Különös választást tartanak Oroszországban

n Oroszországban éppen ezért közöny és fásultság kíséri a vasárnap megrendezendő törvényhozási választásokat. Pedig a demokratikus érdekérvényesítés infrastruktúrájával nem rendelkező, irdatlanul nagy, soknemzetiségű birodalomban komoly társadalmi és gazdasági feszültségeket kellene kezelni a parlamenti rendszer segítségével. Annak első építőkockáit már kétszáz éve lerakták Oroszországban: Le Harpe, I. Sándor cár svájci nevelője - később Helvécia első államelnöke! - felséges tanítványát a XIX. század elején meggyőzte a népképviselet áldásos hatásáról. A cár aláírta a kétkamarás parlament felállításáról szóló rendeletet, és 1810-ben megalakult a felsőház. De Sándor máig ismeretlen okból búskomorságba esett. Felhagyott az akkori Európában párját ritkítóan korszerű állami berendezkedés kiépítésével, szerzetesi gúnyában vádorútra kelt, s Taganrog városában meghalt. Vele pusztult a modern orosz államiság. A mindenkori cár talpnyalóiból álló, bürokratikus gittegyletté korcsosult felsőház, az államtanács mellett csak 96 évvel később, 1906-ban alakult meg az alsóház, az állami duma.

A hatalom terhétől és alattvalóitól egyaránt rettegő II. Miklós cár újra és újra feloszlatta az alsóházat, amely 1917-ig tartó működése alatt így is évszázados lemaradást pótolt. De a bolsevik hatalomátvétel után Lenin egyik legelső dolga volt, hogy szétkergesse az akkor megválasztott alkotmányozó nemzetgyűlést. Az orosz parlamentarizmus csak 74 évvel később, a Szovjetunió megszűnte után születhetett újjá.

A XX. század végén demokratikusan megválasztott állami dumák furcsa elegyét adták az új orosz establishmentnek. Nagyobbrészt magukat átmentett kommunista pártfunkcionáriusokból, nemzetközi tekintélyű, lánglelkű demokrata Don Quijoték kicsiny csoportjából, valamint köztörvényes bűneik, főleg sikkasztásaik miatt - a képviselői mentesség reményében - a parlamentbe kívánkozó nagyhangú vidéki ficsúrokból állt. S persze ott voltak a szovjet KGB által életre hívott politikai pártok jellegzetes figurái. A fasisztoid-populista jelszavakat üvöltöző Zsirinovszkijnak és társainak az volt a feladata, hogy az orosz választópolgárok előtt lejárassák a demokráciát, a világnak pedig megmutassák, hova vezet, ha ebben a bonyolult birodalomban elengedik a gyeplőt...

És mégis: a rendszerváltás előtti első orosz parlamentek a demokratikus tapasztalat hiányában is működtek, hiszen a szovjet rendszer törvényi lebontása és az új társadalom hátterének megteremtése nagyjából kész forgatókönyvet teremtett munkájuk számára. Csak tíz éve, 1993 októberében került porszem a gépezetbe, amikor Borisz Jelcin elnök és az állami dumában vele szembeszegülő ellenzék között szabályos polgárháború robbant ki.

Lényegében akkortól datálható a parlamentarizmussal teljesen ellentétes autoriter, központosított - és ezért 2000 óta szükségképpen "kágébéssé" vált - visszarendeződés Oroszországban. A most vasárnapi parlamenti választásokon már nem vidéki bűnözők pályáznak a képviselői helyekre. A megöregedett emberjogi aktivisták pedig azt is elfelejtették, merre van az Ohotnij rjad, a duma komor épülete. A kommunisták, persze, ott vannak, hiszen ha esik, ha fú, a lakosság egyharmada rájuk szavaz. Annak ellenére, hogy mint az 1993 óta szokássá vált, a "szabad és pártatlan" tévécsatornák a választási kampányműsorokban a Kreml - előbb Jelcin, most Putyin - akaratát kifejezve útszéli mocskolódások közepette mutatják be a konkurens kommunistákat. (Nem mintha Gennagyij Zjuganovék fröcskölődő-acsargó nagyorosz nacionalista, antiszemita, Nyugat-ellenes programja rokonszenves lenne - de hát nem a mi dolgunk eldönteni az oroszok parlamenti képviseletét.)

A kommunistáknak legalább ideológiájuk van. A vasárnapi választások legtöbb jelöltjének azonban csak célja. Nem a nemzet boldogulása, hanem az őket a dumába küldő nagyvállalatok, főleg az energetikai mamutcégek közvetlen gazdasági érdekeinek képviselete. Az elnök-vezérigazgató Mihail Hodorkovszkij letartóztatása óta sokat emlegetett Jukosz, a British Petroleummal egyesült tyumeni olajvállalat, a TNK, a magnyitogorszki kohászati kombinát, a Jevrazholding, a Lukoil, a Menatep, az Alfa, a Szlavnyefty, a BIN bank, az Alba-Aljansz Bank - vagy a dohányipar zászlóshajói, az Irkut, a doni dohány-, a Veda likőrkonszern és még vagy kétszáz nagyvállalat vezető jogtanácsosai, főrészvényesei, pr-menedzserei szállnak ringbe a képviselői helyekért. Amelyek csak ugródeszkául szolgálnak számukra az igazán értékes bizottsági pozíciók megszerzéséért folytatott küzdelemben. Hogy a nagyvállalatok professzionális lobbistái melyik pártban jutnak be az alsóházba, az teljesen közömbös számukra.

Ja, és hogy a végeredményről se feledkezzünk meg: a választásokat a Moszkvában "hatalompártnak" nevezett Egységes Oroszország nyeri majd, amely az SZKP szerepét játssza a XXI. században. Győzelmét már jó ideje eldöntötték a Kremlben. A felsőház Putyin uralma alatt szintén elkorcsosult, és államtanács néven az elnök talpnyalóiból áll. Ilyen a mai orosz demokrácia.







képhez: