A párton kívüli, technokrata pénzügyminiszterek egymásnak adják a kilincset. Az ígéreteket már jól ismerjük: következetes és szigorú pénzügypolitika, növekedés, új munkahelyek, versenyképesség, ellátórendszerek reformja - minden, mi szem-szájnak ingere. A jelenlegi kormány első pénzügyminiszterének nem sikerült. Elsősorban nem a képességei, hanem a lehetőségei szabtak határt a munkában: a politika igen szűk és rázós ösvényre szorította a minisztert és csapatát. Ráadásul most őt próbálják megtenni egyszemélyi felelősnek a kormány gazdaságpolitikájának hitelvesztéséért, de különösképpen a tavalyi túlköltekezésért. Ez méltánytalan, de sajnos nem szokatlan eljárás mifelénk.

A minisztercsere mellett első hallásra tetszetős érv volt a megingott bizalom visszaszerzésének szükségessége. A cél tehát jó, de milyen eszközökkel alapozható meg a hitelesség? Az új pénzügyminiszter első, melegebb éghajlatról küldött nyilatkozataiból, valamint a miniszterelnök felkéréséből egyelőre nem sok jóra lehet következtetni. Draskovics Tibor ugyanis azt a feladatot kapta, hogy tekintse át az euró bevezetésének menetrendjét a tavalyi magas hiány fényében. Sejtésem szerint nem arról van szó, hogy a piac bizalmának visszaszerzése érdekében - a régóta várt fiskális konszolidáció felgyorsításával - 2008-nál korábbra kellene hozni a közös fizetőeszköz bevezetését. Az első nyilatkozatokból inkább arra lehet következtetni, hogy a szavak mögött az euróövezethez történő csatlakozás újabb késleltetése rejtőzhet, mondván: ami nem megy, ne erőltessük.

A céldátum újabb eltolása nem lenne jó üzenet. Az ország számára a halogatás súlyos károkat (másképpen: elmaradt hasznot) jelentene. Az ország érdekei azt kívánnák, hogy mielőbb temessük el a forintot. A 2003-as év devizapiaci bukfencei a kevés számú kétkedőt is meggyőzhették az önálló árfolyam mielőbbi feladásának szükségességéről. Persze az ország közép- és hosszú távú érdekein túl vannak más szempontok is. Mint például a politikai elit szavazatvásárlási céljai, melyek már sok lelkes technokrata bicskáját törték bele a megkezdett (vagy el sem indított) gazdasági programokba.

Van, aki azt mondja: nem okozna problémát az eurómenetrend módosítása, hiszen a piac már eddig sem vette komolyan az ígéreteket és "beárazta" a csúszást. Nem történne más, mint a terv hozzáigazítása a várakozásokhoz - vélekednek. Azt gondolom, a reakció ennél kedvezőtlenebb lenne. A helyzet kicsit hasonlít az árfolyamsáv tavaly júniusi eltolásához: néhányan akkor is azt gondolták, hogy a sávhatárok leértékelése tulajdonképpen csak jelképes aktus, mert az árfolyam már úgyis kellően eltávolodott a 2003 januárjában tesztelt erős sávszéltől. Az akkori elhamarkodott döntés árát azóta is fizetjük, főként magas kamatok formájában. Az euróbevezetés céldátumának elhalasztása hasonlóan rossz üzenet lenne, amit jobb elkerülni.

Draskovics Tibor számára tehát a jelenlegi helyzetben komoly kihívást jelent majd a sikeres kommunikáció. A kamatok csökkenését biztosan nem gyorsítja a költségvetési pálya esetleges fellazítása, illetve a jegybank burkolt vagy nyílt dorgálása. A túlzottan magas kamatokról szóló "üzenet" például biztosan nem segíti a miniszter és a jegybank közötti harmonikus együttműködést. De van remény, hiszen elődje - a jegybank elnökéhez hasonlóan - az utóbbi hónapokban megtanulta, hogy a hallgatást a piacok sokkal jobban díjazzák, mint a felesleges és félreérthető beszédet. És akkor még nem is szóltunk a konkrét tettekről, melyekre most a legnagyobb szükség lenne.