Az Amerika által táplált tűzvész ezúttal Haitin pusztít

A Bush-kormányzat már 2001 óta folytatott olyan politikát, amely szemlátomást vezetett Aristide bukásához. A gyűlölködés a 80-as években kezdődött, amikor az utóbb államfővé választott tiszteletes - és a Duvalier kegyetlen diktatúrája ellen fellépő, harcos demokrata - a felszabadítási teológiát tanította. Aristide fellépése vitte rá az amerikai konzervatívokat, hogy a haiti államfőre ráragasszák a "következő Fidel Castro" címkét.

Az amerikai konzervatívok olyan híreket keringettek, hogy Aristide zavarodott elméjű, és a megvetésük csak fokozódott, amikor Bill Clinton - az 1991-es katonai puccs ellenében - mögéje állt. Miután pedig Aristidet 1994-ben hatalomra juttatta, a konzervatívok azzal vádolták az amerikai elnököt, hogy az ország erőit Haitin "nemzetépítésre" fecsérli el. Ezt ugyanaz a jobboldali gárda mondta, amely most 160 milliárd dollárt pazarol el - jóval erőszakosabb és kétesebb körülmények között - Irakban nemzetépítésre.

Az Aristide elleni támadások a Bush-kormányzat hatalomra kerülése után nyomban elkezdődtek. Amikor 2001 elején meglátogattam Haiti elnökét, egy intelligens, a magánszektorral és az USA-val jó kapcsolatokra törekvő politikusként tett rám benyomást. Nem volt forrófejű, tanácsokat kért, hogy miként lehetne megreformálni az ország gazdaságát. Egyúttal hangot adott azon aggodalmának, hogy az amerikai jobboldal tönkre akarja tenni az elnökségét.

Az ország valóban reménytelennek látszó helyzetben volt. A nyugati félteke legszegényebb államában - Miamitól rövid repülőútnyi távolságra - a szubszaharai Afrikában tapasztalható életszínvonal volt, 52 éves várható életkorral és krónikusan alultáplált gyermekekkel. Ezer újszülött közül száz nem érte meg az ötéves kort, a karibi világban legsúlyosabb AIDS-járvány ellenőrizetlenül terjedt, az egészségügyi rendszer összeomlott, a zavargásoktól való félelem miatt a turisták és a befektetők távol maradtak, így nem volt munkalehetőség.

Aristide ebben a helyzetben is roppant népszerű volt, a személyéhez olyan remények fűződtek, hogy a mérhetetlen szegénység ellenében elhozza a haladást. A lakosság által "Titid"-nek becézett államfő szemlátomást a nagy létszámú szegény rétegek szabadon választott vezetőjeként gyakorolta a hatalmat. Amikor a 2001-es látogatásom után visszatértem Washingtonba, és beszéltem az IMF, a Világbank, az Amerika-közi Fejlesztési Bank és az Amerikai Államok Szervezetének vezető tisztviselőivel, arra számítottam, hogy ezek az intézmények valamennyien Haiti segítségére fognak sietni.

Megdöbbenésemre azonban azt kellett tapasztalnom, hogy - az Egyesült Államok ködös ajánlásai alapján - valamennyien felfüggesztették a segélyeket. Hivatkozási alapul a 2000-es választások szabálytalanságai szolgáltak, Washington emellett feltételül szabta, hogy Aristide egyezzen ki az ellenzékkel.

Az amerikai álláspont paródiába illett. Aristide földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, a nép által választott elnök volt, amit George Bush nem állíthatott önmagáról. Emellett a pártja is jelentős többséggel nyert, aminek tényén semmit sem változtatott néhány, esetleg elcsalt mandátum. Ha ilyenek lettek volna is - amit még bizonyítani kellene -, akkor ezek semmiben sem különböznének olyan államok gyakorlatától, amelyeket egyébként az IMF, a Világbank, sőt maga az USA is támogat. Bármiként legyen is, a Haitin lebonyolított választások mindenképpen haladást jelentettek az Egyesült Államok által korábban évtizedeken keresztül támogatott katonai kormányzással szemben, nem is beszélve az időnkénti amerikai megszállásokról.

Minél többet nézett körül valaki Washingtonban, az Egyesült Államok álláspontja annál kevésbé látszott ésszerűnek. A nemzetközi szervezetek és intézmények vezetői egyszerűen lerázták magukról a felelősséget, és azt motyogták, hogy a Bush-kormányzat vétója ellenében semmit sem tudnak tenni Haiti megsegítéséért. A helyzetet különösképpen kezelhetetlenné tette Washington azon kijelentése, hogy a segélyeket mindaddig befagyasztva tartják, amíg Aristide egyezségre nem jut az ellenzékével. Ez ugyanis korlátlan vétóhoz juttatott meg nem választott politikai erőket. Ebben a helyzetben Aristide politikai ellenfeleinek egyszerűen csak el kellett utasítaniuk a tárgyalásokat ahhoz, hogy az országot a káoszba lehessen dönteni.

A káosz most elérkezett. Szomorú látni, hogy őrjöngő fiatalok nevezik a BBC és a CNN kamerái előtt "hazugnak" Aristide elnököt, mert nem javította az ország szociális állapotát. Való igaz, hogy a gazdasági összeomlás táplálja a zavargásokat és az öldöklést, a hazugságok azonban nem Aristide-től erednek, hanem Washingtonból. Jellemző, hogy a végén Aristide már hajlandónak mutatkozott a hatalomnak az ellenzékkel való megosztására, ezek azonban ezt elutasították. Aristide ellenfelei tudták, hogy az amerikai jobboldal mellettük áll, és erőszakkal hatalomra juttatja őket. Ez pedig csak Haiti agóniájának meghosszabbítását jelenti.