A támogatási illúzió

n Hasonlít ahhoz a másik illúzióhoz, amit a piacgazdasági átmenet során a korlátlan szabadpiachoz és az állami szerep teljes leépítéséhez fűzött a liberális közgazdaságtan. Még egyetlen EU-tagállam sem volt képes brüszszeli támogatások révén felzárkózni a fejlettekhez. A sikeres európai gazdaságok döntően olyan belső programokkal értek el történelmi sikert, amelyek az állam és az üzleti szektor okos együttműködésére épültek. Az EU 10 leginnovatívabb régiója (Stockholm, a finn Uusimaa, a holland Észak-Brabant, Kelet-Anglia, Észak-Finnország, Ile-de-France, Bajorország, Délkelet-Anglia, Madrid és Baden-Württemberg) innovációs képességét nem az EU-támogatásoknak köszönheti, hanem a svéd, finn, holland, bajor állam, valamint az üzleti élet szoros együttműködésének.

Az uniós költségvetés jelenlegi struktúrája nem is alkalmas arra, hogy segítse a tagállamok gyors felzárkózását. A támogatások 45 százaléka jut az agrárpolitikára, míg a strukturális és kohéziós alapokra 35, kutatás-fejlesztésre 4 százalék. Arra fordítják a legtöbb támogatást, ami nem segíti az innovációt (mezőgazdaság), és arra a legkevesebbet, ami az innováció forrása (kutatás-fejlesztés). A támogatáspolitika logikája, hogy az elmaradott térségeket a hagyományos gazdasági ágazatokban segítik (mezőgazdaság és infrastruktúra), ahelyett, hogy az információs gazdaságot és társadalmat, a kutatás-fejlesztést, az oktatást és tudástőkét, valamint az innovációt erősítenék. Ezzel az EU közös támogatáspolitikája valójában a lemaradást konzerválja, mert nem ad esélyt a gyors felzárkózásra azoknak az elmaradt területeknek, ahol a hagyományos gazdaság tudás alapú gazdasággal való felváltása ígérne gyors sikert.

Szemben az EU jelenlegi tagállamainak és régióinak egy részével, a most csatlakozó országok többségében reális lehetőség lenne a tudás alapú gazdasággal történő felzárkózásra. A balti országoktól Magyarországig a piacgazdaság előtti évtizedek az oktatás, a tudás és a kultúra területén olyan mértékű felhalmozást hoztak, amely piacgazdasági környezetben nem jött volna létre. Ha az uniós támogatáspolitika erre építene, akkor a most csatlakozó országokban gyorsabb felzárkózást lehetne elérni, mint a korábban csatlakozott dél-európai országoknál, ahol nem történt a miénkéhez hasonló tudástőke-felhalmozás a csatlakozást megelőzően. Ezzel szemben a 2004-es költségvetésben megjelenő mintegy 165 milliárd forintos EU-támogatás és 71 milliárd forint hazai társfinanszírozás töredék része célozza a tudástőke, innováció, kutatás-fejlesztés és oktatás támogatását. Döntő többsége mezőgazdasági és infrastruktúra-programok támogatását jelenti, tehát hagyományos ágazatok fejlesztését. Ez a meglévő termelési struktúra konzerválását hozza, és a versenyképes gazdasági szerkezet szempontjából visszalépést jelent. A magyar mezőgazdaság részesedése a GDP-termelésben 3,5, a kivitelben 6,8, a beruházásokban 6,3, a foglalkoztatásban 6,2 százalék.

A vidékfejlesztés szempontjából azonban a turizmus fejlesztése jobb megoldás, mint a mezőgazdasági tömegtermelés fenntartása, mert a turizmus GDP-hozzájárulása háromszorosa a mezőgazdaságénak, de a gyógyturizmus fejlesztésére nem kérünk támogatást. Nem csupán a mezőgazdaság, ipar és szolgáltatások szerkezete szempontjából van struktúrakonzerváló hatása az EU-támogatások mai szerkezetének, hanem egy-egy ágazaton belül is. A nyertes agrárágazatokban (gabonafélék, olaj-, fehérjenövények, szőlő, cukor, dohány, marha, juh) a támogatás javítja a jövedelmezőséget, ezzel leértékeli a zöldség-gyümölcs, tej-, tojás-, baromfi- és sertéságazatot. Ezzel a mezőgazdasági termékstruktúra és a tulajdonszerkezet időben visszalép, mert a tömegtermelés és a nagybirtok erősödik meg a réstermékek, hungarikumok és a középbirtok helyett.

Érdekes, hogy a Széchenyi-terv 2002-es és az EU-támogatások 2004-es összege azonos: mindkettő közel egymilliárd euró vissza nem térítendő támogatást ad(ott) a gazdaságnak. Más azonban a struktúra. Előbbit az innováció és kutatás-fejlesztés, informatika, gyógyturizmus, kis- és középvállalatok fejlesztése, valamint a külföldi befektetések elősegítése jellemezte, utóbbi a mezőgazdaság és a kommunális infrastruktúra fejlesztésére összpontosít. Így nem lehet felzárkózni.



Matolcsy György



A szerző a Növekedéskutató Intézet igazgatója