Moszkvai félelmek az Európai Unió bővítése előtt

Az időzítés nem hagy kétséget afelől, hogy a március 14-ei elnökválasztás küszöbén a Kreml pr-stratégái tudatosan rájátszottak hagyományosan militarista orosz, illetve szovjet paternalizmusra, amikor a tengerésztiszti egyenruhába bújtatott Vlagyimir Putyint hadsereg-főparancsnoki minőségében, mintegy "a haza atyja" szerepében vonultatták fel a választók előtt. A nemrég volt birodalmi nagyság idealizálását szolgálta az is, hogy az orosz elnök négyéves országlása során most először "kolosszális nemzeti tragédiának" nevezte a Szovjetunió felbomlását.

A katonai erődemonstráció másik "üzenete" Brüsszelnek szólt. Ahogy ugyanis közeledik az Európai Unió május l-jei bővítése, a Kreml egyre kevésbé leplezi idegességét amiatt, hogy egy új, hatalmas és egységes politikai, gazdasági, sőt részben katonai erő jelenik meg a határainál. A nyugtalanság bizonyos fokig érthető, hiszen Moszkvában még nem felejtették el, hogy alig 15-20 éve a nyugati világ vezetői - Máltán és Málta után minden lehetséges alkalommal! - megígérték Mihail Gorbacsovnak: a Szovjetunió volt kelet-európai szatellitállamait soha nem veszik fel a NATO-ba. Ehhez képest ma már az euroatlanti világhoz soha nem tartozott egykori szovjet tagköztársaságok is a NATO-tagság büszke várományosai. Az iszlám terrorizmus elleni küzdelem zászlaja alatt ráadásul 2001 szeptemberétől Közép-Ázsiában és a Kaukázus kulcsfontosságú szovjet utódállamaiban is gőzerővel folyik az angolszász nagyhatalmak térnyerése.

E változások sorában az EU-bővítés újabb hatalmas pofon a birodalmi kudarcait mostanában egyre nehezebben feldolgozó orosz politikai elit és a társadalom számára. Sokan úgy érzik, hogy a tíz új tagnak, köztük a volt szovjet érdekszféra nyolc egykori országának a beemelése megalázó módon kirekeszti Oroszországot az európai közösségből.

A szovjet korszakban felcseperedett politikusnemzedék azonban megtanulta, hogy nem lebecsülendő birodalmi veszteségeit gazdasági előnyökkel kompenzálja. Ennek jegyében a Kreml már januárban benyújtotta igényét a kelet-európai országok EU-tagsága miatt változó vámtarifák miatt az orosz gazdaságot érő 50-80 milliárd euró veszteség megtérítésére. Miután kudarcba fulladtak German Gref orosz gazdasági és kereskedelmi miniszter erről folytatott brüszszeli tárgyalásai, a Kreml engedményeket követelt Brüsszeltől a Világkereskedelmi Szervezethez való orosz csatlakozás valóban kemény feltételei, valamint a felmelegedés fékezését szolgáló (de a csatlakozó országoktól gazdasági engedményeket követelő) kiotói egyezmény ügyében, amelyet az USA és Ausztrália csak Oroszország csatlakozása után hajlandó aláírni.

Az EU-bővítés politikai ellentételezésének igényével benyújtott újabb moszkvai számlák között van olyan irreális követelés, mint az Oroszországi Föderáció polgárainak vízummentessége. De olyan - a belpolitikai propagandában hasznosítható - kérések is, mint hogy a Kreml képviselői minél gyakrabban találkozzanak a 25 EU-tagállam vezetőivel, hogy Oroszország részt vehessen az unió közös védelmi doktrínájának kidolgozásában, illetve Brüsszel kötelezze magát a volt szovjet tagköztársaságok egy részét tömörítő Független Államok Közösségének ügyeiben "a lehető legkisebb involváltságra". (Éppen akkor, amikor Európa minden korábbinál határozottabb hangon tiltakozik az orosz katonai jelenlét ellen Moldovában, Ukrajnában és Grúziában.)

Az Európai Unió tagállamai között nincs egyetértés a volt Szovjetunió legnagyobb utódállamával kapcsolatos politikát illetően. A kulisszák mögött súlyos bírálat érte az elnökségről december végén leköszönt Silvio Berlusconi olasz kormányfőt, aki mind a csecsenföldi háború kérdésében, mind a Jukosz olajvállalat első embere, Mihail Hodorkovszkij elleni, világszerte élesen bírált leszámolás megítélésében a Kreml mellé állt, hogy a Die Presse kifejezésével élve "körbenyaldossa" Putyint. De már ezt megelőzően napvilágra került az EU Oroszországgal kapcsolatos megosztottsága az iraki háború kérdésében is: a Chirac francia elnök és Schröder német kancellár ösztönzésére létrehozott Párizs-Berlin-Moszkva tengely rövid élete alatt elég sok kárt tett az európai integráció hatékony működésében. Az EU-tagországok tudatos megosztására játszó orosz politikát a tagállamok már kivétel nélkül érzékelték tavaly év végi csúcstalálkozójukon, Rómában.

Ráadásul számolni kell azzal, hogy sokban új Oroszország-politikát várnak Brüsszeltől a májusban csatlakozó államok. Toomas Hnedrik Ilves volt észt külügyminiszter a The Wall Street Journalben "nagyon ostoba viselkedésnek" minősítette Nyugat-Európa szerinte túl defenzív politikáját Moszkvával szemben. Janus Onyszkiewicz egykori lengyel hadügyminiszter "azt a leckét" emlegette, amelyet Kína adott Vietnamnak 1979-ben: a birodalmi bosszútól vezérelve Peking akkor súlyos támadásokat intézett a határ menti vietnami városok ellen. "Egy ideig Lengyelországnak is számítania kell ilyesmire. Ezért kénytelenek vagyunk felkészülni, hogy egyedül is megvédjük magunkat" - mondta az állami lététől 1795 óta háromszor is megfosztott ország katonapolitikusa.

Az orosz külpolitika esetleges veszélyeinek ilyen eltérő megítélése miatt gyűltek össze többek közt a 25-ök külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben. Nehéz azonban elképzelni, hogy 25-féle érdeket közös nevezőre lehet hozni. És ebben a talán legelső komoly egyeztetési kísérletben megmutatkozik az egyszerre tíz tagállammal bővülő EU legnagyobb jövőbeni problémája.