Elmúlt egy euróév

Ki emlékszik már arra, hogy sokan - köztük tekintélyes szakértők - nem jósoltak fényes karriert az egységes európai valutának? Bő egy éve még egymást érték a drámaibbnál drámaibb víziók, hogy a közös pénz bevezetésének erőltetésével miként omlik majd össze az EU, és hogy az európai polgárok részéről micsoda rideg elutasításban lesz része a 2002. január 1-jétől forgalomba lépő euróbankjegyeknek és -érméknek. Egy év múltán - némi túlzással - ki emlékszik már a német márkára, osztrák schillingre vagy a francia frankra? Akármerre nézünk, zökkenőmentesen zajlott le az átállás, s leginkább az okozott kifakadást, ha átváltatlanul kerültek elő az euró elődei, mert már nem egyszerű megszabadulni tőlük.

Ezzel együtt problémák is vannak, amelyek megoldásától éppen az egységes valuta jövendő sikeressége függhet. Az eurózóna országainak gazdaság- és pénzpolitikáját meghatározó stabilitási és növekedési paktum fő előírásainak betartása nyilvánvalóan egyre több gondot okoz a tagoknak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Újabban különösen szembeszökőek Németország nehézségei, Franciaország napvilágra kerülő gondjai, amelyek azt mutatják, hogy az Európai Központi Bank (EKB) sem pápább a pápánál. Miközben sikerrel megrendszabályozza az övezet néhány kisebb tagját, maga sem bír igazán a nagyokkal, s ezzel az egész térség gazdasági fellendülését kockáztatja. További probléma, s ezt Wim Duisenberg, az inflációellenes küzdelmet fő feladatának tartó EKB elnöke éppen most vallotta be, hogy az euró bevezetése hozzájárult az árak növekedéséhez. S akkor még nem árt odafigyelni a közeledő tíz új belépő törekvéseire, hogy mi-

előbb tagjai legyenek az eurózónának is. Az már látszik, hogy a svédek, a britek és a dánok elszalasztották az alkalmat a legjobban időzített csatlakozásra. (KoM)