Viharfelhők gyülekeznek az euró felett

A választ két fejlemény fogja meghatározni. Közülük az egyik attól függ, hogy Német-, Franciaországban és másutt milyen eredménnyel zárulnak a társadalombiztosítási reformok. A második a "szociális jogoknak" az EU alkotmányába való felvétele.

A jóléti ellátások szintje jelentősen eltér az EU tagállamaiban. A kényszerű reformok során Francia-, Német- és Olaszország három eshetőség közül választhat: mérsékli a juttatásokat, adókat emel, vagy még jobban eladósodik. Az unió egyre kompetitívebb viszonyai közepette az adók emelése elűzi a vállalkozásokat, a juttatások visszafogása pedig felér a kormányzó erők politikai öngyilkosságával. Emiatt rendkívül nagy a csábítás a pótlólagos hitelfelvételre.

A stabilitási paktumnak elvileg fékeznie kellene az eladósodást, az egyezmény azonban rogyadozik, ráadásul rövidesen nyugdíjba vonul a baby-boom generáció, ami azonnali és hatalmas készpénzigényeket támaszt mind a nyugellátás, mind a gyógykezelés tekintetében. Mindez elhalványíthatja a deficitlimitek mai sorozatos megsértését, néhány tagállamban pedig a hiány rövid úton a 3 százalékos határ kétszeresére emelkedhet. Ha ez bekövetkezik, akkor az érintett államok nem számíthatnak az EKB segítségére. A leginkább eladósodott Olaszország és Belgium a növekvő tartozások és az emelkedő kamatok spiráljába és államcsődbe kerülhet.

Ha egy EMU-tagállam csődbe kerül, akkor erős nyomás nehezedik rá, hogy adja fel az eurót, és egy saját, leértékelődő nemzeti valuta alkalmazásával törlessze tartozásait. Ha egy nagy állam kényszerül ilyen úton kilépni, akkor az másokat is erre kényszeríthet. Ilyen forgatókönyvre Argentína szolgálhat példával, ahol hatalmasra duzzadtak a tartományok költségvetési hiányai, amelynek alakulásába a központi kormánynak nem volt beleszólási joga, jóllehet a deficiteket neki kellett finanszíroznia, mindez pedig a korábbi monetáris paktum kényszerű feladásához vezetett.

Az euró előtt álló másik súlyos kihívás abban áll, hogy EMU létrehozatalakor feltételezték a dolgozók és a vállalkozások nagyfokú földrajzi mobilitását mint a gyorsan változó piaci viszonyokra való reagálás alapfeltételét. Ezzel szemben a dolgozók uniószerte ellenállnak annak, hogy költözéssel keressenek új munkalehetőséget, a szociális ügyek szabályozása pedig meggátolja a vállalkozások mobilitását és ezáltali alkalmazkodását. A folyamatban lévő törvénykezési műveletekkel ugyan enyhíteni kívánják ezeket a korlátozásokat, az ilyen liberalizációs intézkedéseket azonban a tervezett európai alkotmány egy alig feltűnő rendelkezése lehetetlenítené el.

Az alkotmány második részében a "szociális jogok" mint "alkotmányos jogok" vannak felsorolva, amelyeknek az Európai Törvényszék fog érvényt szerezni. A felsorolt szociális jogok között ott van az "igazolhatatlan elbocsátás elleni védelem", továbbá a "dolgozó egészségét, biztonságát és méltóságát" megóvó munkakörülményekhez való jog, illetve "a betegség, idős kor vagy a munkahely elvesztése esetén a tb-juttatásokra való jogosultság".

Ilyen új statútumok láttán az Európai Törvényszék esetleg módosítja a döntésekhez való elvi közelítést. Az intézmény ugyanis kezdetei óta a gazdasági szabadságnak kívánt érvényt szerezni, amire a római szerződés és annak későbbi kiegészítései egyaránt kötelezték. Az új alkotmány szociális jogi kitételei nyomán viszont a gazdasági liberalizálás feladatát ki kell egyensúlyozni a szociális védelem követelményeivel. Ebben a környezetben a vállalkozások útjában álló korlátozások leépítésének minden terve elakadhat. További liberalizálás nélkül az EMU végzetes terhelésnek lehet kitéve, mégpedig olyan sokkhatások révén, amelyek a tagállamokban eltérő erővel lépnek fel.

Tegyük fel, hogy Görögországban a 2004-es olimpia előtti gazdasági boom a játékok befejezése után az ellenkezőjébe fordul. Mivel a drachma már nem létezik, ezért leértékeléssel nem lehet operálni. Ráadásul az EKB sem lenne képes arra, hogy szelektív módon a görögök számára nyújtson kedvező kamatfeltételeket. Emiatt Athénnak energikus szerkezetváltási programmal kellene a problémákra válaszolnia, vállalatokat kellene bezárni, változásokat kellene foganatosítani a munkafeltételekben, esetleg még a béreket is csökkenteni kellene. Ha azonban az érvényes szabályok miatt a görög cégek nem bocsáthatnának el, és ha a szakszervezetek megakadályoznák a munkafeltételek megváltoztatását, akkor az eredmény egy hatalmas csődhullám lenne, a munkanélküliség drámai megnövekedésének kíséretében. Egy ilyen feltételezett válságot természetesen nem lehet visszavezetni az alkotmánytervezetben lévő rendelkezésekre. Görögország azonban nem liberalizálta eléggé gazdaságát ahhoz, hogy kivédjen egyedi jellegű sokkhatásokat.

Az euró válsága elkerülhető, ehhez azonban a kormányoknak el kell oszlatniuk azokat a felhőket, amelyek a nyugdíjak miatti eladósodás és a regulációs védelmek formájában vetnek árnyat a jövőre. Francia- és Németország szerény, de bátor reformokkal kísérletezik. A sikerhez azonban el kell érniük, hogy a szociális jogokról szóló tervezet ne legyen a jelen formájában az uniós alkotmányba befagyasztva. Ehelyett ezeket a jogokat meg kellene hagyni a nemzeti törvényhozások hatáskörében, ahol az adott kérdéseket kellő rugalmassággal lehet kezelni.