EU-tabuk döntögetése

n Őt kérdeztük egyszer, talán a tavalyi elköszönő fogadásán, miként lehet, hogy sohasem csömörlött meg attól a látszólag helyben járó sárdagasztástól, ami az EU-folyamatokat jellemzi? Csak ez első tíz év nehéz, aztán az embernek már van kellő távlata, hogy visszatekintsen, és rádöbbenjen, hogy valójában mégis menynyi minden változott. Ez aztán bátorítást és értelmet ad az éppen folyamatban lévő dolgoknak is - hangzott a fejtegetés.

Nos, mióta a politikában is felgyorsultak a folyamatok, már évtizedes emlékezet sem kell, hogy szemet szúrjanak gyakran drámai mélységű elmozdulások. Számos mozzanatában erre emlékeztetett az unió leendő alkotmányáról péntek-szombaton Nápolyban lefolytatott újabb, miniszteri szintű vita is.

Az elmúlt 5-10 évben rengeteg megdönthetetlennek hitt tabu ledőlt. E sorok írójának annyi már megadatott, hogy ott lehetett az 1997-es amszterdami reformkonferencián, ahol még az számított magától értetődőnek, hogy bármilyen leendő EU-alkotmányról álmodozni badarság! A briteknek még saját sincs! Miből gondolja bárki, hogy egy amúgy is ennyire alkotmányellenes kormány kész lesz elfogadni a feje fölé most egy európait?! - hangzott a tipikus ellenérv.

Szintén a britekhez (is) kötődött a másik tabu: bármilyen EU-szintű védelempolitikai vállalkozás szóba hozása. Az amszterdami szerződés vitája idején már tudni lehetett, hogy a hét évvel korábbi maastrichti nekibuzdulás nem igazán járt sikerrel. Az elképzelés az volt, hogy az addig zömében gazdasági-piaci jellegű Európai Közösséget újabb pillérekkel támogassák meg, amelyek egyike a közös kül- és biztonságpolitika formálását célozta volna. A balkáni háború évei ezek, amikor az EU kezdeti külpolitikai megosztottsága szinte teljesen az amerikai diplomáciának - meg a Pentagonnak - engedett át minden érdemi lépést. Ezért merült fel először igazán komolyan, hogy a külpolitikai kérdések bizonyos köréről már születhessen döntés többségi szavazással is. És persze csakis a külpolitikáról lehetett szó. Hogy mindezek mellé EU-keretek között szervezett és igénybe vett katonai eszközöket - egyfajta közös katonapolitikát - is párosítsanak, ebbe akkor már bele sem illett gondolni.

Kevesen emlékeznek arra is, hogy az EU-külügyminiszter ötlete is megfogalmazódott már. Még az amszterdami "kormányközit" előkészítő vitasorozat részeként, a német kormány próbálta benyomni a csúcsra készülő Westendorp-jelentésbe egy leendő közös külügyminiszter funkcióját, de a maximum, ameddig végül sikerült elmenni - konkrétumaiban csak 1999-es életbelépése után -, az utóbb Javier Solana által megszemélyesített külpolitikai főmegbízott volt. Igencsak behatárolt mandátummal.

És mennyi tabu volt még! Például az a francia eltökéltség, hogy Németországnak sohasem lehet az Európai Unióban nagyobb szavazati súlya, mint Franciaországnak. Sokak szerint jelentős részben ezen, a már-már rögeszmén futott vakvágányra a - történetesen éppen a francia diplomácia által elnökölt - 2000. évi nizzai reformkonferencia is.

Messze még a sor vége. És lám, két héttel a decemberi EU-csúcs előtt a nápolyi találkozón már e tabuk jó részén is taposva folyt a vita. Mindjárt a végcélt tekintve is: hogy ugyanis - mégiscsak - majdani közös alkotmányos szerződés végalkujáról van szó! Ami immár adottságként kezeli egy majdani közös külügyminiszteri poszt megteremtését (a név még kérdéses), a védelempolitikában pedig nemcsak hogy lehetővé tenné az erre kész és képes tagországok együttműködését, hanem még önálló operatív tervezőcsoport létrehozását is engedélyeznék. Mi több: még a kölcsönös biztonsági garanciák lehetősége is felmerült! A döntéshozásban pedig immár a franciák is megbarátkoztak azzal a kettős többségen alapuló szavazási rendszerrel, ami nagyságrendekkel növelheti Németország szavazati erejét. Mit több: maga a francia külügyminiszter, Dominique de Villepin fogalmazott úgy, hogy a nizzainál igazságosabb megoldást kell majd találni.

Dőlnek a tabuk - de nem a rombolás jegyében. Hanem annak a csöndes, folyamatok önmozgásából következő evolúciónak köszönhetően, ami nyugdíjas korára oly bizakodóvá tette Schwaiger urat is. Lehet, hogy ő már tudott valamit?