Konszenzus kell a modernizációhoz

Nem fél attól, hogy politikai célokra fogják használni az ÁSZ-t?

Nem hinném, eddig sem tapasztaltam még ilyet.



Az ÁSZ-jelentések mindig megfelelő muníciót adnak a pártoknak. Jelentésük az autópálya-építésről komoly vihart kavar. Megállapítja azt is: "a szaktárca nem volt hatással a beruházás hatékony megvalósítására, az átlátható és költségtakarékos gazdálkodásra".

Ez a zamárdi autópálya-szakasz a PPP (Public Private Partnership) első próbálkozásai közé tartozik. Természetes, hogy mutat gyermekbetegségeket is. Az ügy arra példa, hogy bajok forrása lehet, ha a szakmai, a szervezői-irányítói, beruházói és megvalósítói, gazdálkodói felelősség egysége nem érvényesül.

Mire gondol?

Magyarországon ide-oda leng az inga a hivatali és a piaci folyamatokra építő társadalmi koordináció között. Természetesen van mozgás az utóbbi irányban, de azért ott vannak egyenetlenségek. Egy időben vannak jelen az ilyen vegyes elemek az autópálya-építésben is. Ezt ma tisztán költségvetési forrásból finanszírozzák, miközben az autópályát a vállalkozók nemcsak építik, hanem az irányítás is vállalati formában működik. Nincs ezzel baj, de tudnunk kell alkalmazkodni. Igen magas szintű együttműködésre van szükség, az irányítás eszközrendszere mind bonyolultabb, a magáncégek érdeke is jelen van, miközben a felelősség a projekt sikeréért mindig az állami szinten, ha úgy tetszik, a bürokráciánál marad.



Végül is ki irányította Magyarországon az autópálya-építést az elmúlt években?

Nem volt egységes elképzelés. Nem véletlen, hogy kritikánk ebben sürget változást. Megjegyzem, az ÁSZ megállapításai többszörösen egyeztetettek, az érintettek hónapokkal korábban tudják, mit írtunk róluk, mint ahogy nyilvánosságra hozzuk. Mi is tudjuk, mit fogadtak el, mivel vitatkoztak. Az érintettek előtt már a nyáron ismert volt, milyen megállapításokat tettünk az M7-es minőségével kapcsolatban. Akkor ezt nem vitatták. Félreértés lehet, hogy most valaki arra hivatkozik, nem ismeri a jelentésünket.



Az új sztrádatörvényt jövő héten kezdi megtárgyalni a parlament. Jobb lesz, mint az előző elképzelés?

A "lex autópálya" fölgyorsítaná az engedélyezési eljárást, a források biztosítását, hiszen fixálna összegeket, jogokat és kötelezettségeket, illetve az irányító jogokat is rögzítené. Mindez nagyon fontos. De megemlítem, hogy a késlekedésen, az együttműködés hiányán - gondoljunk az elhúzódó engedélyezésekre, kisajátításokra - szeretnének a változtatások valamit pótolni.



De?

A centralizált, hierarchikus, kényszer-együttműködésre épített elképzelést nem egyszerű végigvinni. Emellett - általánosságban említem - ha nagyon sok "lex" kerül a törvényekbe, vagyis a részletek szabályozása, a különügyek felé indulunk el napi érdekeinkből kiindulva, mindig lesz olyan, ami állandó módosítást igényel.



Nézzük sorra! Melyik lex bántja a leginkább?

Egyértelmű: a lex "költségvetés". A lexek közül a legrondább a pótköltségvetéssel kapcsolatos paragrafus kiirtása. Magyarországon soha többet nem kell egy kormányzatnak sem eztán pótköltségvetést készítenie.



Baj ez? Éppen a transzparencia növelésével magyarázta a kormány a pótköltségvetés-készítési kötelezettség megváltoztatását.

