Első ízben történik meg a Kínai Népköztársaság zaklatott történelmében, hogy forgatókönyv szerint zajlik le a vezető politikai garnitúra cseréje. A jelen idő azért indokolt, mert a folyamatnak csak az elejét jelenti az, hogy a kommunista párt hosszú kongresszusán a múlt héten "megválasztották" az új főtitkárt Hu Csin-tao személyében. A nevet még gyakorolni kell, de valószínűleg érdemes, az ismeret jó másfél évtizedig kitart (a memorizálásban segíthet a magánhangzó-kapcsolat, u-i, mint Putyin). Az őrségváltás a tervek szerint jövő márciusban zárul, amikor az állami csúcstisztségeket is elfoglalják az ún. negyedik generáció tagjai, az akkor éppen 60 éves Hu kortársai.
Kis szerencsével George W. Bush lehet majd az első kolléga, akit már államfőként fogad az akkori új kínai elnök. Csiang Cö-min, a jelenlegi épp október végén tett búcsúlátogatást Washingtonban és szerezte meg az amerikai elnök igenlő válaszát a pekingi meghívóhoz. E látogatás alkalmából a tavaly áprilisi légi incidens után megszakadt kínai-amerikai katonai kapcsolatokat is helyreállították, sőt kisvártatva kiderült, hogy Peking és a NATO között is rendszeres lesz az érintkezés. Eléggé nyilvánvaló, hogy Peking az Egyesült Államokat tekinti eljövendő stratégiai partnerének, s az is, hogy ez a fajta kapcsolat ma már Bush elnöktől sem idegen, máskülönben kereskedelmi képviselői aligha egyengették volna például Kína fölvételét a WTO-ba.
A régi gárda rendezett visszavonulása, a szabályozott örökösödés, a világpolitikai prioritások rögzítése azt sugallja a világnak, hogy az 1,3 milliárdos Kína a maga évi 8 százalékos gazdasági növekedésével kiszámítható helye lesz a világnak. Ebbe az is beletartozik, hogy egyelőre csak közvetlen földrajzi környezetében, Dél- és Kelet-Ázsiában tart igényt egyfajta szupremáciára. Ami rossz hír lehet Tajvannak, s esetleg jó a Washingtonban latorként kezelt Észak-Koreának. (SzH)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.