Szorítok a megszorításnak

Még alig száradt meg a pecsét a következő költségvetés tervezetén, ezért keveseknek adatik meg, hogy elmondhassák, részleteiben is átlátják a jövő évi gazdaságpolitika minden elemét. Az azonban nyilvánvaló: megvan az esély rá, hogy 2004 leszámoljon a választási büdzsék nyűgével - az osztogatási kényszerrel.

Márpedig a költségvetés helyes pályára állítása nem fájdalommentes folyamat, ahhoz sok feszültséget kell felvállalni. A költségvetés indoklása szerint a fiskális politika jövőre arra törekszik, hogy a maga eszközeivel segítse az elmúlt 1-2 év túlzott keresletélénkítő politikájának hatására kedvezőtlenné vált növekedési szerkezet korrekcióját, a külső/belső egyensúly romlásának megállítását. Az államháztartás hiányának a GDP 4,5 százalékában meghatározott 2003. évi előirányzata már jelezte a fordulatot, a korábbi expanzió után a keresletszűkítés szándékát. A keresletszűkítő hatás pedig még azt figyelembe véve is érvényesül az idén, hogy a deficit várhatóan túllépi az előirányzatot.

A költségvetési politika keresletre gyakorolt hatásának megítélésekor nem szabad elvonatkoztatni az úgynevezett vagyonhatás figyelembevételétől sem. Általánosságban a fiskális intézkedés eredményessége attól függ, hogy az milyen várakozásokat okoz az állam jövőbeli magatartására vonatkozóan. Ha a kiadáscsökkentést tartósnak értékelik a fogyasztók, akkor a jövőbeni adóterhek nettó jelenértékének csökkenése pozitív vagyonhatást eredményez - így a fiskális lépésnek expanzív hatása lehet a magánszektor fogyasztására és a termelésre. Az adóemelés azonban ezzel ellentétes hatású. Ezek a megfontolások legalábbis egyfajta elméleti magyarázatát adják annak: a szociálliberális koalíció következő évi adókoncepciója miért ötvözi a kiadások visszafogását a személyi jövedelmek és a fogyasztás adóterhelésének növelésével.

Az álmoskönyvek szerint a legnagyobb hitelességi hatást a politikailag kényes területeken véghezvitt kiigazítással lehet kiváltani, például a jóléti kiadások, a társadalombiztosítás költségei vagy a közalkalmazottak számának csökkentése révén. Ezen kritérium alapján sem lehet panasz a büdzsé tervezetére, hiszen az szakít a korábban már-már sportként űzött magatartásnormával. A miniszterelnök augusztus elején egy rádióinterjújában jelentette ki: "az idén nem lesz több csomag". A tagadhatatlanul népszerű kijelentését a forint árfolyamsávjának eltolását és a költségvetési intézményeknél bejelentett, 2,5 százalékos megszorítást követően tette. Úgy vélem, nem csak ízlés kérdése, hogy a központi intézményeknél a következő hetekben levezénylendő, 10 százalékos leépítést - amit még az idén, vagyis január 1-jéig kell teljesíteni - lehet-e, kell-e "csomagnak" nevezni. Akármi legyen is a körítés: januárra 8 ezer emberrel kevesebb dolgozik majd a minisztériumoknál és kapcsolódó szerveiknél, s további 50 ezer ember státusa inog a helyi önkormányzatok által fenntartott intézményeknél is - bár utóbbi ügyében mindeddig kínosan kerülte a kormányzat az egyértelmű megnyilatkozást.

Nem szerencsés, ha a szeptemberi intézkedést augusztusban ilyesfajta, ráadásul felesleges fogadkozás előzi meg. A közgazdasági elméletek már régóta a lehető legrosszabb párosításnak tartják, a hitelességet romboló hatásai miatt. Ennek fényében azonban egy korrekt költségvetés bemutatása kevés ahhoz, hogy a gazdaság szereplői szemet hunyjanak az elmúlt másfél év sutaságai felett. A költségvetés csak az alap, amin újra lehet építeni a kormányzati elfogadottságot - de ehhez az kell, hogy a lefektetett irányelvek jövő ilyenkor is kiindulásul szolgáljanak még.