Nem jó, ha mindent el lehet intézni egy sima költségvetés-módosítással, mert azt másnap elfelejti az ember. Egy pótköltségvetésnél rá lennének kényszerítve a mindenkori kormányzati gazdálkodók, hogy átnézzék, átstrukturálják a teljes kasszát. Tehát a rész és egész viszonya máshogy jelenik meg, ha valakinek azt kellene végre mondania, hogy kérem, nem úgy alakulnak a folyamatok, ahogyan arra számítottunk, nézzük át az egészet.



Ha ez megtörténne, az jó pár átdolgozott éjszakával többet jelentene az apparátusnak. Ezt a kellemetlenséget nem számítva engem zavar, hogy az államháztartási törvénynek a szabályozási mechanizmusait a költségvetési törvényben, illetve a zárszámadásban szabályozzák, és sokszor az egyiket még be sem fejezik, a másikba már belefognak.



Sokszor éppen az ÁSZ kérésére.

Előfordult, igen, a jó pár tucatnyi módosításból két-három esetben. Természetesen a lexek játékának az ÁSZ is része. A jelenlegi mechanizmusban mindenki a maga kalitkájában azt csinálja, hogy megpróbál valamit a területén, az ő legjobb tudása szerint szabályozni. Át kéne végre türelmesen nézni az egészet. Megérné.



Az ÁSZ megjegyzései mennyire találnak nyitott fülekre a tárcáknál?

Korrekt, jó a viszony az ellenőrzöttekkel, erre nem lehet panaszunk.



A költségvetés ugyanakkor nem ismer barátságokat - ezt a szólást kormánykörökben hallani.

A pénzügyi ellenőrzés sem, ezt biztosíthatom. Tévedés, hogy az ÁSZ-nak a gazdaságpolitikába kellene beleszólnia. Azzal mi nem tudunk foglalkozni, mit tekint a kormány súlyponti kérdésnek. Azt tudjuk ellenőrizni, hogy az előkészítő tevékenységek, amelyek ezeknek a súlypontoknak a meghatározásához kellenek, következetesek-e vagy sem, valamint hogy az ahhoz rendelt tevékenységek adekvátak-e.



Az esetleg elhibázott gazdaságpolitika következményeivel önök szembesülnek. Vegyük az önkormányzatokat. A képviselők előtt is elmondta, az ÁSZ szerint 2004-ben nem lesz elég pénzük, folytatódik a vagyonfelélés. Ekkora a baj?

Az a baj, hogy nincs differenciálva az állami feladatok sora, nincs megkülönböztetés a vagyonos és a szegény, az "alvó" településként vagy iparvárosként működő önkormányzatok között. Mindegyiknek ugyanazok a feladatai. De szó sincs arról, hogy valami tragikus állapot lenne.



Pedig mintha erre célzott volna a költségvetési bizottság előtt.

Azzal nem lehet mit tenni, hogy egy költségvetés mindig is a fejlesztések és a szociális kiadások erőterében mozog. Ez a költségvetés elmozdult a fejlesztések irányába, az önkormányzatok is több forrást kapnak fejlesztésekre, míg a működésre nem. Vagyis nagyon sok pozitívum történt, amit a számvevőszéki jelentések is rögzítenek, s vannak olyan ügyek, amikben nincs változás.



Akkor mégis, mi a baj?

Ahhoz, hogy valós modernizációs folyamat indulhasson, meg kellene határozni a modernizáció alapelveit. Ehhez társadalmi párbeszédet kellene teremteni. A konszenzus szükségességét még csak nem is a politikára értem, hanem a szakmákra. Megosztott szinte valamennyi, az egészségügy, az oktatás, és még mindig 19. századi eszmények élnek önkormányzati területen.



Mire gondol?

Arra, milyen nehéz egy településen elfogadtatni, hogy egyszerűbb lenne az iskola fenntartása helyett venni egy kisbuszt, és a szomszéd község iskolájába járatni a gyerekeket. A közbizalom hiánya egy halom fölösleges kiadást is indukál. Mi tapasztaljuk a küzdelmet a saját iskola megtartásáért. Emögött bizalmi reflexek húzódnak meg. Az, hogy a mi gyerekeinkkel nem úgy fognak bánni egy más községben, ahogy mi szeretnénk. Ez mind a társadalom töredezettségének a jele.



