Változik-e a stabilitási paktum?

Az eurózóna időben elhúzódó recessziója és bizonytalan kilábalása, valamint a ciklikus okok miatt is romló államháztartási egyenlegek már nemcsak politikusok, de közgazdászok körében is egyre gyakrabban teszik bírálat tárgyává az államháztartási kritériumokat. Olyan neves közgazdászok, mint De Grauwe, vagy Wyplosz, illetve tekintélyes kutatóközpontok (CEPS, CEPR) foglalnak állást abban az éleződő vitában, hogy módosítsák-e, és ha igen, akkor miképpen az államháztartási és ezen belül a deficitkritériumot.

Az érvek a jelenleg alkalmazott kritériumok fenntartásával szemben sokszínűek. Ezek egy része az alkalmazott mutatóval kapcsolatos: mivel nem ciklikusan kiigazított mutatóról van szó, a deficitkritérium nem különíti el megfelelően a ciklikus folyamatokból, illetve az autonóm fiskális politikából eredő hatásokat. Emiatt a deficitkritérium erőteljesen prociklikus jellegű, hiszen gazdasági fellendülés esetén a kedvező ciklikus hatások mellett/nyomán addicionális költekezést vagy bevételcsökkentést tesz lehetővé, miközben a recesszióban pótlólagos fiskális kiigazítást igényel. Az ellenérvek másik része azzal kapcsolatos, hogy nem lehet egységes kritériumot alkalmazni olyan országokra, amelyekben eltérő az államadósság/GDP arány, különböző a gazdaság aktuális és potenciális növekedési üteme, eltérőek a demográfiai és az adósságdinamikát befolyásoló egyéb tényezők.

Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni azokról az érvekről sem, amelyek a kritériumok fenntartása mellett szólnak. Így látni kell, hogy - szemben a nagy államokkal (Német-, Francia- és Olaszország) - ma az eurózónához tartozó országok többségében - ahol kevésbé radikális adócsökkentéseket hajtottak végre az 1990-es évek végén, illetve szerkezeti reformokkal mérsékelték az államháztartási hiányt - nem jelent különösebb problémát a költségvetési kritériumok teljesítése. Ehhez kapcsolódóan figyelembe kell venni, hogy a kritériumok átalakítása nem lehet a reformok elhalasztásának, a pazarló állami kiadások fenntartásának eszköze.

Másrészt figyelembe kell azt is venni, hogy hatékony korlátra van szükség a fiskális túlköltekezés ellen, amit mindig rövid távú politikai prioritások determinálnak. Ez igaz az önálló nemzetállamok esetében, és kiváltképpen igaz olyan monetáris uniókban, ahol a felelőtlen fiskális politikát folytató ország a tagállamokra terhelheti politikájának költségeit. Egy világos, egységes, nominális horgonyként szolgáló korlát nélkül nehéz lenne a pénzstabilitás és a makrogazdasági egyensúly fenntartása irányába befolyásolni a fiskális politikákat.

Végezetül figyelembe kell azt is venni, hogy miközben az SGP fiskális kritériumaival kapcsolatos problémák arról szólnak, hogy recesszióban kell addicionális mozgásteret biztosítani a fiskális hatóságnak, valójában a problémák nem most, hanem a korábbi fellendülés során keletkeztek, amikor a növekedés teremtette kedvező ciklikus feltételeket kihasználva egyes kormányok elengedték az államháztartási egyenleget. Az európai döntéshozóknak a recesszió idejére keresendő kibúvókkal, bővülő mozgástérrel szemben sokkal inkább azzal kell foglalkozniuk, hogy milyen szabályok segítségével korlátozzák a fiskális költekezést a fellendülés időszakában.

Közgazdászok körében számtalan javaslat született a kritériumok átalakítására. Egy részük finomabb mutatók alkalmazását tartalmazza, másik része intézményi reformot és az adósságnövekedés ellenőrzésének független hatóság kezébe történő delegálását szorgalmazza, harmadik része alapvető szerkezeti reformokat sürget. A javaslatokkal szemben a gyakorlat sajátos kettősséget, a lehető legroszszabb megoldást tükrözte: miközben a bizottság ragaszkodik a kritériumok fenntartásához, addig különböző értelmezési módokkal kibúvót biztosít a nem teljesítő országok számára, amivel az egész kritériumrendszer hitelességét aláássa. Amennyiben jövőre Német- és Franciaország ismételten nem teljesíti a kritériumokat, és esetlegesen hozzájuk csatlakozik Olaszország is, akkor a probléma újult erővel kerül felszínre. Ráadásul arról sem szabad megfeledkezni, hogy 2004 májusában az unió olyan államokkal bővül, amelyekben a ritka kivételt leszámítva a fiskális fegyelem nem tartozik a gazdaságpolitika erényei és a makrogazdasági helyzet erősségei közé. Így 2004-ben az eurózóna stabilitásának alakulása szempontjából alapvető fontosságú vitákra lehet számítani a deficitkritériummal kapcsolatosan.