Globalizáció és elégedetlenség 2004-ben
Az iraki események a demokratikus folyamat nemzetközi szinten tapasztalható kudarcát és a folyamat megerősítésének szükségességét jelzik. A Bush-kormányzatnak az iraki háborúhoz való hozzáállását ugyanaz az egyoldalúság jellemezte, ami már a kiotói egyezmény megkötésekor, illetve a nemzetközi büntetőbíróság felállításakor tapasztalható volt.
Minden alkalommal, amikor a világ kollektív döntése eltért attól, amit az Egyesült Államok akart, Bush elnök kitartott a mellett, hogy Amerika megkapja azt, amit akar. Az a kérdés, hogy az amerikai kormány szándékosan hazudott a világnak az iraki tömegpusztító fegyverek létezéséről, vagy egyszerűen csak a saját retorikája ragadta el, ma már kevésbé fontos, mint az ügyből levonható tanulság: veszélyes kevés ember kezébe túl nagy hatalmat adni.
Ma már az Egyesült Államok is felismerte, hogy egy szuperhatalom sem tud biztonságot teremteni egy katonai erővel elfoglalt országban. A megszállás első hónapjaiban talán meg lehetett volna nyerni az iraki népet, az eddig elkövetett és halmozódó hibák miatt azonban a kampány bukásra lehet ítélve. Amerika arra is rájött, hogy el kell engedni Irak adósságát, ami viszont szükségessé teszi a háborút ellenző szövetségesekhez való közeledést, és a velük való együttműködést. Ezek a fejlemények olyan reményt keltenek, hogy az USA 2004-ben a sokoldalú megközelítést részesíti előnyben a külpolitikája alakításakor. Ezt a reményt azonban meghiúsíthatja, hogy az USA kizárt az iraki újjáépítésből olyan hitelezőket, mint Francia-, Német-, Oroszország.
Ha Irak talpra állításánál Amerika a sokkterápiához - a gyors gazdasági liberalizáláshoz és privatizáláshoz - folyamodik, akkor azt nagy munkanélküliség és tömeges ellenérzés fogja követni. A sokkterápia olyan stratégia, amely eddig már többször megbukott. Az előttünk álló évben a világ ismét megtanulhatja annak kockázatát, ha ilyen horderejű problémánál egyetlen ország ideológiájára és vezetésére kell támaszkodni.
A globalizáció 2003-ban észlelt másik súlyos kudarcát a Cancúnban tartott WTO-találkozó jelentette. Az USA és Európa megtagadta azon ígéretét, hogy a mostani kereskedelmi tárgyalási fordulót a fejlődő országok ínségének enyhítésére használják. Valójában a korábbi tárgyalási fordulók egyenlőtlenségeit sem tudták helyrebillenteni, amelyek a világ legszegényebb körzeteit még rosszabb sorsra juttatták.
Az USA és Európa nemcsak a saját napirendjét akarta a fejlődőkre kényszeríteni, hanem ahhoz is ragaszkodott, hogy tovább szubvencionálhassa a mezőgazdaságot. A két blokk emellett olyan új követeléseket is felvetett, amelyek még nehezebbé tették volna az életet a harmadik világban. A fejlődők azonban öszszefogtak, és a tanácskozás megbukott.
Miután egymást okolták, Amerika és Európa 2004-ben ismét sürgetni fogja a fejlesztési forduló felújítását. Ha azonban nem kínálnak érdemi engedményeket a mezőgazdaságban, a nem tarifális korlátozásokban, a szellemi tulajdonjogokban, akkor egyáltalán mit nyerhetnek a fejlődők? Az ipari termékek vámtarifái a fejlett államokban már amúgy is alacsonyak, emiatt a harmadik világ államai itt már szinte semmit nem nyernek, egy tisztességtelen kereskedelmi egyezményen viszont sokat veszíthetnek.
A globális gazdaságnak jót tesz 2004-ben Japán és az USA gazdaságának élénkülése és Kína folytatódó erősödése. Az amerikai gazdaság fellendülésének legfőbb ideje, ami már korábban is bekövetkezhetett volna, ha a Bush-kormányzat a gazdagok helyett a szegényeket és a középosztálybelieket részesíti előnyben az adócsökkentéssel. Gazdasági élénkítő hatás azonban így is jelentkezett, amelynek mindazonáltal hatalmas ára van: kolosszális fiskális hiány alakult ki, amely beárnyékolja a jövőbeni növekedést.
Az amerikai költségvetési deficitnek a külkapcsolatokban hatalmas kereskedelmi hiány felel meg, a kettőnek pedig együtt hatalmas ára van: a külföldieknek az amerikai gazdaság egészségébe és a dollár értékébe vetett bizalma megcsappant. Az euró 2004 során erős marad a dollárral szemben, ami mérsékelni fogja az amerikai kereskedelmi hiányt, ennek árán azonban sokkal nehezebbé tesz egy robusztus európai fellendülést.
Ha pedig a fellendülés ténylegesen elkezdődik, akkor az USA és Európa hatalmas hiteligénye minden bizonnyal globális léptékben felhajtja a kamatlábakat, ami új problémák elé állítja a világ feltörekvő államait. Számukra ez egy újabb alkalom lesz, amikor nekik kell viselniük a fejlett ipari államok gazdaságpolitikai tévedéseinek következményeit. Ez lesz egy újabb alkalom, amikor a globalizáció félresikerültnek bizonyul.
