A miniszterelnök kötéltánca
Hogyan lehetséges ez, amikor a magyar választók jelentős része a zsebével szavazott a 2002-es választásokon? Miért nem tudta fenntartani magas népszerűségét a miniszterelnök - még inkább a kormány - a jövedelmek emelésének idején?
A kérdés - bár politikainak tűnik - valójában gazdaságpolitikai jellegű, mert a jelenlegi kabinet ilyen jellegű döntéseit elődjéhez képest erőteljesebben befolyásolják a népszerűségi szempontok. Ez két okkal magyarázható: ebben a politikai ciklusban négy választáson mérik meg a pártokat, míg az előzőben csak kettőben tették, illetve a miniszterelnök múltjának felidézése már kormányzása elején felértékelte a népszerűségi tényezőt. Most az első két év négy választásán kell(ett) jól szerepelnie a kormánynak - a parlamenti és önkormányzati választások, EU-népszavazás és európai parlamenti választás -, szemben a megelőző négy esztendővel, amikor a kabinet fél év alatt "túl volt" a megméretéseken. Négyszer hosszabb ideig kell tehát a mostani kormánynak egyensúlyoznia a politikailag népszerű és gazdaságilag hatékony döntések között, mint elődjének. Ráadásul a miniszterelnököt alig védi más a koalíciós pártok háza táján működő politikai ellenfeleitől, mint a népszerűség. Már a választási győzelem utáni hetekben megpróbálták lecserélni egy radikális gazdaságpolitikai fordulatot vállaló személyre, és azóta is szorgalmasan szövik a hálót: egyszer csak beleesik. A miniszterelnök tehát a kormányrúddal egyensúlyozva megpróbál átjutni a kötél egyik végéről a másikra úgy, hogy közben se a gazdaság, se ő ne essen le. A vállalkozás nem lehetetlen, mert a magyar gazdaságot - a most kormányzó politikusok szerint - jó állapotban vették át, ebben az évben már beindul az európai konjunktúra, és ha lassan is, de szivárognak majd az EU-források. 2004-ben a magyar makrogazdasági adatok többsége javulhat az európai konjunktúra beindulása miatt, míg a romló adatok - növekvő infláció, emelkedő államadósság, kismértékben csökkenő reálkeresetek - önmagukban nem okoznak végzetes megingást. A mi-niszterelnök vállalkozását nem a gazdaság, hanem a politika felől fenyegeti viharos szélroham. Nem az ellenzék oldaláról, hiszen akár egyfős parlamenti többséggel is lehet stabilan kormányozni, ahogy azt Németországban láttuk. A koalíciós pártok oldaláról fenyeget olyan széllökés, ami kibillentheti a kötélen egyensúlyozót. Ha a miniszterelnök népszerűsége elfogy, könnyen bűnbakká tehető az eddigi hibákért, és már sorban állnak a készséges utódok a párt, valamint az ország megmentésére.
Itt kell válaszolni az eredeti kérdésre: hogyan tarthat ott két számjegyű reálkereset-emelkedés után a mostani kormány népszerűsége, ahol tartott elődjéé egy rejtett megszorító politika után? A titok nyitja a bizonytalansági tényező. Az emberek szeretik ugyan a pénzt, amit a kormánytól kapnak, de nem szeretik a bizonytalanságot, amit közben éreztetnek velük. Már a 2002. őszi nagy pénzosztást is a jövő elbizonytalanítása kísérte a kormányzó pártok politikusai és szakértői részéről. Sokan és sokszor utaltak arra, hogy változtatni kell az otthonteremtési politikán, ezt vagy azt meg kell reformálni, folytatni kell a gazdaságfejlesztést, de máshogy. A további pénzosztást már 2003-ban végig olyan hangok és tettek kísérték, amelyek megkérdőjelezték az addigi döntéseket. A várható pénzügyi intézkedések kiszivárogtatása tett a legtöbbet a bizonytalansági érzés növeléséért. Ma is jópofa húzásnak tűnik további takarékossági ötletek gyűjtése, de ez állandóan növeli a háztartások, a vállalkozások és a közintézmények bizonytalanságérzését. Ez félelmet kelt, ami csalódást és haragot ébreszt, ezek elmorzsolják a miniszterelnök és kormánya nép-szerűségét. A jövőtől való félelem érzése sokkal erősebb, mint a múltban kapott ajándék keltette háláé, ha egyáltalában van ilyen a politikában. Az országnak és az ellenzéknek sem érdeke, hogy a miniszterelnök lezuhanjon a kötélről, mert az utána következő radikális és liberális gazdaságpolitikai fordulat évekre visszavetné Magyarországot.
Ezért e jó tanács.
