Kockázatok

A NATO-tag Magyarország bizonyos területeken nem tart előbbre, mint a tagjelölt. Nemcsak a katonai kiadásokról van szó - ebben egyébként Németország sem jár sokkal előttünk. De amikor annak idején a magyar közvélemény a CNN-ből értesülhetett arról, hogy jönnek Taszárra az amerikaiak, még lehetett a kényes balkáni helyzettel, a volt Varsói Szerződés tagállamának tisztázatlan státusával takargatni a tájékoztatási hézagokat. Most azonban, amikor már atlanti tagként megint csak az amerikai sajtó szolgált forrásul az irakiak (tolmács?) kiképzésével kapcsolatban, nehezebb a kommunikációt értelmezni.

Kétségtelen, hogy a tagság kötelezettségekkel is jár, mint arra felemelt ujjal emlékeztet George Robertsontól Tom Lantosig számos ideérkező külföldi. Ennek pedig lehetnek esetenként kínos mellékhatásai, amelyeken éppenhogy nem enyhít az információk csepegtetése. Miután évek óta halasztódik annak következetes végiggondolása, hogy Magyarország hogyan járulhat hozzá - erejéhez mérten - a közös védelemhez, a jogos elvárásoknak való kapkodó megfelelés elkerülhető rögtönzésekhez vezet.

A honvédelmi tárca szerint eddig csak puhatolódzás történt, ha hivatalos felkérés lesz, arról majd az Országgyűlés dönt. A tegnapi Der Standard viszont már kész tényként közli, hogy az amerikai hadsereg januártól két-ezer iraki ellenzékit képez ki kisegítő feladatokra.

A hangsúlyeltolódáson nem változtat az sem, ha a felkérés megérkezik, s a parlament lefuttatja a nyilvános vitát, amelynek során ellenzéki részről vélhetőleg erősen hangsúlyozzák majd a biztonsági kockázatokat.

Van ugyanis politikai kockázat is, abból az érzetből fakadóan, hogy egy már megszületett döntés utólagos le-vezénylésének tanúi vagyunk. Mindez pedig felelősebb tájékoztatással megelőzhető lenne.