Az euró - nemzeti program

Sokan bemutatták már ? és komoly elemző még sosem vonta kétségbe ?, hogy a 2001 júniusa óta tartó és a 76 milliárd forintos kiigazítással aligha lezárt időszakban a politika elsődlegességének lenini elve jutott érvényre a közgazdasági ésszerűség ellenében. A meghatározó politikai erők egymást lovalták bele az egyre nagyvonalúbb és a magyar gazdaság reálteljesítményével egyre kevésbé számoló ígérgetési versenybe. Utóbb pedig szokásba jött egymás ígéreteinek számon kérése, a Rajk Lászlót idéző "nem ezt ígértétek" szüntelen fölhánytorgatása, okkal is, meg ok nélkül is. A közszereplők kölcsönös lejáratásra irányuló, zaftosnak tűnő, de komoly bizonyítékokat többnyire nélkülöző kampánya annyiban meghozta a gyümölcsét, hogy a politika - és részeként a gazdaságpolitika - hitelessége a nullára zuhant. Az euró bevezetéséről szóló bejelentést a világ bármely országában a hazai valuta erősödése követte volna, hisz egy kétségkívül és mindenkinek örömhírt jelentő információ mi mást is hozhat a devizapiacon. Nálunk azonban a forint gyengült, amit nehéz lenne másképp értékelni, mint hogy a piaci szereplők nem hisznek a bejelentés érdemében. Az pedig aligha bírja őket jobb belátásra, ha a jegybank elnöke megfeddi őket azért, mert nem helyesen értelmezik a pénzügyi vezetés szándékait.

Vegyük észre, hogy az euró 2008. évi bevezetésének távlata új fazont adhatna a gazdaságpolitika egészének. Egyfelől: nem volt még olyan ország, amelyik megengedhette volna magának, hogy a heti népszerűségi mutatóra hivatkozva elvétse az egyszer vállalt időpontot. Másfelől a dél-európai országok, de a többiek példája is azt igazolja, hogy az euróövezetbe még senkinek sem sikerült bérrobbanással, az államháztartás - válságidőszakra szabott - 3 százalékos maximumát kétszeresen meghaladó hiányával, az uniós kamatszintet közel ötszörösen meghaladó hitelköltség mellett belépnie. Ellenkezőleg: valamennyi országban az euróra készülve és hivatkozva tették meg az államháztartás hosszú távú működőképességét (figyelem: nem az egyéni választókerületi képviselő népszerűségét) tartósan megalapozó lépéseket. Ezek nem merültek ki különféle tüneti és látszatintézkedésekben, hanem mint Spanyol- és Finnország példája mutatja, hoszszabb távra is teljesíthetővé tették a stabilitási és növekedési egyezmény követelményeinek betartását, és nem utolsósorban magának a növekedésnek a fönnmaradását.

Ha 2008-tól vezetnénk be az eurót, akkor 2007 közepén, azaz a 2005-2006-os teljesítménymutatók alapján dönt majd az Ecofin a bizonyítványunkról. 2005-ben aligha lehet közel kiegyensúlyozott államháztartást, az államadósság 60 százalékot meg nem haladó szintjét (de legalább csökkenő trendjét), valamint a kamatkülönbözet 1,5 százalékpontos mértékét hihetően képviselni, ha a 2004-es adatok fényévnyi távolságban vannak ettől. Vagyis már most, a 2004. évi költségvetésben kellene megalapozni a sikert.

Vegyük észre, hogy az euróövezethez nem lehet általánosságok hangoztatásával csatlakozni. Ha valaki ide készül, és azt kívánja, hogy komolyan vegyék, akkor nem fújhat a szájából hideget és meleget egyidejűleg: az egyik mondatban növekvő állami szerepvállalást, a másikban adócsökkentést, az egyik pillanatban fájlalni a hiány nagyságát, a másikban népnyúzónak nyilvánítani azt, aki ezen változtatna.

A piacok lesújtó ítélete rádöbbenthetné a közszereplőket, hogy egyedül nem megy. Egy párt, egy hivatal önmagában nem lesz képes változtatni. Pedig aligha kell bizonyítani, mert fél éven belül megtapasztalhattuk, hogy kis nyitott ország valutája rendkívül sebezhető. Bármi megtörténhet vele, és meg is történik, ha nem a piacok várakozása szerinti logika érvényesül a gyakorlatban. Az árfolyam lengedezése elriasztja a befektetőket, így hihetetlen luxus a törékeny magyar gazdaságban a saját valuta fönntartása. Ezen csak úgy juthatunk túl, ha a gazdasági folyamatok alakítói, köztük a pártok is észhez térnek, és abból indulnak ki, hogy végül is egy csónakban eveznénk. Ekkor mindannyian csak a révbe érést előmozdító fölvetéseket tennének a nyilvánosság előtt, a többit - az álomgyártást - meg megtartanák a vasárnapi ebédlőasztal melletti magánbeszélgetésekre. És a forint közben erősödhetne is talán.