Az erőszak gyümölcse

Az ifjabb Kadhafi szerint ugyan Irak példájának semmi köze ahhoz, hogy Líbia hajlandó lemondani atomfegyvereiről, mégis élni lehet a gyanúperrel: ezek a fejlemények is összefüggenek. És ebből a szempontból szinte érdektelen, hogy megtörtént-e az Irak elleni hadművelet, és Szaddám Huszein horogra akadt-e. Mindkettő megtörtént, és megkockáztatható: kellett az iráni jó és az észak-koreai rossz példa is. Mert hiába kezdtek apja, Moamer Kadhafi megbízottai kilenc hónappal ezelőtt szigorúan titkos tárgyalásokat Washingtonnal és Londonnal, mégis csak most hozta a világ tudomására elállási szándékát. Még ezután is megtörténhet, hogy közli: pardon, nem így gondoltam. Most azonban úgy fest, valóban kész lemondani arról, amit tiltott tömegpusztító fegyverek címén birtokol: hatóanyagokról, felszerelésekről, programokról.

Hans Blix, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség volt főigazgatója hívta föl rá a figyelmet, hogy Líbia valójában sosem rendelkezett nukleáris fegyverrel: aláírta az atomsorompó-szerződést, s eddig is fogadott ellenőröket. Más szakértők szerint viszont vegyi és biológiai fegyverei lehetnek. Ha ezektől hajlandó megválni, az sem kevés. Tripoli valószínűleg azt látta be, hogy folytathatatlan az 1969 óta követett politikája, amely szerint nem csatlakozik ugyan egyetlen "internacionáléhoz" sem, de támogatja "az imperializmus elleni harcot". Kiderülhetett számára, hogy ez a támogatás adandó alkalommal túl sokba kerülhet. Színváltoztatásának viszont megkéri az árát. Egyrészt újabb engedményeket a Lockerbie-kártérítések ügyében, másrészt azt, hogy Izrael is szűnjék meg tömegpusztító fegyvert birtokló ország lenni. Az utóbbi követelésben rejlő állítás azonban még bizonyításra szorul. (SzH)