EU-biztost receptre

A találgatással nincsen semmi baj. A tévhitek, vagy már-már meggyökeresedő dogmák elsősorban a funkcióval szembeni elvárások körüli vélekedésekben lehetnek. Néha vannak is.

Mindenekelőtt szögezzük le: nincs arra uniós szabály, hogy kiből lehet európai bizottsági tag. Minden kormány szuverén joga azt nevezni, akit valamiért megfelelőnek tart. Mindenre akad példa. Szokás mondani, hogy "befolyásos" biztos csakis az lehet, aki mögött fajsúlyos politikai múlt áll. Nos, a brüsszeli testület két igazán befolyásos tagjának, Mario Montinak és Pascal Lamynak nem volt politikai pályafutása. Az Európai Bizottságnak általában nincs önálló döntéshozási joga. A versenyszabályozás és a külkereskedelem területén azonban a tagországok jelentős jogokat mégiscsak átruháztak a bizottságra. Mario Monti a vétójával már amerikai repülőgépgyártó óriások fúzióját is meg tudta akadályozni. Lamy a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) fórumán tárgyal és alkuszik a világpiac nagyjaival az EU-tizenötök nevében. Az előbbi egyetemi professzor volt. Az utóbbi Jacques Delors hajdani európai bizottsági elnök kabinetfőnöke. Mindkettőnek nagy a tekintélye a maga területén.

Aztán szokás mondani, hogy új tagország biztosa nem igazán számíthat befolyásos terület felügyeletére. Meg hogy egy "kicsi" nem rúghat labdába. Nos, a mezőgazdasági politikánál "befolyásosabb terület" aligha létezik az EU életében. Mégis, taggá válása másnapján nemcsak új, hanem egy felettébb kis ország, Ausztria biztosa kapta meg irányítását. Ráadásul úgy, hogy Franz Fischlert a legutóbbi bizottsági váltás után is megerősítették székében.

Volt viszont jó párszor olyan tagja is a testületnek, aki nemcsak miniszter, de kormányfő is volt. Jacques Santer tíz éven át volt a leggazdagabb országnak tekintett Luxemburg miniszterelnöke. Utóbb a bizottság egyik leggyengébb kezű elnökének bizonyult. Na jó, Luxemburg pici állam. De akkor vegyük Edith Cresson esetét, aki Franciaország hajdani miniszterelnökeként érkezett Brüsszelbe. Biztosi ténykedésén mindez alig hagyott nyomot. Sikerült viszont magával rántania az egész testületet, amikor bebizonyosodott, hogy valóban átjátszott ismeretségi körének szakmailag megalapozatlan - ámde jól fizető - megbízatásokat.

Persze a múlt példáival is csínján kell bánni. Főként, mert igazából szinte minden területen más szempontok érvényesülnek. Akadnak portfóliók, ahol az a szerencsés, ha a "biztos" a technikai részletekben is jól eligazodó, ám azért politikai érzékkel is ellátott szakember. Monti, Lamy, Fischler tipikusan ilyen, de tud hasonló lenni a környezetvédelmi, a távközlési, vagy például az egészségügyi "tárca" is. Van viszont, ahol mindenekelőtt a politikai profil a fontos, de persze valamilyen fokú szakmai tájékozottság azért ide is szükségeltetik. A külkapcsolatok felügyelete, a bővítés, az intézményi reformok tipikusan ilyenek. Aztán alighanem mindkettőből kell jó adag a pénzügyek, vagy újabban egyre inkább a bel- és igazságügyi együttműködés menedzseléséhez.

Persze a leginkább döntő mégiscsak maga a személy. Bármi volt is a múltja - származási országa, előző megbízatása -, igazából az számít, hogy személyiségében mennyire hiteles, szakmailag felkészült és meggyőző. Ray McSharry Luxemburg után a második legkisebb tagállamból - Írországból - érkezve vitte keresztül az akkor példátlannak számító agrárreformok elindítását, elszakítva a közvetlen kifizetéseket az ártámogatástól.

Végül egy záró megjegyzés. Fontos a bizottsági tagság, de sokszor az igazán befolyásos funkció nem ez, hanem a főigazgatói. Az utóbbi az, akinek szaktekintélyétől tényleg rengeteg dolog függ, és aki az érdemi munka oroszlánrészét végzi. Ki tudja, milyen bővítési biztos lett volna Günter Verhuegen szívós és koncepciózus főigazgatója, Eneko Landaburu nélkül? És ki tudja, hogy majd annak idején egy talán kevésbé fajsúlyos tárcát felügyelő magyar biztoshoz képest nem nyom-e többet a latban, ha mondjuk rátermett magyar szakember áll a verseny- vagy belső

piaci főigazgatóság élén? Szinte biztos, hogy igen.

Folynak a találgatások, vélekedések. Jó lenne, ha a végeredmény e téren is a rendelkezésre álló források maximális hasznosulását hozná magával. Nem elérhetetlen cél.