Mennyire korruptak az amerikai tőkepiacok?

n A legfőbb ok a vállalati profitok és a gazdasági feltételek gyors javulásában keresendő. A botrányok ugyan lefelé nyomják a piac hajóját, ezt azonban felülmúlja a gazdasági prosperitás dagályszerű hatása, legalábbis egyelőre. A televízió, a rádió, a lapok és az internet természetesen nagy felhajtást csináltak a pénzügyi visszaélések körül, ezzel kiváltották és alakították azokat az érzelmi válaszokat, amelyeknek nagy hatásuk van a pénzügyi piacokon. A figyelemfelkeltő emóció (például a düh) azonban nem az egyedüli tényező, amely befolyásolja a befektetési döntéseket.

A befektetők ugyan hajlamosak az emocionális válaszokra, arra azonban nem, hogy a haragjuk miatt lemaradjanak az értéknövekedésről. A kilencvenes évek végének optimizmusa ismét kísért, az emelkedő profitok híre elnyomja a botrányokról szóló jelentéseket. A botrányok súlyát az is mérsékli, hogy az érintett vállalatok listája fölöttébb rövid. Az amerikai értékpapír-felügyelet (SEC) korábbi vezetője, Harvey Pitt 2002-ben felszólította az 1,2 milliárd dollárnál nagyobb éves forgalmú vállalatok vezetőit, hogy visszamenőleg írják alá a mérlegbeszámolókat, és ezáltal külön is vállaljanak büntetőjogi felelősséget azok hitelességéért. Az üzleti világ akkor a mérleg-felülvizsgálatok és -helyesbítések valóságos özönére számított, az érintett több mint 600 vezető közül azonban egyik sem látott okot arra, hogy jelentős módosítást hajtson végre.

Felmerül a kérdés: akkor talán a könyvvizsgáló cégek lennének rosszabb állapotban? Az adott szegmensben tevékenykedő cégek korábban ténylegesen megteremtették a nyereség manipulálásával szembeni engedékenység kultúráját. A kilencvenes években általános volt, hogy a profitok meghaladták a várakozásokat, ami gyakorta azt sejtette, hogy számos szabálytalanságot lehetne felfedezni. A visszaélések azonban inkább egy-egy negyedévre vonatkozó, elszigetelt jelenségnek bizonyultak, nem pedig az adott profil egészét átható gyakorlatnak.

Végezetül maradnak a befektetési alapoknak a műveletek időzítésével végrehajtott visszaélései, amelyek szintén nem jelentősek. Eric Zitzewitz a Stanford Egyetemről olyan becslést tett közzé, hogy az amerikai befektetési alapok ilyen úton mintegy 5 milliárd dolláros kárt okoztak a befektetőknek, ami kevesebb mint 0,1 százaléka annak a 7 ezer milliárd dolláros összegnek, amelyet befektetési alapokban helyeztek el. Ilyen arányok egyszerűen nem jelentenek számottevő tényezőt a befektetési döntéseknél.

A botrányok maguk - paradox módon - éppen az amerikai felügyeleti és szabályozási rendszer erejét mutatják, nem pedig a korrupció elterjedtségét. A visszaélésekről szóló híreket ilyen alapon inkább kivételnek, semmint szabálynak tekintik. A botrányokra a törvényhozás is gyorsan reagált. A 2002-ben meghozott Sarbanes-Oxley-törvény jóval nehezebbé tette az olyan törvénytelenségek elkövetését, mint amilyenben az Enron és az Arthur Andersen céget találták bűnösnek. Egy további jogszabállyal pedig a befektetési alapok időzítéssel elkövetett viszszaélései elé állítottak gátakat.

A különféle felügyeleti és szabályozó hatóságokat is jobban felvértezik a visszaélések elleni küzdelem céljára. Az SEC számára a folyó pénzügyi évben 811 millió dolláros költségvetést állapítottak meg, ami nagyjából kétszerese annak, ami a botrányok kirobbanása előtt volt, és fajlagosan meghaladja a többi vezető állam hasonló ráfordításait. A befektetők emellett azt is láthatják, hogy az ellenőrzési mechanizmus jóval túlnő az SEC keretein. Előfordult például, hogy az egyes államok kormányai és ügyészi szervei léptek fel, amint tette azt például New York főügyésze. A befektetők tehát tudhatják, hogy további hatósági fórumok is felléphetnek, ha a SEC nem venne észre valamilyen szabályozási problémát.

Az amerikai értékpapírpiacok integritása iránti folytatólagos bizalom legfőbb igazolását a külföldi befektetők adják, akik a kiterjedt vállalati csalások és az elégtelen szabályozás megléte esetén az elsők között menekülnének. A helyzet azonban az, hogy 2003 első tíz hónapjában az amerikai részvények vásárlásának nettó mérlege még mindig pozitív, jóllehet 90 százalékkal visszaesett a pénzügyi buborék csúcsévének tekintett 2000-es esztendő azonos időszakához képest. Röviden fogalmazva, a legtöbb befektető - jóllehet nem mindig a legracionálisabb fajtából kerül ki - akkor hisz valaminek, ha látja. A piac talán nem értékeli tökéletesen a részvényeket, de irracionális azt hinni, hogy a nagyvállalati botrányok nem képeznek jelentős tényezőt.