Teflonjelenség és sajtószabadság

A brit kormányfő az elmúlt hónapokban mindvégig olyan ember benyomását keltette, aki abszolút biztos magában: abban, hogy sikerül keresztülvinnie az egyetemi tandíjak tetemes emelésének tervezetét, és abban, hogy a Hutton-jelentés tisztázni fogja őt. Kívülről nézve ez nagy merészség volt, mert tandíjügyben legalábbis kétesélyesnek látszott az alsóházi vita, a Hutton-bizottság nyilvánosság előtt tartott meghallgatásai pedig meglehetős egyértelműséggel láttatták felelősnek a kormányt és a BBC-t is David Kelly fegyverszakértő halálában.

Ami a tandíjakat illeti, egyrészt aligha tagadható, hogy a brit felsőoktatási rendszer "itt és most"-jában a kisebbik rossznak látszik az a fajta emelés, amelynek tényleges megfizetésére valamikor a távoli jövőben kerül majd sor. Másrészt az az ötfős szavazattöbblet, amellyel a tervezet végül keresztülment a Házon, aligha kommunikálható diadalként. És mégis. A példa erősíti a szabályt, amely szerint szavazások esetén az egyfős többlet is elég a formális győzelemhez. Más lapra tartozik, hogy több mint száz munkáspárti képviselő szavazott a tervezet ellen, ami minimálisan két okra vezethető vissza. Vagy valóban rossznak tartják a tervet, vagy elegük van pártjuk és kormányuk politizálásából. Mindkettő elég ok arra, hogy a pártelnök-kormányfő rosszul érezze magát a bőrében. Majd elválik, hogy Tony Blair levon-e és milyen következtetést ebből az "epizódból".

Kényesebb a Hutton-jelentés, már csak hátterének nemzetközi összefüggései miatt is. A vizsgálat arra irányult, hogy mi állhatott annak a fegyverszakértőnek a halála mögött, akire hivatkozva a BBC munkatársa kétségbe vonta az iraki háborúban való brit részvétel megalapozottságát. Aki elolvasta a vallomásokat, a vizsgálat kapcsán közzétett írásos dokumentumokat, és van érzéke az emberi sérülékenység iránt, rémülten tapasztalhatta, hogyan őrlődik föl két gépezet (a kormányzat és a közszolgálati média) között az egyszerű hivatalnok, aki nem mellékesen nemzetközi hírű tudós, a modern fegyverek egyik legavatottabb ismerője. David Kelly veszélyesnek tartotta az iraki fegyverkezési programokat, de ellenezte a háborút, és nem volt elég körültekintő, amikor újságírókkal beszélgetett.

Lord Hutton megállapította, amit amúgy is mindenki tudott: Kelly öngyilkos lett. Azt is megállapította, hogy a Kellyt névtelenül idéző újságírói jelentés alaptalan volt, s a BBC szerkesztési rendje alkalmatlan a hasonló hibák kiszűrésére. Továbbá: a védelmi minisztérium csak azzal mulasztott, hogy nem figyelmeztette a tudóst nevének közkinccsé tételére. Vagyis Blair és kormánya nem felelős Kelly haláláért.

Nem foglalt állást a Hutton-jelentés az iraki tömegpusztító fegyverek léte vagy nem léte ügyében. Ez nem is volt dolga, de a vizsgálat idejének jó része telt el ennek a boncolgatásával. És szó szerint nem foglalt állást a sajtószabadság ügyében sem, habár következtetései ezt az intézményt sem hagyják érintetlenül. A BBC-t elmarasztaló állásfoglalás nyomán azonnal lemondott a cég elnöke, Gavyn Davies, majd vezérigazgatója, Greg Dyke is. Blair nem késlekedett a bocsánatkérés követelésével, s azt is bejelentette, hogy felülvizsgálják a közszolgálati intézmény státusát. Félő, hogy ennek célja nem a szakmai, hanem a politikai ellenőrzés erősítése lesz - a még így is etalonnak számító szervezet bedarálása az államgépezetbe.