Itt a piros, hol a piros

Mikor Kiss Péter, az előző munkaügyi miniszter bejelentette: a kényszervállalkozók anyagi veszteség nélkül tudják majd legalizálni helyzetüket, az érintettek ? fuvarozók, biztonságiak, művészek, sportolók, újságírók és alkalmazóik ? szkepszissel ugyan, de azért titkon reménykedve várták a megoldást. Mindenképpen biztató volt, hogy az evával egy részüknek sikerült egyszerűsíteni vállalkozói létét. Szintén kedvező jel volt, hogy a munkaügyi ellenőrök célkeresztjéből kivették a kényszervállalkozókat, bár igaz, azok nem tőlük, sokkal inkább az adóhivataltól tartanak. Hogy a megoldást jelentő, a vállalkozói és alkalmazotti lét jegyeit ötvöző önfoglalkoztatói szabályok kidolgozásával akadhat némi probléma, jelezte, hogy egyre tolták bevezetésének határidejét.

Utolsó mentsvárként még megpróbálták a szakminisztériumokra "sózni", találják ki ők a megoldást, mondván, úgyis közelebbről ismerik az érintett szakmákat. Bár a munkát leosztották, magáénak már senki sem érezte a feladatot: kidolgozni egy olyan önfoglalkoztatói szabályrendszert, amely megoldja több százezer kényszervállalkozó és munkaadója gondját.

A napokban bejelentették, mégsem lesz várva várt önfoglalkoztatás. Van viszont adómoratórium azon munkaadók számára, akik lejelentik színlelt szerződéseiket. A kényszervállalkozókra ez a moratórium nem vonatkozik. Csak az adóhivatal jóhiszeműségében lehet bízni.

S mi a reakció?

A fuvarozók már jelentették: náluk nincs is kényszervállalkozó. Vélhetően hamarosan ugyanezt állítja majd a többi szakma képviselője is, jelezve, soha nem is hallottak hasonló gondról. A munkaügyi minisztérium pedig helyesel majd, hiszen ők is ezt mondják. Szemek becsukva, probléma eldugva. De akkor mire is volt jó ez az egész?