Amerika tükröt tart a világ többi országa elé

n Az Egyesült Államokban sikerült eloszlatni azokat a félelmeket, hogy a világ legnagyobb gazdasága deflációba süllyed. Megmaradt viszont az a kellemetlen érzés, hogy óriási lehetőség ment veszendőbe. Mióta George W. Bush hivatalba lépett, az éves rátán számított GDP-növekedés átlagosan 2,3 százalék volt, amit normálisként és kielégítőként lehetett volna méltatni az édesapja, vagy Ronald Reagan elnöksége idején - a Clinton-boom után azonban vontatottnak hat. Világos, hogy az amerikai gazdaság ennél gyorsabban növekedhetett volna.

Az amerikai munkaügyi statisztikai hivatal jelentése szerint a foglalkoztatottaknak a népességhez viszonyított aránya a 2000-ben kimutatott 64,4 százalékról 62,3-re csökkent. Ezzel egyidejűleg a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma 131,8 millióról 130,2 millióra csökkent. Az üzleti ciklus alapját képező információs technológiai forradalom ugyanúgy, mint korábban - ha nem gyorsabban - fokozza az amerikai termelékenységet. Ha a Federal Reserve agresszívabban csökkentette volna az irányadó kamatot, és ha a kereslet és a foglalkoztatás serkentése végett a törvényhozás, illetve a kormányzat rövidebb távon is erősebb adócsökkentést hajtott volna végre, akkor az USA gazdasága másfél generáció óta nem látott ütemben növekedett volna.

Vajon Amerika gazdasága tud-e élni a jövő évi gyors növeke-

dés lehetőségével? Valószínűleg igen. Hacsak a stagnáló foglalkoztatás miatt a háztartások vissza nem fogják a fogyasztást, az adócsökkentések és az alacsony kamatok hatására az USA gazdaságának négyszázalékos ütemben kellene növekednie 2004-ben. Ez talán nem lesz elégséges kellő számú munkahely teremtésére és a munkanélküliség csökkentésére, ahhoz azonban elegendő lesz, hogy amerikai legyen a leggyorsabban növekvő gazdaság a posztindusztriális mezőnyben. Ez a mezőny azonban összességében továbbra is olyan repülőgépre emlékeztet, amelynek csak egy motorja működik. Japánban és Nyugat-Európában a reálértéken számított GDP valószínűleg az amerikai ütem felével sem fog növekedni.

A gyors bővülésnek Nyugat-Európában és Japánban várható elmaradása mindazonáltal nem jelent nagy hátrányt a fejlődő államok számára, mert ez a két térség igazából soha nem volt nyitott a tőlük érkező import előtt. Az amerikai fogyasztás növekedése ugyanakkor élénk keresletet támaszt majd a fejlődő államok kivitele számára, jóllehet nem olyan jövedelmező módon, mint amikor a dollár még erősebb volt.

Ami különösen fontos: a fejlődő világnak kevés félnivalója van attól, hogy hirtelen pánik tör ki a Wall Streeten. Az amerikai kamatszint most olyan alacsony és a dollár további jelentős hanyatlása miatti félelem pedig akkora, hogy nem kell tartani a fejlődő országokba kihelyezett tőke repatriálásától. Emiatt 2004-ben aligha várható olyan tőkemenekítés, mint amilyen Mexikót 1995-ben, Kelet-Ázsiát pedig 1997-98-ban sújtotta. Ha hisztéria lenne úrrá a tőkepiacokon, akkor az idegesség sokkal inkább az USA-ból való tőkemenekítés formáját öltené.

A rövid távú ciklusokkal szemben fontosabbak a hosszú távú trendek. A munka termelékenysége a 70-es évek közepétől a 90-es évek közepéig évente átlagosan 1,2 százalékkal növekedett, ami a 90-es évek második felében 2,3, 2000 után pedig 4,2 százalékra gyorsult. Az még kérdéses, hogy ez utóbbi hatékonyságnövekedésből mi lesz fenntartható, bár meglehetősen biztos fogadás kínálkozik arra, hogy részben fennmarad.

Az izgalmasabb kérdés az, hogy az információs technológiák által hordozott amerikai termelékenységjavulás mikor terjed át a többi gazdag államra. Azt nem tudjuk, hogy mikor, csak azt tudjuk, hogy idővel átterjed. Hasonlóképpen nem tudjuk, hogy olyan információs szolgáltatások, mint a nyom- tatványfeldolgozás, a könyvelés és a vevőszolgálat ellátása mikor fog tényleges világkereskedelmi boomot kiváltani az internetnek és az optikai szálas távközlésnek köszönhetően. Csak azt tudjuk, hogy megvalósul majd, hasonlóképpen, amint az acélborítású óceánjáró gőzhajók és a tenger alatti távíróvezeték a XIX. század végén.

A tanulság mindebből az, hogy a cégeknek, a befektetőknek és a szülőknek fogadniuk kellene azokra a hosszú távú trendekre, amelyek az utóbbi évtized alapján váltak világossá. Ezek a fogadások valószínűleg még nem lesznek kifizetődőek egy, két vagy három éven belül. De biztosan kifizetődnek a következő tíz éven belül.

Marx Károly nem tévedett teljesen, amikor azt írta, hogy a legtöbb ipari állam olyan tükör, amelyben a világ többi része a saját jövőjét láthatja meg. Az a tükör, amit az USA jelent, azt mutatja, hogy az információs forradalom által lehetővé tett gazdasági változások előnyös kihasználásával hatalmas hozamra lehet szert tenni. A nehéz kérdés a többi ország számára abban rejlik, hogy ezt miként érhetik el.