BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hasonlóság, különbség

2002.11.18., hétfő 00:00

Az elmúlt héten látszólag hasonló fejleményekre figyelhettünk a jobb- és a baloldal két-két érdemes politikai alakulatának viszonyában. Magyarán, ahogyan az MDF folytatta távolodását sokszoros szövetségesétől, úgy az SZDSZ sem igyekezett az MSZP kebelére omolni. A képlet persze mégsem ilyen egyszerű. Egyrészt számottevőek a különbségek az ellenzékben, illetve kormányon követhető stratégiák között, másrészt a szabad demokraták és a szocialisták együttélésében országosan nem, csupán fővárosi szinten tapasztalhattunk súrlódásokat.

Míg az MSZP-SZDSZ duó csúcsvezetése maximálisan megérti egymást, addig Budapesten köztudottan más a helyzet. Ugyanakkor itt sem az elvek és ideológiák közötti antagonisztikus ellentétek, sokkal inkább a személyes ellenszenvek okán várat magára a győztesek koalíciós megállapodása. A fővárosi közgyűlésben nem képzelhető el más megoldás, mint hogy az MSZP és az SZDSZ kiegyezzen, hiszen egyikük sem választhat magának szövetségest a jobboldalról. (Noha másmilyen feltételrendszer szerint, de akkor is így lenne ez, ha a szocialistáknak mégis sikerült volna abszolút többségre szert tenniük, miáltal jelentős mértékben szűkíthetnék Demszky Gábor mozgásterét.) A két párt tehát - bármit is vágjanak prominenseik egymás fejéhez - együtt fog működni. Igaz, ezt az együttműködést a továbbiakban a korábbinál több nyilvános konfliktus jellemezheti.

Ellenzékben egyszerűbb: az MDF-ben egyre nagyobb meggyőződéssel vallják, hogy az önállóság nemesít. Törekvéseik előtt mind kevesebb az akadály, miután elbukott a pártelnök első számú ellenlábasa is. Balsai István frakcióvezető - akiről tévesen hitték, hogy az MDF parlamenti képviselőcsoportjának többsége mögötte áll - távozni kényszerült, következésképpen ezentúl egyértelműen a külön utas politika dominál a kisebbik ellenzéki pártban. A kérdésre, hogy ez mire elég, a 2006-os - esetleg az egy-két esztendővel előbbre hozott - választások adhatnak választ. Az mindenesetre tény, hogy a teljes jobboldali integrációról ábrándozó Fidesz 2002 őszén egy lépéssel sem tart előrébb, mint 1996-97-ben. Sőt: akkoriban az MDF-fel barátibb kapcsolatokat ápoltak.

Egy szó, mint száz: innen szép összefogni. (GA)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.