Az ENSZ-közgyűlés új ülésszakának múlt heti megnyitója jó alkalomként szolgált a nagyhatalmak vezetőinek, hogy Irakról is kifejtsék egymással ellentétes álláspontjukat, s ugyanezt megtegyék négyszemközti találkozóikon is. Elöljáróban érdemes megjegyezni, hogy a BT öt állandó tagja közül egyedül Kína fukarkodott a véleménynyilvánítással; ennek jelentősége később derülhet ki.

Közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az irakiak (pontosabban: a bagdadiak) többsége belenyugodott a történtekbe, Szaddám Huszein eltávolítása megéri nekik a pillanatnyi nélkülözéseket, s abban bíznak, hogy öt éven belül az életkörülményeik lényegesen megjavulnak. Ugyanakkor az angolszász hátországokban - ahol fetisizálják a véleménykutatási eredményeket - valamelyest másként alakul a kép. Nagy-Britanniában a megkérdezettek fele lemondatná Blair kormányfőt a háború miatt, de a törzsszavazók között még mindig kilencpontos előnyt élvez a Blair vezette Munkáspárt; igaz, ha Gordon Brown pénzügyminiszter állna a lista élén, a fölény 15 százalékos lenne. Az USA-ban a különféle felmérések szerint még mindig 49-52 százalék elégedett Bush elnökkel, de ezek a számok a legrosszabbak hivatalba lépése óta, ráadásul 56 százalék sokallja a megszállásra és a leendő újjáépítésre szánt milliárdokat (ez az adat már átvezet az Egyesült Államok gazdasági helyzete miatti viszonylagos elégedetlenségbe).

Ezek fényében értékelendő, hogy miközben Bush mielőbb szabadulni szeretne a katonai piszkos munkától, átengedné azt az ENSZ által összetoborzandó koalíciónak, addig nagyhatalmi partnerei megkérik hozzájárulásuk árát: Schröder német kancellár és Putyin orosz elnök "igen, de"-jével szemben áll Chirac francia államfő "nem, de"-je. (SzH)