Vessenek ki adót az oroszországi oligarchákra

Jelcin elnöksége idején két súlyos gazdasági hibát követtek el. Az egyik abban áll, hogy olyan szabályozási környezetet teremtettek, amely a vagyontárgyak kifosztására, nem pedig vagyonképzésre ösztönzött. A másik hiba az volt, hogy a kommunista éra néhány kedvező hagyatékát veszni hagyták. Ilyen örökség volt a fejlett humán tőke, főleg a műszaki és tudományos területeken, amely a legképzettebbek kivándorlásával nagyrészt elolvadt. A másik veszni hagyott, értékes örökség a kommunizmusban érvényesített viszonylagos egyenlőség volt, amelynek megszűnte súlyos következményekkel járt.

A politika és a gazdaság ebben az országban elválaszthatatlanul összefonódott. Alaposan megnehezítette a demokratikus társadalmi rend kialakítását és a törvény uralmának megteremtését, hogy a középosztály - néhány rendkívül gazdag oligarcha kiemelkedése mellett - lemorzsolódott, és milliók süllyedtek a szegénységbe. Ennek egyszerű oka van: általában nem e világ Rockefellerjei és Gatesei szoktak a legharsányabban az egyenlő versenyfeltételekért és a törvény tiszteletéért küzdeni. Történelmi léptékben a középosztályok azok, amelyeknek eredendő érdekeltségük van a tisztesség és az egyenlőség fenntartásában, ennyiben ők azok, akik meghatározó szerepet játszanak a törvény uralmának megőrzésében.

Ezen okok miatt különösen fontos, hogy az orosz vagyoni egyenlőtlenségek gyökerét képező - a kilencvenes években végrehajtott - privatizáció megfelelően fel legyen dolgozva, és nemcsak igazságügyi úton. Ennek megtétele az orosz gazdaság hosszú távú teljesítőképessége miatt is fontos lenne. Emellett a tulajdonjogok biztonsága elsősorban attól a legitimációtól függ, amelyet a társadalom az ilyen jogoknak betud. Ha a gazdagságot birtokló személyekre úgy tekintenek, mint akik a vagyonukat törvénytelen eszközökkel szerezték, akkor semmilyen jogrend nem tudja az ilyen tulajdont biztossá tenni. Ha pedig a tulajdon nem biztos - vagy egyszerűen csak nem érzik biztosnak -, akkor az ösztönzöttség torz marad. Ilyen esetekben az orosz üzleti vagyon tulajdonosai folytatják a vagyontárgyak kifosztását, kivitelét az országból.

Ennél rosszabb helyzet is előállhat, ha a törvénytelen privatizáció hagyatékával nem törődnek, mert a gazdasági oligarchia politikaivá is átalakulhat. Putyinnak a Hodorkovszkij elleni lépéseit ennek fényében kellene látni. Ha ugyanis az oligarchák meg tudják tartani a rossz úton szerzett pénzüket, akkor nem nehéz elképzelni valakit, mint például Hodorkovszkijt - aki az üzleti birodalma mellett máris politikai gépezetet kezdett építeni -, hogy üzletrészét pénzzé tegye, azt off-shore paradicsomban helyezze el, és az orosz politika manipulálására használja fel.

Mit kell tehát tenni a 90-es évek vadprivatizációja idején szerzett, nem "foltos" vagyonnal? Az orosz kormány korábban - például az 1998-as rubelválság után - könnyebben vissza tudta volna szerezni az oligarchák rossz úton szerzett nyereségét, amikor közülük sokan törlesztési hátralékba estek. Bár ez a lehetőség elúszott, úgy érzem, most még mindig könnyebb ezzel a problémával foglalkozni, mint például tíz év múlva. Ha Hodorkovszkij és a hozzá hasonlók külföldi érdekeltségeknek adják el az üzletrészeiket, a pénzüket pedig kiviszik az országból, akkor már alig lehet valamit tenni.

Ugyanakkor vajon nem kreálna-e új problémákat, és nem hiúsítaná-e meg a biztos tulajdonjogi rendszer kialakítását, ha most visszacsinálnák a 90-es évek törvénytelen privatizációját? Úgy hiszem, a múltban kialakult bizonyos egyenlőtlenségeket kezelni lehet a "tulajdonjogok" elleni közvetlen támadás nélkül, bármilyen kétes úton szerezték is azokat. Oroszország kivethetne például "túlzott tőkenövekmény-adót", amely szellemében hasonló lenne ahhoz, amit az amerikai olajvállalatokra róttak ki a 70-es évek magas olajárai idején - saját erőfeszítés nélkül - szerzett, hatalmas profitokra.

Ki lehetne például vetni 90 százalékos adót a megszerzett állami vagyonon képződött "túlzott" nyereségre, például arra az értékhányadra, amely az eredeti befektetés 10 százalékos, kumulált hozamán felül képződik. Az adót akkor kellene befizetni, amikor a vállalatot a tőzsdére viszik, vagy amikor eladják. Ilyen adó még mindig jelentős vagyont hagyna az oligarcháknál, amivel kompenzálni lehetne őket a vállalatok átszervezésében kifejtett erőfeszítéseikért.

Emellett ösztönözni lehetne a belföldi befektetést, például azzal, ha adót vetnének ki az országból kivitt tőkére. Ilyen felvetéssel a Clinton-kormányzat idején is lehetett találkozni, amikor az állampolgárságukat feladó és pénzüket külföldre vivő milliárdosokat akartak megadóztatni. Oroszországban az ily módon beszedendő összegeket az ország lerobbant egészségügyi és oktatási rendszerének helyreállítására lehetne fordítani. Természetesen ebből a pénzből nem lehetne megszüntetni az ország problémáit és a súlyos egyenlőtlenségeket, nem lehetne új középosztályt teremteni. Bizonyos mértékig azonban helyre lehetne hozni a Jelcin-korszakban folytatott "vagyonrablás" következményeit.