Az alkotmány és a lóláb

Találós kérdés: mi az, amit az év végéig el kellene fogadni, több száz módosító indítvány benyújtása várható a tervezetéhez, és előre megjósolható koreográfia szerint lezajló, óriási politikai csatározások közepette születik majd meg? Igen, az egyik helyes válasz valóban a magyar állam költségvetése. A másik pedig az EU alkotmánya. Utóbbi végső formába öntése kezdődik meg a holnapi római uniós csúcstalálkozóval.

Amíg azonban a büdzsé kedden megkezdett parlamenti vitája az év végéig szinte bizonyosan lezárul (legalábbis a Tisztelt Házban), addig az uniós alaptörvény idei véglegesítésére nem mernék nagy összegben fogadni, noha a cél valóban a decemberi zárás. Az olasz elnökség azzal érvel, hogy a majdani politikai megállapodás jogi formába öntése, illetve az unió húsz hivatalos nyelvére való lefordítása időigényes dolog, márpedig a jövő júniusi európai parlamenti választáson a polgároknak már ismerniük kell a szöveget.

A lóláb viszont ebben az esetben túlságosan feltűnően lóg ki. És most tegyük félre azt, hogy a szöveg nagy része már július óta készen áll. Olaszország érthető módon leginkább azt szeretné, ha az alkotmány második római szerződésként vonulna be a közbeszédbe, s ez csak akkor kivitelezhető, ha még a decemberben lezáruló olasz elnökség alatt sikerül megállapodni róla.

Ez a törekvés önmagában még támogatható. De hogy emiatt mondjon le létfontosságú érdekei érvényesítéséről közel másfél tucat kis és közepes állam, köztük Magyarország is? Aligha várható. Márpedig az egy ország-egy biztos elv érvényesítése van olyan fontos ügy, ami könnyen elnyújthatja a most induló kormányközi konferenciát. A tartalom tényleg sokak számára fontosabb lehet az időkeretnél. Arról nem is beszélve, hogy sokan nem látnák szívesen Berlusconit európai ügyekben triumfálni.