Miközben burjánzanak az érdekesebbnél érdekesebb fejlemények a bel- és a világpolitikában - emitt Medgyessy Péter retorikailag csúcsteljesít, amott fokozódik a nemzetközi helyzet -, szinte észrevétlenül elkezdődött a parlamenti pártjaink mindegyikét érintő tisztújítás-sorozat. Igaz, erre a szokottnál kevesebb okunk van feszülten figyelni, hisz egyetlen alakulat esetében sem indokolt rettentő fordulatokra számítanunk.
Az MDF-et illetően a fenti kijelentést múlt időbe tehetjük. Noha néhány hónapja a második ciklusának végéhez közeledő elnök asszony két potenciális kihívójáról is beszéltek, végül Lezsák Sándor és Gémesi György sem vállalta a kudarcot sejtető megméretést. A Dávid Ibolya irányvonalához képest szolidan ellenzéki "arcok" végül a szűkített létszámú elnökségben találták magukat, a párt meg halad az úgynevezett közép felé.
Hasonlónak ígérkezik az SZDSZ-es küldöttgyűlés forgatókönyve, azzal a differenciával, hogy a Házból, illetve a párt vezető testületeiből kiszorított Bauer Tamás még utoljára megpróbálja megragadni a veszett fejsze képzeletbeli nyelét. Ezzel bukásának beteljesedését sietteti, hiszen a kormányzó szabad demokraták minden nehézségük ellenére sem juthatnak el odáig, hogy szembeforduljanak a pártot a parlamentbe lavírozó Kuncze Gáborral.
Ahogyan az MDF-ben, a két nagy pártban sem kell kihívókkal csatázniuk a hierarchia csúcsán maradó, illetve oda visszatérő vezéreknek. Jelen állás szerint kevesebb bonyodalmat tartogat a reformra készülő Fidesz átalakítása. Más kérdés, hogy május közepéig sok idő van, és ha az eddig az első vonalban iparkodó, most hátrébb kényszerülő politikusok komolyan veszik a bevezetendő belső demokráciát, izgalmas dolgok is történhetnek.
Az MSZP-ben az elnök alatti szinteken zajlik értelmezhető verseny. A most megszerzett helyeknek a jövő őszi újabb tisztújításkor lehet hozadékuk. Most az az érdekes, ki hogyan taktikázik. Talányos, hogy a pártelnöki poszt majdani esélyeseként számon tartott Juhász Ferenc miért hagy fel az alelnökösködéssel. A szocialistáknál mindig fontos volt, ki kivel köt érdekszövetséget. Így azt érdemes figyelni, hogy a megüresedett alelnöki székeken kiknek - Lamperth Mónikának, Baja Ferencnek, Hiller Istvánnak? - sikerül megtelepedniük. (GA)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.