Résnyire nyitott (egy) ablak

A kilencvenes évek végén a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) cseh megfelelője, a Czechinvest teljes vezérkara ide járt tanulmányozni a térségben kiemelkedően sikeres magyar befeketetésösztönző rendszert. Az itt tapasztaltak alapján alakították ki saját rendszerüket, amelyben központi szerepet játszik az egyablakos modell. Annak a rendszernek a működtetése, amelynek honi bevezetése már a kilencvenes évek közepe óta napirenden lehetett volna, ha a kormányzat elfogadta volna a Melega Tibor irányította ITDH akkori vezérkarának javaslatát. Nálunk máig nem valósult meg az ötlet - a cseheknél igen. Magyarországra tavaly (a bécsi WIIW intézet adatai szerint) 1,6, Csehországba 8 milliárd dollár külföldi működőtőke érkezett. A folyamatok persze nem csak az egyablakos modell miatt alakultak így. Több objektív tényező - mint például a privatizáció státusa - is szerepet játszanak ezekben a számunkra nem kedvező eredményekben. Ám - ha úgy tetszik - befolyásolható, mi több, alakítható elemek is vannak szép számmal. Mint például az egyablakos modell (hiánya).

Most minden illetékes arra hivatkozik, hogy csak technikai jellegű akadályai vannak a modell bevezetésének. Már csak több jogszabály módosítására van szükség a teljes körű működtetéshez. Akkor az elmúlt egy évben erre miért nem került sor?

Ráadásul a kiemelt ügyfélkörrel (az egymilliárd forint feletti összeget befektetőkkel) már "egyablakosan" foglalkoznak az ITDH szakértői. Akkor mégis megengedi azt a jogszabályi környezet?

Lehet, hogy költői a kérdés: valóban technikai jellegűek csak az akadályok? Nem inkább arról van szó, hogy a befektetésösztönzésben és a támogatáselosztásban kisebb vagy nagyobb szerepet kapó, (rész)források fölött rendelkező, döntési jogkörrel bíró személyek, hivatalok, minisztériumi részlegek, minisztériumok féltik pozíciójukat? Hogy úgy érzik, igazolniuk kell saját maguk, apparátusuk létét? Fontosnak látszani pedig - vélik - így lehet.

Ebből a rövidlátásról tanúskodó optikából pedig az már tényleg nem számít, hogy mindeközben a magyar gazdaság veszít - dollármilliókat, -milliárdokat. Olyan tőkét, amely jelentős szerepet játszhatna a gazdaság modernizációjában, munkahelyek ezreinek, tízezreinek kialakításában stb. stb. Egyszóval Magyarország közép- és hosszú távú boldogulásában.

Pedig az egyablakos rendszer leghangosabb szószólója - a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium - ügyel arra, hogy a lehető legkevesebb érdeket sértsen. Minden már meglévő és még csak az ötlet szintjén létező bizottságban, albizottságban szerepet kínál az érdekelt feleknek. S a bizottságok bizony osztódással szaporodnak: a tárcaközi fejlesztéspolitikai koordinációs bizottság például már döntött arról, hogy létrehozza saját kis albizottságát, a beruházásösztönzési albizottságot, rögtön két társelnökkel (lásd még fontosnak látszani!): az egyiket a szaktárca, a másikat pedig a Nagy Sándor-féle, a Miniszterelnöki Hivatal kebelében működő területfejlesztési részleg adja.

Az egyablakos modell körüli huzavona tükörkép. Azt tükrözi, hogy a politika, gazdaságpolitika irányítói a részérdekek védelmét az egész ország érdekénél fontosabbnak tartják. Így volt ez tegnapelőtt és tegnap - így van ez ma is -, s félő, holnapra sem változik a helyzet.

Ettől persze az egyablakos modell 2004 januárjától akár be is indulhat.

A politika irányítói a parciális érdekek védelmét az egész ország érdekénél fontosabbnak tartják.