetési idősorok.

A tervezett, új szabályozás a figyelembe vett kockázati kör jelentős bővülésével is járna, hiszen a bankoknak a jövőben a tőkeszükségletük meghatározásánál a hitel- és piaci kockázatok mellett a működési kockázatokat is figyelembe kell venniük. A bővülő kockázatok fényében még inkább szükség lenne - mondják a hitelbiztosítók - a kockázatcsökkentést szolgáló lehetőségek - így a hitelbiztosítás - kihasználására. Ehhez persze a biztosítónak is lépniük kell - például új termékek kifejlesztésével. A nem kellő szabályozottságnak pedig az elmúlt évek folyamatai ellentmondani látszanak, hiszen a nemzetközi szervezetek (például OECD, Európai Unió) előírásai egyre jobban behatárolják a biztosítók szabályoknak nem megfelelő működését.

A hitelbiztosítók nemzetközi szervezetei (a Berni Unió és az ICIA) már 2001-ben jelezték a bázeli bizottság felé aggodalmaikat, majd a kétoldalú egyeztetések után ez év szeptemberében Bázelban egy szakértői tanácskozáson keresték a felek a megoldás módját. A bázeli bizottság a tanácskozáson is hangoztatta, hogy nem a hitelbiztosítók ellen irányulnak az új irányelvek, hanem a bankrendszer biztonságos működése érdekében kívánják kiszűrni a nem megfelelően szabályozott elemeket. Ezzel szemben a biztosítók képviselői éppen azt igyekeztek bizonyítani, hogy sem a szabályozatlanság, sem a biztosításnak a garanciákkal szemben való "leértékelése" nem fedi a valóságot. Például igaz ugyan, hogy egy biztosítás formailag nem "unconditional" (feltétel nélküli), de egy fedezetbe vett esemény lefedettsége közvetlen és explicit, amelynek alapján a biztosító, ha nem is rögtön, de fizeti a kárt. Hasonló a helyzet a visszavonhatatlanság kritériumával is: a biztosító kötelezettsége a kárfizetésre egy szabályszerű kötvény alapján nem kérdőjelezhető meg és nem viszszavonható.

A hitelbiztosítás világszerte fontos szerepet tölt be a kereskedelmi és projekthitelezés kockázatainak csökkentésében, különösen a feltörekvő és fejlődő országok vonatkozásában. A jelenlegi gyakorlattól való eltérés ezen országokat igen hátrányosan érintheti. Ugyancsak hátrányosan befolyásolhatja az eladósodott országokkal folytatott tárgyalásokat is (HIPC-kezdeményezés, Párizsi Klub stb.)

Mindezeket figyelembe véve javasolják a hitelbiztosítók, hogy a Bázel II. ezen rendelkezései a jelenlegi szabályozás gyakorlatát erősítsék meg és ne különböztessék meg a garanciák és a biztosítás által nyújtott védelem hatékonyságát. Tekintettel arra, hogy a Bázel II. a korábbiaknál jóval hangsúlyosabb szerepet szán a nemzeti felügyeleti hatóságoknak, a tanácskozás végül is azzal az ajánlással zárult, hogy a hitelbiztosítók és a felügyeletek országonként tekintsék át a felmerült kérdéseket, és fogalmazzanak meg ajánlásokat a kialakítandó gyakorlatra. Ezek a konzultációk megkezdődtek (a PSZÁF és a Mehib Rt. között is), és az első tapasztalatok arra utalnak, hogy meg lehet találni a mindkét fél számára elfogadható megoldást.

Egyidejűleg napirendre kell tűzni a kérdést a hitelbiztosítók és a bankok közötti párbeszédben is. Nyilvánvalóan a pénzintézetek ugyanolyan mértékben érdekeltek a biztosítások kedvező értékelésében, mint maguk a biztosítók, és az eddigi tapasztalatokra építve támogatni tudják a felügyeletek kedvező állásfoglalását.