Elvetélt reformkísérletek
Az sem kizárt, hogy a miniszterelnök komolyan gondolja. Végtére tényleg rokonszenves lenne, ha a jövőben nem közel négyszáz, hanem mindössze kétszázötven honatya és -anya országjobbító tevékenységét kellene finanszírozni. Ezen a ponton máris indokolt megvizsgálni az egyik leggyakoribb "érv" realitását. A közvélekedéssel ellentétben a kisebb parlament automatikusan nem olcsóbb. Százharminc képviselő illetménye megspórolható, ám ez az Országgyűlés teljes költségvetéséhez viszonyítva csekélység. Az apparátusnak maradnia kell, a szakértői csapat - a témák, ügyek száma nem mérsékelhető tollvonással - bővülhet is, az egyéb kiadások pedig aligha változnának.
Szóval, akármit gondol a miniszterelnök, az esetleges eredmény akkor is csupán másodlagos. Az elsődleges az, hogy a kormányfő és a stratégák találtak három olyan témát, amelyek révén kellően egyszerű üzenetek fogalmazhatóak meg ahhoz, hogy a politika iránt alapszinten érdeklődő "lakosság" felkapja a fejét, elmerengjen egy percre, aztán heves bólogatásba kezdjen.
De tegyük fel mégis, hogy a hajcihő nem pusztán önmagáért, vagyis az európai parlamenti választásokon besöpörhető szavazatokért van.
"Az átfogó választási reformhoz szükséges kérdésekben hiányzik a képviselőcsoportok olyan mérvű egyetértése, amelynek alapján az alapvető reformcélkitűzések megvalósításához szükséges kétharmados parlamenti többség kialakítása biztosítható lenne." Ez a mondat a választási rendszer reformját előkészítő eseti bizottság jelentésében olvasható. A testületet - amelynek kudarcát mostanában nem szokás felidézni - 1999 márciusában hozták létre, és csaknem két éven át, 2000 novemberéig működött. Feladata egyebek mellett a parlamenti létszámcsökkentés mikéntjének meghatározása volt, csakhogy ez ügyben nem sikerült értékelhető eredményt felmutatnia. (Munkálkodása mégsem bizonyult teljes mértékben hiábavalónak, hiszen az EP-választásokat az akkor lefektetett elvek mentén rendezik meg júniusban.) Annak ellenére sem, hogy a karcsúsítás indokolt volta kapcsán a felek nem hozakodtak elő kételyekkel. Ahogyan ma sem tesznek ilyet a parlamenti pártok.
A Medgyessy-javaslat jövőjét nézve fontos tanulság: az eseti bizottság megbeszélésein gyakorlatilag szóba sem került, hogy az esetleges reform hatálya a soron következő voksolásra kiterjedjen. 2006-ról beszéltek, mert tudták, hogy egy ilyen döntés túlontúl sok képviselőt értinthet hátrányosan: oktalan elvárni annak az igen szavazatát, aki emiatt találhatja magát jól belátható időn belül a számára kényelmes Ház falain kívül.
Ami miatt a reform érvénybe lépésének időpontjától függetlenül sem születhetett egyetértés: az akkori kormánypártok és ellenzékük különbözőképpen képzelték el a csökkenéshez vezető, egyedül üdvözítőnek hitt utat. Az igen egyszerű képlet az 1998-as választásokkor történtekre épült: a Fidesz a második fordulóban összeadódott jobboldali voksokra emlékezve fenn akarta tartani a némi - szükségesnek vélt - aránytalanságot tükröző rendszert, az MSZP-SZDSZ meg nem. Még szép: ha csak egy kör van, 98-ban hatalomban maradt volna a baloldali koalíció.
Ma már más a helyzet, a jobboldalon sincs minek összeadódnia. Innen nézvést a Fidesz is elfogadhatna egy egyszerűsítő és arányosító szisztémát - amilyet például a szabad demokraták felvázoltak. Az SZDSZ-én kívül elhangzott még egy javaslat: az igazságügy-miniszteré. Ez a területi listák kiiktatásával járna, ami a jelenleginél is meghatározóbb aránytalanságot feltételez. Területi listák nélkül az ugyanannyi egyéni választókerületi hely többet ér, ennélfogva a győztes párt jó eséllyel számolhatna kétharmados parlamenti többséggel is. Így azon kellene elgondolkodniuk az érdekelteknek, hogy jobb-e elsöprő többséget szerezni, mint amennyire rossz semmire sem elegendő kisebbségben szenvedni.
Egyelőre azonban mindez tét nélküli elmélkedés. Legalább addig, amíg a pártelnöki szintű kirakategyeztetéseket nem váltják fel munkamegbeszélések. Ha igen, az lesz érdekes, milyen alternatívák kerülnek előtérbe. A variációk száma végtelen, ám a készség a megegyezésre - jobbról is, balról is - egyaránt véges.
Függetlenül az éppen divatos - és hasznosnak hitt - retorikától.
kiemelés
