A túlélés ára

Nagyot lépett előre a Mol az INA-üzlettel. Ha sikerülne majd többségbe is kerülnie, a bevétele alapján első hazai vállalat immár a régió legnagyobb olajtársaságává válna.

A múlt csütörtöki tenderbontáskor sokan felszisszentek a félmilliárd dolláros ajánlat hallatán. Óvatosságra intett, hogy a Mol legnagyobb regionális ellenlábasát és egyben közel 10 százalékos tulajdonosát, az OMV-t 20 százalékkal túllicitálta. Tényleg ennyire értékes a horvát finomító?

A vállalatok értékét döntően az határozza meg, hogy a jövőben mennyi szabadon felhasználható készpénz remélhető tőle. Ezek jelenértéke jó becslést adhat a méltányos árra, ám ez sokszor csak kiindulási alapnak elég. Egy cég értéke ugyanis korántsem önmagában létező objektív tény, hanem "akár a szépség, a vevő szemében van". Azaz ugyanaz a cég más vevőknek eltérő hasznot jelent.

Nem önmagában kell tehát megítélnünk az INA-t, hanem a Mol (vagy az OMV) részeként. Az a többletérték ugyanis, amely abból ered, hogy az egész több a részek puszta összegénél, részben a vásárlónál érhető tetten. Ez esetben az osztrákok alighanem szűkös olajfinomítási kapacitásaik bővítésének hasznát is figyelembe vették, míg a Mol jól tudta: ha most nem jár sikerrel, valószínűleg az utolsó esélyét veszíti el arra, hogy független regionális multi lehessen. E dél-európai piacokat is elérhető közelbe hozó stratégiai lehetőség pedig, úgy tűnik, többet ért. Hogy helyes volt-e a döntés, azt majd az idő és a tőzsdei árfolyamok mutatják meg.

Mostanában mind több magyar cég látja be: egy bizonyos méret felett csak akkor maradhat önálló, ha a konkurensei számára túl nagy falattá nő. Nem véletlen, hogy Magyarország egyre nagyobb tőkeexportőrré válik. Ez a trend segíthet abban, hogy ne csak belépjünk, de in-tegrálódjunk is az unióba.