Jól kommunikált kamatvágás

Egyvalamit semmiképpen sem lehet ráfogni az Európai Központi Bankra: hogy ne lenne kiszámítható. Az EKB több mint egy éve nem változtatott az európai monetáris kondíciókon, igaz, sosem ígérte, hogy majd kihúzza a gazdaságot a kátyúból. Most azonban a várakozásokkal összhangban 50 bázisponttal, 2,75 százalékra csökkentette irányadó kamatát.

A közös központi bank mintaszerű kommunikációval vitte véghez a tegnapi csökkentést. Az elemzők mostanra már csak óvatos jóslásokba mertek bocsátkozni a kamatszint változását illetően. Wim Duisenberg hét eleji nyilatkozatával pedig finoman adagolta a kamatcsökkentési várakozásokat tápláló információkat. A kamatvágást egyértelműen az tette lehetővé, hogy az inflációs nyomás gyengülőben van, és az EKB nagy biztonsággal várja 2 százalék alá az inflációt a jövő év elején. Mindezt el is mondták.

Az EKB fennállása óta számtalanszor bebizonyította, hogy állja a sarat a rá nehezedő politikai és vállalati nyomás alatt. Egyszer sem lépett úgy, hogy akár a kényszer gyanúja is felmerülhetett volna a piaci szereplőkben az EKB motivációit illetően. Ennek várhatóan meglesz majd az eredménye később, hiszen az ily módon kiszámítható és következetes jegybanki monetáris politikának hosszú távon hitelesnek és hatékonynak kell lennie. Legalábbis az elmélet és a tankönyvek ezt tanítják. Duisenberg és csapata pedig nem nagyon tért el az elmélettől. Az inflációs célkitűzések rendszere adta kereteken belül maradva az elvek szigorú betartásával alakította az eurózóna monetáris politikáját az elmúlt években. Igaz - ezt is meg kell említeni -, eleinte akadtak gondok a kommunikációval, de ezekből, úgy tűnik, tanult az intézmény.

Az elméleti vizsgán tehát minimum jóra vizsgázott az EKB, a gyakorlatban azonban már más a helyzet. Bár véleményem szerint ez nem a jegybank hibája. Az elmúlt éveket vizsgálva látszik, hogy a banknak szinte sosem sikerült elérnie az inflációs célt (a gazdasági növekedés támogatása sosem volt az EKB feladata, a laza európai költségvetések finanszírozásának megkönnyítése pedig mégannyira sem). Ez azonban nem választható el az eurózóna egész gazdaságának helyzetétől és így a gazdasági növekedéstől. Szinte minden nemzetközi szervezet (OECD, IMF, Világbank), valamint az elemzők és közgazdászok többsége az eurózónában tapasztalható strukturális problémákkal magyarázza a gyenge növekedést és az indokoltnál magasabb inflációt. Azt gondolom, hogy ha másért nem, az amerikai példa miatt elfogadhatjuk ezeket a magyarázatokat.

Ez azt is jelenti, hogy ha az EKB esetleg - a Fedhez hasonlóan - korábban és agresszíven csökentette volna kamatait, az még nem biztosította volna a kívánt hatást. Lehet, hogy valamivel nagyobb lenne most a növekedés, de bizonyára az infláció is.

A hazai vonatkozásokat tekintve, az MNB-nek mindenesetre kapóra jöhet az EKB kamatvágása. A magyar központi bank ugyanis legutóbb kamatemelést is indokolható közleményt tett közzé az Országos Érdekegyeztetési Tanácsban megkötött bérmegállapodások kapcsán. A passzív szigorítás tehát jót tenne a hazai monetáris politikának. Ezt már csak a forint tudná megakadályozni, amely túlzott erősödés esetén kamatcsökkentésre késztethetné az MNB-t. Egyelőre nem indult nagyméretű spekuláció a forint mellett, de ez nem jelenti azt, hogy nem is fog.