Harc a Franciaországgal való kivételezés ellen

Franciaország egyoldalú döntéssel figyelmen kívül hagyta a stabilitási és növekedési paktumot, amikor a GDP 3 százalékát meghaladó költségvetési hiányt tervezett. A franciák szeretik méltatni a racionális gondolkodásuk szigorát, amikor azonban a költségvetésről van szó, eltűnik Descartes okfejtésének fegyelme, és előjön a ködösítés.

Franciaország az írek leghangosabb bírálói között volt, amikor 2000-ben Dublin mindössze fél ponttal csökkentette az - akkor a GDP 4 százalékán álló - költségvetési hiányát. A stabilitási paktumot más kormányok is megsértették, Franciaország azonban az első olyan állam, amely ezt nyíltan kimutatott dac keretében teszi meg.

Mindennek senkit sem kellene meglepnie. Franciaország most egyszerűen az EU szabályaira ülteti át azt a szokását, hogy a saját kultúráját kivételesnek minősíti. Párizs például viszszatérően megvétózza az EU mezőgazdasági reformjának megreformálását. Mint azt már a gyermekek is tudják, a közös agrárpolitika Európa (főleg Franciaország) tehetős gazdáinak szóló bőkezű és teljességgel meg nem érdemelt ajándék, amelyet a fejlődő országok vergődő termelőinek és az EU fogyasztóianak terhére juttatnak.

Franciaország emellett szeretne visszatérni az összeomlás szélén álló, nem nyereséges magánvállalatok közpénzekből való megmentésének gyakorlatához. Nem lenne szabad azonban hagyni, hogy az EU versenykérdésekben illetékes biztosa, Mario Monti elveszítse ezt a csatát: szüksége van azok támogatására, akik hisznek a piacokban, a mindenki számára egyenlő bánásmódban.

A történet itt roppant egyszerű. A francia kormány azt tervezi, hogy talpra állítja az Alstom céget, amely kifejlesztett egy sor, magas műszaki színvonalat képviselő terméket, olyanokat, mint a TGV gyorsvasút. A vállalat röviddel ezelőtt vált fizetésképtelenné. Párizs hangoztatja, hogy soha nem adja fel az Alstom megmentésének tervét, azt a tervet, amelyet az ismert dirigista motivációk hatnak át: fenn kell tartani a foglalkoztatottságot, meg kell védeni a befektetőket stb. Mivel az Alstom ráadásul egy csúcstechnikai cég, a francia kormány kijátssza a k+f kártyát, arra való hivatkozással, hogy a kutatás-fejlesztés támogatását célzó befektetés előnyös a növekedés számára.

Az Alstom államosítás útján való megmentése nyilvánvalóan hibás lépés. A cég sok és különböző részlegből áll, ezek közül egyesek nyereségesek, mások csődbe mentek, ezért a nyilvánvaló megoldás abban áll, hogy a céget fel kell darabolni. A nyereséges részek - mint például a TGV - könnyen találnak vevőre, a veszteségeseket pedig be kell zárni. A francia adófizetők pénzét nyilvánvalóan jobban költik el, ha azt időleges munkanélküli-segélyre fordítják, semmint ha veszteséges üzemeket tartanak életben.

Fontos, hogy az Európai Bizottság ne engedje meg Franciaországnak, hogy ez ügyben is különleges jogokat harcoljon ki magának, mint ahogy tette azt a költségvetési hiánnyal. A bizottságnak le kell sújtania a magánvállalatok támogatására Franciaországban, mint ahogy tette ezt más államok esetében. Brüsszel már ért el bizonyos sikereket ezen a fronton, például amikor előírta a német kormánynak, hogy törölje a garanciákat a nem magántulajdonú bankok esetében. Az Alstom különösképpen, Franciaország pedig általában ne legyen kivételezés tárgya, hanem essen ugyanazon normák alá.

Ha a bizottság itt elmulasztja a közbelépést, akkor az EU egyre inkább úgy néz majd ki, mint a francia köztisztviselők játéktere. Franciaország máris vezető szerepre tett szert az EU külpolitikájának alakításában, Dominique de Villepin máris úgy jár el, mintha Európa külügyminisztere lenne. Ugyanakkor viszont Franciaország a közös gazdaságpolitikára és a magánvállalatok közpénzen való támogatására vonatkozó kulcsfontosságú szabályokat sért meg.

Vajon az Európai Bizottság a maradék hitelét is elveszíti, és idővel úgy néz ki, mint Párizs egy külső kerülete? Ha Európa az Alstom esetében alulmarad, annak meszszemenő következményei lesznek, és nem csak a versenypolitikában.