BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapest: se veled, se nélküled

Sokkal inkább emberi, személyekről szóló konfliktusok akadályozzák a fővárosi koalíció gyors létrehozását, mintsem az MSZP és az SZDSZ programjának összehangolása. A két párt a szakmai kérdések zömében egyetért, a szocialisták azonban egyre nehezebben viselik, hogy bár 1994 óta rendre a közgyűlés legerősebb frakcióját adják, a budapestiek számára úgy tűnik, mintha Demszky Gábor és az SZDSZ "csinálná meg a várost".
2002.11.06., szerda 00:00

A fővárosban előbb jöhet létre az ellenzék és a közgyűlési többség között a bizottsági struktúráról szóló megállapodás, mint a harmadik közös ciklusát kezdő MSZP és SZDSZ között a koalíciós megállapodás - a furcsa helyzet, illetve a szerződés megkötésének csúszása azonban egyik fél szerint sem ad okot aggodalomra. Koalíció lesz, a két párt azonban szinte élvezettel "kóstolgatja" egymást, és igyekszik megszilárdítani helyzetét a másikkal szemben már most, az elkövetkezendő négy évre.

Egyelőre úgy tűnik, az SZDSZ lehet elégedettebb a tervek szerint a jövő héten befejeződő tárgyalások eredményével. Egyre biztosabbnak tűnik ugyanis, hogy az MSZP kénytelen lesz lemondani az általa "mumusnak, illetve szürke eminenciásnak" kikiáltott Atkári János pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes menesztéséről. A szocialisták kénytelenek beérni azzal, hogy az ígéretek szerint szűkítik a pozí-cióval járó hatásköröket, az azonban több vezető szocialista politikus szerint nem enyhíti majd a legnagyobb problémájukat: Atkári Jánosnak a főpolgármester legfőbb bizalmasaként olyan informális túlhatalma van, amit nem lehet hatáskörnyirbálással érdemben korlátozni. Azt az SZDSZ-ben elismerik, hogy Atkári János "nem a diplomáciai érzékéről híres", könnyen konfrontálódó személyiség. Ugyanakkor úgy vélik, Demszky Gábornak joga van megválasztani legfontosabb, legközelebbi munkatársát, akinek ráadásul - teszik hozzá - elvitathatatlan érdemei vannak a város működtetésében.

A Demszky-Atkári kettős szerepe a városvezetésben annak ellenére domináns, hogy több jelentős terület, így például a városfejlesztés ma is a szocialistákhoz tartozik, Vajda Pál főpolgármester-helyettes révén. A két párt viszonyában így nem is annyira hatáskör-megosztási viták okoznak feszültséget, hanem az, hogy az MSZP - okkal - úgy érzi: a közvélemény számára nem tükröződik vissza megfelelő mértékben fővárosi jelenléte, munkája, erőfölénye. A két párt 1994 óta irányítja együtt Budapestet, és a második önkormányzati választás óta rendre a szocialisták alakíthatják a közgyűlés legnagyobb frakcióját. Így ők jogosultak a legtöbb bizottsági helyre és elnöki posztra, a sok tisztség azonban nem tudja orvosolni azt a kommunikációs fölényt, amit a főpolgármesterség önmagában jelent. Azt a szocialisták is elismerik, hogy Demszky Gábor sokat dolgozik azért, hogy szereplései során szakértőként feltűnve saját sikereként mutassa be a fővárosi fejlesztéseket. A forrásmegosztás kérdései, vagy éppen a hoszszabb távú fejlesztési programok üzenetei aligha jutnak el a választókhoz olyan mértékben, mint egy főpolgármesteri útátadás.

A szocialisták helyzetét némiképp nehezíti az is, hogy míg a fővárosi SZDSZ-esek, azaz Demszky Gábor és Bőhm András frakcióvezető teljes mértékben szabad kezet kaptak pártjuktól, addig - ahogy a kampányban is - a budapesti MSZP feje felett mindig ott lebeg az országos pártvezetés, amely szívesen kedvezne a kormányban partner kisebbik koalíciós pártnak. Az SZDSZ-t a főváros tartotta életben az áprilisi választásokon, és a budapesti főpolgármesterséggel járó kommunikációs előnyre szüksége is van a liberális pártnak. A fővárosi szocialistáknak pedig be kell látniuk, hogy a "mohónak" mondott és a kormányban felülreprezentáltnak tekintett SZDSZ a budapesti közgyűlésben nem anynyival kisebb náluk: míg a kerületekben a polgármesteri székek megoszlása, vagy éppen a parlamenti frakciók nagysága alapján a különbség több mint nyolcszoros az MSZP javára, addig a közgyűlésben ez az arány 1:1,5-hez. Ez egyébként meglepetés a szocialisták választási várakozásaihoz képest, hiszen mint Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-jelölt is elmondta, az ő ringbe szállásának is egyik célja az volt, hogy pártja abszolút többséget szerezzen. A budapesti MSZP így arra készült, hogy végre "megzabolázhatja" Demszky Gábort.

A koalíciós tárgyalásokon mindkét párt jobb viszonyt ígér az elkövetkezendő négy évre, kölcsönös gesztusokat a másik irányába, azonban arra mindkét oldalon számítanak, hogy már az első költségvetési vita is visszahozza a szokásos "házastársi" perpatvarokat.

Egyelőre úgy tűnik, az SZDSZ lehet elégedettebb a tervek szerint a jövő héten befejeződő tárgyalások eredményével

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.