Hány milliárd forintra tehető, amit így pazarol el az ország?

Nagyképűség lenne számokkal dobálózni, s mi a legkevésbé szeretnénk igazságosztóként fellépni, de érdemes lenne végiggondolni, mi mibe kerül. Az súlyos milliárdokba, hogy a finanszírozás és a tulajdonosi jogok gyakorlása elválik egymástól az önkormányzati tulajdonú kórházaknál. Nem annak van felelőssége, aki a finanszírozásról gondoskodik, hanem aki a tulajdonosi jogokat gyakorolja anélkül, hogy saját maga számára valóságos anyagi terhe lenne döntéseinek.



Mennyire indokolt a meghirdetett karcsúsítás a közszférában?

Nem lehet jó választ adni, mert tekintettel kell lenni arra, hogy Magyarországon az önkormányzati rendszer és a társadalmi újraelosztás rendszere is olyan, amilyen. Erős a történelmi, gazdasági tradíció ereje. Ha egy költségvetés erősen centralizál, az akkumulált pénzek szétosztásához is megfelelő infrastruktúra kell, különben nem tudják a forrásokat hatékonyan felhasználni. Amíg a költségvetésnek erős a jövedelem-központosító szerepe, tudomásul kell venni, ezt szét kell ossza, ahhoz pedig apparátus kell. Ha megengedhetné magának a büdzsé, hogy ne centralizáljon ilyen mértékben, a kérdés automatikusan megoldódna.



A jelenlegi elbocsátások az államháztartási reform első lépései, vagy egyszerű ad hoc lépésnek tekintendők?

Nem hiszem, hogy erre a számvevőszéknek, vagy nekem kellene válaszolni. Annyit mondhatok, hogy egy üzemgazdasági szemléletű karcsúsításra mindig van lehetőség. Azt mondják, a puszta létszámstop elrendelésével 3 százalékos leépítés érhető el anélkül, hogy az elbocsátásoknak többletkiadásai lennének.



Vagyis a meghirdetett leépítés nem egy átgondolt folyamat része?

Nem mondhatok ilyet. Ezek a szűkítő lépések nem tükröződtek a 2004. évi költségvetés tervezete részünkről elemzett változatának számaiban. Nincsenek vizsgálati tapasztalataink, s hangsúlyozom, az "igazságosztó szerep" messze áll tőlünk. Annyi azonban az eddigi jelentéseink tanulságaként elmondható: amíg nem alakul ki konszenzus, hogy Magyarországnak milyen közigazgatási, területfejlesztési, önkormányzati rendszerét alakítsuk ki, addig ebből az üzemgazdasági észszerűsítési lépésből egy valóban más típusú rendszer felé nem lehet elmozdulni. Hangsúlyozom, például nagyon érdekes anyagot kaptunk, véleményt kérve a belügyminiszter asszonytól az önkormányzatokkal kapcsolatban, reméljük, lesz előrelépés.



A leépítés hány önkormányzati alkalmazottat érinthet?

Nem tudom. Vannak önkormányzatok, amelyeknek van anyagi lehetőségük, ezek nyilván kevésbé, mások nagyon megérzik a támogatás csökkenését. Azt kértük, a különféle reformtörekvésekhez rendelődjön a humánpolitikai rendszer. Ebben van fogadókészség.



Megvalósult?

Vannak elképzelések, s úgy tűnik, a megoldás felé mozdult a dolog.



Olcsóbb lenne az az állam, amit ön javasol?

Semmilyen államot nem javasoltam. Az ÁSZ ellenőrző szervezet, amely az Országgyűlés határozatai alapján megkísérli általánosítható tapasztalatait, tanácsait is megfogalmazni. Úgy is fogalmazhatok: a diagnózis mellett többet vállalni a terápiában. Minden más súlyos szereptévesztés lenne.