Élet Sevardnadze után: káosz a "kis birodalomban"

Másfél évtized történelminek is nevezhető tapasztalatából mi már tudjuk, hogy szegény grúzok tévednek, amikor Eduard Sevardnadze vasárnap esti lemondását "bársonyos forradalomnak" nevezik. Csak a bomlás érkezett újabb, látványos stációjához. Az alig kétharmad magyarországnyi kis állam, a világ egyik legrégebbi keresztény országa esetében annyival is súlyosabb a helyzet, hogy azokhoz az "új demokráciákhoz" tartozik, amelyek a Szovjetunió megszűntével rájuk szakadt önállóságot sokkal kevésbé tudják kezelni, mint Kelet- és Dél-Európa országai. Grúzia a XII. század óta nem volt önálló állam. Bonyolult - többek között etnikai alapokon nyugvó - közmegegyezések hierarchiáján alapuló társadalmától lényegében idegenek a politikai érdekérvényesítésnek az euroatlanti világban elfogadott normái.

A november másodikán, szemérmetlen csalások közepette megrendezett parlamenti választások miatt elkezdődött tüntetések is azért csaptak ki a normális politikai élet medréből, mert a posztszovjet térség államaiban átvett intézményrendszer - a politikai pluralizmustól egészen a hatalmi ágak elválasztásáig - életidegen ebben a térségben. Ezért bizonyul előbb-utóbb működésképtelennek.

A választás intézményének ebben a közegben az a funkciója, hogy konzerválja a hatalmát átmentett posztkommunista elit uralmát. Lehetőleg családi (monarchikus) alapon. Ez történt néhány hete a Grúziával szomszédos Azerbajdzsánban, ahol a Sevardnadzéhez hasonló kágébés-pártállami múltú Gejdar (mekkai zarándoklata óta Heliar) Alijev helyére ültették a fiát, egy Bécsben élő playboyt. Eduard Sevardnadze egyelőre szintén Nyugaton élő fiának a grúz elnök mandátumának lejártakor, 2005-ben ugyanezt a szerepet szánták. Ahogyan a többi pártfőtitkárból "demokratikusan megválasztott elnökké" lett Nazarbajev kazah, Akajev kirgiz, Nyijazov türkmén és Karimov üzbég elnök apja örökébe készülő 30-40 éves csemetéinek.

A grúz vezetés is csak a dinasztiaépítés szükségszerű stációjának tekintette a parlamenti választásokat. Tiszteletkörnek, mint néhány évtizede a párttaggyűléseken történt jelölések voltak. November 2-át megelőzően ezért állították össze a helyi választói névjegyzékeket úgy, hogy az Eduard Sevardnadze ellenzékével rokonszenvező polgárok ne szerepeljenek benne. "Holt lelkek" ellenben annál nagyobb számban. A nemzetközi megfigyelők 20-30 százalékra teszik a nem létező szavazópolgárok (természetesen Sevardnadze pártjára leadott) voksát, és 20 százalékra becsülik azokat, akiket megfosztottak a politikai véleménynyilvánítástól. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a 3 millió szavazásra jogosult grúziai férfinak és nőnek még így is csak 34 százaléka járult az urnához, akkor könnyen belátható, hogy a kaukázusi országban nem az államfő, hanem a demokrácia szenvedett vereséget 2003 novemberében.

A grúzok túlnyomó többsége számára a demokrácia a mindent átható korrupciót, a mérhetetlen szegénységet, a 80 százalékos munkanélküliséget, a két-három ezer forintos (és hónapokig késő) nyugdíjat, a mindennapos áramhiányt jelenti. És persze az etnikai konfliktusokat. Az éppen tíz éve gyakorlatilag leszakadt Abházia elveszítése miatti sérelmet. Az onnan elmenekült grúzok kilátástalan sorsát, amelyen egyetlen kormány sem segített, arra számítva, hogy a földönfutók keserűségükben egy szép napon visszatérnek szülőföldjükre, és Abházia így erőszakkal visszakerül Tbiliszi fennhatósága alá.

Andrej Szaharov, a Nobel-békedíjas fizikus egykor "kis birodalomnak" nevezte Grúziát, amelyet 1985 óta szinte darabokra marcangoltak a nem kis részben Moszkvából szított etnikai ellentétek. Ezek most új lendületet kaphatnak a Kremlben "birodalombomlasztó" szovjet külügyminiszteri szerepéért gyűlölt Eduard Sevardnadze távozása után.

A stabilitás esélyeit az sem növeli, hogy Grúzia évek óta az amerikai-orosz konfrontáció egyik fő terrénuma a térségben. Az elmúlt évtizedben az Egyesült Államok egymilliárd dollár segélyt nyújtott a kis országnak - ennél többet csak Izrael kapott. Sevardnadze olyan vehemenciával hajtotta végre a Washingtonból érkező javaslatokat, mint egykor Moszkva parancsait. Az amerikai nagykövet különleges miniszteri rangban részt vett a legfontosabb politikai döntések meghozatalában, és a Fehér Házban dőlt el az is, kit váltanak le a grúz fegyveres erők parancsnokai közül. Sőt, Salikasvili tábornoknak, a tíz évvel ezelőtti Öböl-háború legendás parancsnokának vezetésével amerikai katonai tanácsadók dolgoznak Tbilisziben és néhány volt szovjet laktanyában. Az ország geopolitikailag létfontosságú a British Petroleum számára, amely a Kaszpi-tengeri lelőhelyekről kitermelt olajat a Grúziában felépítendő vezetéken át akarja szállítani. A tranzitdíj lehetne az első forrás a grúz gazdasági káosz felszámolásában. Működéséhez azonban stabilitás kell. Vagyis a kör bezárult.