Képesítése: munkanélküli

A cseh kormány olyan, legalább középfokú képesítésű munkavállalóknak ígér letelepedési lehetőséget, akik már jelenleg is legálisan Csehországban dolgoznak, s Bulgáriából, Kazahsztánból vagy Horvátországból érkeztek. Bár mintegy 100 ezer külföldi dolgozik ma is az országban, az első ütemben egyelőre - talán kísérleti jelleggel - csak 300 kedvezményezett helyet kínáltak fel.

A hír egy időben mutat rá régiónk két problémájára: az öregedő népesség miatt megroskadó társadalombiztosítás összeomlása mellett az is fenyeget, hogy a gazdasági fejlődés legnagyobb kerékkötője a megfelelő szakképzettségű munkaerő szűkössége lesz. Hasonló okok vezettek 2000-ben ahhoz, hogy a bevándorlókban amúgy sem szűkölködő Németország húszezer "zöld kártyát" ajánlott fel informatikai szakembereknek. Az országban stabil munkahellyel bíróknak gyors letelepedést ígértek, mégis, máig csupán a helyek felét sikerült feltölteni.

Egy ENSZ-tanulmány szerint a legálisan, munkavégzési céllal bevándorlók rövid távon sehol sem terhelik meg érdemben a szociális rendszert. Hosszabb távon viszont csak évi 1,6 millió betelepülő tarthatja szinten az unió munkaerő-kínálatát. Ám még ekkor sem garantálható, hogy a felosztó-kirovó társadalombiztosítási rendszerek életképesek maradnak.

Magyarország is öregszik, a munkaerőpiac kínálati hiányosságairól nap mint nap szó esik. Megoldásként legalább három, egymást kiegészítő irányvonal látszik. Becsalogathatunk jól képzett külföldieket, segíthetjük a hazai állástalanok országon belüli mozgását és ösztönözhetjük munkavállalásukat, illetve az igényekhez igazíthatjuk képzési rendszerünket.

Ami a külföldieket illeti, az illetékesek elsősorban arra törekszenek, hogy a feketemunkásokat büntetésekkel elriasszák, a megfelelő tudásúak előnyös foglalkoztatási konstrukciókkal hazánkba vonzásáról szó sincs. Nem sokat teszünk azért sem, hogy a hátrányos helyzetű térségek lakóinak mobilitását javítsuk: bérlakások és autópályák alig épülnek, míg a munkaviszonyban lévőket sújtó elvonások - a szociális segélyekkel együtt - jővőre várhatóan megint nőnek.

Az oktatás átszabása is késik. A munkaerőigényüket általuk méltányosnak tartott bérek mellett fedezni nem tudó vállalatok a középfokú szakoktatás kereslethez nem igazodó szerkezetére panaszkodnak, s a technikusi képzés visszaállítását sürgetik. Közben arról vitatkozunk, lehessen-e buktatni alsó tagozatban.

A minőség helyett a hallgatói létszámot értékelő finanszírozás miatt képzésük felhígítására kényszerült egyetemek és főiskolák, ha lehet, még tehetetlenebb hálót alkotnak. A vonatkozó miniszteri rendelet szerint szeptembertől államilag finanszírozott képzésben 7470, később szinte bizonyosan súlyos elhelyezkedési gondokkal szembesülő bölcsészt, illetve 2300, talán ennél is rosszabb helyzetbe kerülő tanítót és óvodapedagógust képzünk, miközben a rendkívül hiányzó műszaki végzettségekre 7500 hely jut. Az egyre kevésbé keresett gazdasági végzettséget 9600 diák szerezheti meg, míg informatikára alig ötezer helyet biztosítunk.

A most záruló felvételik túljelentkezési mutatóiból jól látható, hogy a gond nem csak a kormányzattal van: a klasszikus bölcsészszakcsoportban 2,65, a közgazdasági területen 2,03 felvételiző jutott egy-egy nem fizetős helyre. A kérdés csak az: vajon az államnak a fiatalok igényeihez vagy a várható munkaerő-piaci feltételekhez kell-e igazítania a felsőoktatást. Érdemes-e majdan munkanélküli-segélyre szoruló értelmiségieket oktatni államilag finanszírozott képzésben, s milyen nagyságrendben? Bizonyos, hogy az igényeknél nagyobb számban semmiképp sem. Ezért a pótfelvételik remek alkalmat adhatnának a kívánt helyre első körben be nem kerültek "terelgetésére".

A listát böngészve mégis azt találjuk, hogy ingyenesen pedagógusnak, könyvtárosnak, szociális munkásnak, gyógypedagógusnak, hittantanárnak vagy haditechnikai menedzsernek tanulhatnak a fizetni nem tudók. Csakhogy így a munkanélküli-hivataloknak, nem a piacnak képzünk szakembereket - adóforintokból. Ráadásul furamód szinte kivétel nélkül csak közalkalmazottakká lehetnek, akiket e képzésekbe szorít a kényszer. Hiszen az addig elvégzett középfokú képzés nem ad a vállalatok számára értékes tudást, vagyis tisztességes megélhetést.

Aki annak boldogulására figyelve műszaki vagy informatikai pályára irányítaná gyermekét, félévente akár több százezres tandíjat kénytelen leszurkolni. Nem lehetne legalább nyáron felismerni, hogy számos szakra egyszerűen nincs igény? Az ezekre szánt állami pénzeket nem kéne-e inkább a hiányképzések kibővítésére fordítani?