Hány elnöke legyen az EU-nak?

A kezdeményezés látványos, mert minden reflektorfénybe kerülő kiemelt szerepvállalást azonnal mindenki igyekszik megszemélyesíteni: az EU esetleges elnökének személyére is akad már (ön?)jelölt, Tony Blairtől José María Aznaron át újabban már a dán Anders Rasmussenig. Ám félrevezető is, mert az EU működését érdemben mégsem személyek előtérbe nyomása, hanem konkrét döntéshozási hatáskörök kiterjedése határozza meg. S ennyiből nem az a lényeg, hány elnök van, hanem hogy mit képviselnek: működésük megtestesít-e elmozdulást az uniós intézmények között évtizedek során kialakult kényes egyensúlyban? Miként Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő fogalmazott: ha az uniós elnök dolga csak annyi, hogy gratuláljon az Egyesült Államok elnökének, akkor mindez sok hűhó semmiért.

Márpedig az továbbra sem egyértelmű, hogy az Európai Bizottság, illetve az EU miniszteri tanácsának hatásköre érdemben menynyit fog változni a mostani reformviták eredményeként. EU-bennfentesek jól tudják, hogy e két intézmény már a közös piac megalakulásakor is kompromisszumot testesített meg két olyan törekvés között, amelyek azóta is folyamatosan jelen vannak, de mindmáig nem tudott egyikük sem dominánssá válni.

A "ki legyen a menedzser?" kezdettől fogva meghatározó dilemma. A két végletet egy nemzeti hatáskörök alól kivont, tagállamok felett álló főhatóság - voltaképpeni európai kormány - megcélzása, illetve a részt vevő országok közös tanácsa jelentette. Ám már a korabeli vitákból hamar nyilvánvalóvá vált, hogy hosszú távon egyik abszolútuma sem kínál tartós megnyugvást. Az "európai kormány" - a nemzeti szuverenitás amerikai mintájú feladása - a tagok többségének elfogadhatatlan. Ha viszont mindent kizárólag a tagországok miniszteri tanácsára bíznak, ezzel beprogramozzák, hogy mindenkor csakis a nemzeti szempontok - s azon belül is a nagyobb súlyú tagországokéi - érvényesülnek. A nemzetek feletti, közös európai megfontolások képviseletének, elgondolásának és végrehajtatásának nem lesz intézményesült gazdája. Cserébe újból elvetik a nemzetek közötti rivalizálás, idővel acsarkodás magvait.

A végül megszületett hibrid mindezeken igyekszik felülemelkedni, midőn meglehetős - de nem abszolút - jogosítványokkal egyfelől fenntart egy nemzetek feletti intézményt (a bizottságot), amelynek dolga az uniós szintű gondolkodás, tervezés, kezdeményezés és végrehajtás. Másfelől a döntéshozás jogát továbbra is a tagállamok közös tanácsának kezében hagyja. Olyan sajátos, kölcsönös függő helyzetet idézve elő egy nemzetek feletti és egy nemzetek közötti intézmény között, amelyben az előbbi csak kezdeményezhet és végrehajthat, de nem dönthet, az utóbbi viszont többnyire csak arról határozott, amit az előbbi kezdeményezett. Egyik sem lehet meg a másik nélkül, miként mind a kettő más és más megfontolást kell hogy megtestesítsen, képviseljen.

Ennyiből - némi leegyszerűsítéssel - azok, akik teljes körű mandátummal egyetlen EU-elnököt (avagy: hatáskörében megerősített bizottsági elnököt) szorgalmaznak, a fenti, megalapítás óta létező dilemmában is látszólag valamelyik oldal felé billentenék a mérleg nyelvét. Végül is a nemzetek fölötti bizottság elnöke érdemben csak akkor válhatna tényleges "EU-elnökké", ha attól kezdődően a nemzetek fölötti (közösségi) szempontrendszer válna az unió működésében általában is dominánssá, s ő ennek megtestesüléseként működne. És megfordítva: a valamennyi EU-intézményre rálátással és ráhatással bíró, közvetlenül a tagállamok tanácsát képviselő uniós elnök léte - tényleges hatáskör esetén - drámaian visszaszoríthatná a nemzetek feletti jelleget, és az EU-szintű szempontok helyére mindinkább a nemzetek közötti alkudozások hegemóniáját helyezné: a mindenkori elnök az utóbbiból kikerekedő végső eredmény képviseletére kapna mindig felhatalmazást.

Ennyiből a francia-német kompromisszum voltaképpen nem egyéb, mint ugyanannak az évtizedes kettősségnek csúcsszinten, elnökök személyében is manifesztálódó megtestesítése. Ami érdemi változást az unió életében csupán akkor fog kifejezni, ha ezzel együtt a mögöttük álló intézmények mandátuma és egymáshoz való viszonyuk is radikálisan változna. Ezt sem lehet őszig kizárni, de ott még egyelőre nem tartunk.