A reálgazdaság reformja

Ezzel szemben feldolgozóiparunk világszínvonalú, mert sikeres volt az elmúlt 15 év vállalati szinten végrehajtott strukturális átalakítása. Általános vélemény szerint a reálgazdaság és a gazdaság mikroszintje lényegesen jobb állapotban van, mint a makrogazdaság, ha utóbbit javítjuk, akkor versenyképességünk is nő.

Véleményem szerint ez tévedés. A magyar makrogazdasági adatok pontosan tükrözik a mikroszinten, különösen a reálgazdaságban meghúzódó strukturális válságot, és a versenyképesség elsősorban nem az államháztartás reformjával, hanem a reálgazdaság strukturális reformjával erősíthető. Ez alig lehet másképpen, mert ugyan mitől romlanának a makrogazdasági adatok, ha nem attól a gazdaságtól, amelynek működését mutatókkal mérik? Kormányzati hibák és elszalasztott lehetőségek is rontják a makrogazdasági számokat, a lényeg mégis az önszerveződés elvén működő, autonóm gazdaság teljesítménye. Véleményem szerint ideje lenne bevallanunk, hogy sok százezer üzleti szervezet gyenge versenyképessége áll az egész gazdaság romló versenyképessége mögött.

Gazdaságunk erősen duális szerkezetet mutat, amelyben valóban működik egy fejlett feldolgozóipar, de jelen van egy igen alacsony hatékonyságot mutató másik gazdaság is, és ez adja a GDP, a foglalkoztatás, valamint a költségvetési kapcsolatok nagyobbik részét. A reálgazdaság hatékonysági problémáját mindennél jobban jelzi, hogy 2002-ben (tehát már a választási év béremelései után) a vásárlóerő-paritáson számolt háztartási jövedelemben csak Lettországot, Litvániát és Szlovákiát előztük meg abban a magyar feldolgozóiparban, amit világszínvonalúnak tartunk. A duális gazdaság magas jövedelemtermelőnek tartott részében is csak olyan béreket (szociális juttatásokkal együtt) fizetnek Magyarországon, melyeket az EU25-ök mezőnyében 21 ország is megelőz. A gazdaság másik része ennél is alacsonyabb béreket képes csak fizetni, ellenkező esetben - 6 százalék alatti munkanélküliség, és strukturális munkaerőhiány mellett - a bérverseny már a feldolgozóipari béreket is megemelte volna.

Lehetséges azonban, hogy a magas adók viszik el a megtermelt jövedelmet. Az újonnan csatlakozó országok között valóban nálunk a legmagasabb az adóterhelés, de ez még mindig csak az EU25-ök középmezőnyét jelenti, miközben a GDP-arányos társadalombiztosítási terhek terén a 7. legalacsonyabb szintet érjük el a 25 EU-tagállam között. Magyarországon, a többi EU-tagállamhoz mérve, alacsony a jövedelemadók súlya a teljes adóbevételen belül, ami a vonzó társaságiadó-kulcs mellett döntően az alacsony személyi jövedelmeknek köszönhető. Elvileg elképzelhető, hogy nálunk nagyságrendileg magasabb a profit és a jövedelmek adókikerülése, mint a többi 24 tagállamban, de sokkal valószínűbb, hogy valóban ilyen alacsony a gazdaság tényleges jövedelemtermelő képessége. Ezt támasztja alá, hogy a munkaerőpiac kirívóan rugalmatlan, amit jól mutat, hogy a részmunkaidőben dolgozók arányát tekintve csak Szlovákiát előzzük meg az EU25-ök közül, és még a magas állástalansággal működő Lengyelországban is négyszer magasabb a részmunkaidősök aránya, mint nálunk. Mintegy 900 ezer vállalkozás közül összesen 250 cég végez k+f tevékenységet: kell ennél beszédesebb adat arról, hogy félreismerjük a reálgazdaság tényleges fejlettségét?

Még ennél is jobban jelzi a magyar gazdaság igen alacsony jövedelemtermelő képességét egy "apróság": a gyenge nemzetközi kapcsolattartás. Úgy tudjuk, hogy nyitott ország vagyunk, de ez tévedés. Az erős külgazdasági nyitottság mellett valójában zárt a magyar gazdaság, amit legjobban a kommunikációs intenzitás mér: a ki- és bejövő nemzetközi telefonhívások terén a 25 EU-tagállam közül az utolsó előtti helyen állunk, csak Litvániát előzzük meg!

A magyar gazdaság tehát jövedelmi csapdában van, mert a mai gazdasági szerkezetben nem jönnek létre azok a jövedelmek, amelyekből magasabb bérek fizethetők, és a jövőbeli versenyképességet emelő beruházások indíthatók. Nem az államháztartás, hanem a reálgazdaság és a munkaerőpiac reformja vezet ki ebből a csapdából.