Budapest és a kísérleti léggömb

n Ha ugyanis hazánk él a részvételi lehetőséggel, akkor saját magát köpi szembe, hiszen évek óta hangsúlyosan lép fel az unión belüli bármiféle kettős mérce ellen, kétféle tagság, kétsebességes Európa, egyes tagországok előnyös, mások hátrányos megkülönböztetése ellen. Ez régóta az egyik fő alapvetése a magyar EU-politikának, teljesen érthető módon, hiszen a megerősített együttműködés (ahogy a nizzai szerződés nevezi) az elmúlt években mindig azzal kapcsolatban merült fel, hogy az új tagokat valamiből kizárják a régiek. Ehhez képest gyökeresen új a helyzet: néhány most csatlakozót bevennének az "úttörő országok" csoportjába (Chirac megfogalmazása), a "kétsebességes Európa" második sebességébe (ahogy Schröder nevezte), vagy "azok közé, akik további integrációt akarnak" (ez a luxemburgi kormányfő meghatározása).

Ha viszont Magyarország visszautasítja a részvétel lehetőségét, arra hivatkozva, hogy egyrészt konzekvens kíván maradni eddigi elveihez, másrészt nem kíván részt venni az EU lényegének felszámolásában, akkor besorolják az egységesülést akadályozók tömbjébe, valahová a nemzetközi sajtóban már-már páriaként kezelt Lengyelország mellé. Ezt a jelenlegi magyar kormány nyilván nem akarja, ezért a kisebbik rossz elve alapján kénytelen elfogadni a felkérést és elmenni a jövő év elejére ígért találkozóra, ahol a "kiválasztottak" vezetői majd jól megvitatják, hogyan lehet ügyesen kifarolni a brüsszeli csúcs zsákutcájából. És ahol a magyar küldöttek magukban alighanem azért fohászkodnak majd, hogy ne legyen az egész kezdeményezésből semmi.

Amire egyébként jó esély van. Az egész kezdeményezés olyan gyanúsan gyorsan pattant ki a brüsszeli kudarc után, hogy eleve felmerül a kérdés: nem csupán nyomásgyakorlási eszközről van-e szó, vagy kevésbé eufemisztikus kifejezéssel: zsarolásról? Ezt a gyanút erősíti a főszereplők inkonzekvens viselkedése is - például Hollandia azon az alapon utasította el a részvételt, hogy rossz üzenetet közvetítene az új tagok felé, de nem voltak hasonló aggályai, amikor két nappal később kormányfője minden teketória nélkül aláírta azt a levelet, amelyben a közös költségvetés befagyasztását javasolja öt másik állam vezetőivel.

Ez a levél más szempontból is árulkodó. A közös büdzsé befagyasztását javasoló államok között ugyanis éppúgy szerepel Német- és Franciaország, mint az integráció szorosabbra fűzését egy szűk csoporton belül kezdeményezők között. Ez tehát egyértelművé teszi, hogy Berlinben és Párizsban egyáltalán nem "több Európát" akarnak a mostani felvetéssel, hanem kizárólag saját nemzeti érdekeik érvényesítését (akárcsak a stabilitási paktum néhány héttel ezelőtti felrúgásakor). Jelen pillanatban éppen Varsóval és Madriddal szemben, de Budapest nagyot csalódhat, ha a "magintegrációban" való részvételével szeretné biztosítani, hogy legközelebb nem vele szemben lép egységfrontra a német-francia duó.

Néhány éve gyakran lehetett hallani azt az érvet, hogy azért nem halad előre az integráció, mert rossz az együttműködés Német- és Franciaország között, nem működik a tandem. Hát most nagyon is működik, de az integráció számára nem sok jó származik belőle? Az úttörő országokról szóló felvetés ugyanis nagyobb veszélyt rejthet magában az EU-ra nézve, mint amekkora problémát a brüsszeli csúcs kudarca jelent. Ha több lenne, mint egyszerű kísérleti léggömb.