Komédia a Brau-felvásárlás körül
n A Heineken, amely Európa egyik legnagyobb söripari tranzakciójába fogott, a teljes ügylet méreteihez képest elhanyagolható nagyságrendű magyar akciót kívülről érthetetlen sietséggel indította el. Olyan vételi ajánlatot tett a Brau csoport magyarországi leányára, amelytől a piacnak elállt a lélegzete.
A magyar befektető persze felhördült. A nemzetközi tranzakciókhoz és a magyarországi Brau cég nyereségtermelő képességéhez képest méltatlanul alacsonynak tűnő ár (részvényenként
12 806 forint), s a hazai törvények előírásaival több ponton ütköző ajánlat felborzolta a kedélyeket. Az üzenet egyértelmű Magyarország megítélése szempontjából.
A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) ekkor még közbelépett. Az eredmény azonban csak egy félmegoldás lett. Kötelezték ugyan a magyarországi Heineken-leány Amstelt egy már a jogszabályoknak megfelelő ajánlat megtételére, a félrelépésért kiszabott bírság mértéke azonban (a súlyos problémák ellenére) a megállapítható maximális összeg 1 százaléka, egymillió forint volt. Aminek persze megint üzenetértéke van. E ponton azonban a felügyelet maga minősítette a hazai piacot.
A befektető egy része erre már vádolt és fenyegetett. Ahelyett, hogy - felkészült szereplőhöz mérten - változatlanul szakmai alapon vitatkozott volna tovább, egyéni érdekeltségeket sejtett az ügyletek mögött. Ez persze sehová sem vezetett. Megosztotta saját táborát, és bezárultak a nyilvánosság előtt azok a kapuk is, amelyek más esetben talán jobban előrevitték volna az ügyeket.
Az ajánlat pedig közben megszületett. Jóváhagyták, s november 6-án megnyílt a részvények benyújtására rendelkezésre álló 30 nap is. Maradtak azonban kérdőjelek, amikre a hazai befektető választ szeretett volna kapni. A folyamatban elkövetett hibák s azok jogkövetkezményei igen kusza helyzetet teremtettek, amelyet valamilyen formában kezelni kellett volna. Ez nem történt meg. Így az már nem is volt meglepő, hogy a bíróságon megtámadták az ügyben született valamennyi határozatot. A Brau a tényről megjelentetett egy közleményt, a jogi lépés következményeiből azonban eddig semmi sem látható, pedig a bíróság végzése szerint - tekintettel arra, hogy a felügyelet határozataiban nem rendelte el az azonnali végrehajtást - a keresetek benyújtásával az ajánlat az államigazgatási eljárásokról szóló törvény értelmében felfüggesztődött. A forgalmazó azonban a kereset benyújtása után másfél héttel is befogadta a papírokat, és senki egy lépést nem tett (legalábbis nyilvánosan) arra, hogy e (megint első ránézésre) jogszabályokba ütköző helyzetnek véget vessen.
Tudjuk, mint minden jogi értelemben vizsgált esetben, vannak kivételek. Azt azonban ne várja senki, hogy miközben a vételi ajánlat pörög, a piac majd türelemmel várja a jogilag megalapozott véleményeket. Itt lépni kell: fel kell függeszteni az ajánlatot, vagy meg kell magyarázni, hogy miért nem történik meg ez. S ha ez esetleg nem történik meg, akkor megint a felügyeletnek kell közbelépni. Az intézmény nyilatkozatai azonban semmitmondók. Arról szólnak, hogy a felügyelet tudja, mi a dolga, bízzon hát benne a közönség, mert álláspontját a bíróságon is kész megvédeni. Ez általában talán elegendő, de egy konkrét ügyben a befektetőnek nem erre van szüksége.
A magyar piac szereplői felnőttek. Döntéseiket maguk kívánják meghozni. Ehhez információ kell. A felügyelettől pedig azt várja el, hogy biztosítsa a piac jogszerű, zavartalan és áttekinthető működését. A szakmai felkészültséget itt és most kellene bizonyítani, nem parlamenti bizottságok és nemzetközi intézmények előtt.
