Konszenzuskeresés az euróhoz vezető úton

Bár az euróövezethez való csatlakozás a távolabbi jövőbe tolódott ki - a legkorábbi időpont 2007 -, a csatlakozó országoknak idejekorán el kell készíteniük az egységes valuta átvételére vonatkozó stratégiájukat. Emiatt a legtöbb tagjelölt államban tavaly kiterjesztették a kormány és a jegybank együttműködését, hogy közös álláspontot dolgozzanak ki az euró bevezetésére. Hasonlóan intenzív viták folytak az EU-n belül, amelyek az Európai Központi Banknak (EKB) a csatlakozó államok árfolyam-politikájával kapcsolatos útmutatásában csúcsosodtak ki. Ez az ajánlás tartalmazza az EKB kormányzótanácsának álláspontját az - ERM II néven ismert - átváltási árfolyam-mechanizmus alkalmazásával kapcsolatban, ami az euróövezetbe való belépés kritikus feltétele. A tagállamoknak dönteniük kell az egységes valuta átvételének optimális időpontjáról, ami nehéz feladat, mert gazdasági elméletek ehhez nem nyújtanak támpontot, emellett pedig néhány ország súlyos - az idevágó, 3 százalékos maastrichti plafont lényegesen meghaladó - fiskális egyensúlyhiánnyal küszködik. Az EU számára az volt a kihívás, hogy az eurózóna kibővítéséhez miként teremtsen kiegyensúlyozott elbánást az övezet régi és leendő tagjai számára. A vitában számos ponton alakult ki széles körű konszenzus, közülük az első úgy szól, hogy nincs minden ország számára optimális, univerzális megoldás, mert nagyszámú országspecifikus körülmény létezik például a gazdaság teljesítményét, a monetáris politikai rendszert és a fiskális pozíciókat illetően. E tekintetben két országcsoportot lehet megkülönböztetni. Az egyikbe tartoznak a kisebbek - például a balti államok -, amelyek olyan eszközöket használnak valutájuknak az euróhoz való kapcsolására, mint a valutatanács néven ismert mechanizmus. Ezek az országok igazolták, hogy nagyobb feszültségek nélkül képesek meglenni önálló monetáris politikai kurzus nélkül. Emiatt nincs ok arra, hogy bárki is óvja őket az euróövezethez való gyors csatlakozástól, vagy bárki kényszerítse őket átváltási rendszerük feladására. Az EU intézményei helyesen döntöttek úgy, hogy a valutatanács-mechanizmus összhangban áll az ERM II rendszerrel. Világos ugyanakkor, hogy más lesz az euróhoz vezető út azoknál a nagyobb csatlakozó államoknál, amelyek a lebegő árfolyamok rendszerét alkalmazzák, inflációs szinteket célzó monetáris politikai gyakorlattal. A konszenzus második fontos pontja a régi tagállamok és a csatlakozók közötti névleges és valós konvergencia körül folyó vitában alakult ki. Az új tagországok többsége jelentős haladást ért el az infláció és a névleges kamatok csökkentésében. Emellett empirikus elemzések is kimutatták, hogy a valós konvergenciának nem kellene akadályt képeznie a bővítés útjában. A hangsúlyt a jövőben a szerkezeti, a pénzügyi és a ciklikus konvergenciára kellene helyezni, miután széles körben elismert az a tény, hogy a folyamat nagyon előrehaladt a külkereskedelemben, a tőkeáramlásban és a bankszférában. Alacsony szintű viszont a közelítés a ciklikusságban és a munkaerő mobilitásában, bár az egyes országok között még e tekintetben is jelentős különbségek mutatkoznak.

A harmadik konszenzus a közép-európai államok euróövezeti tagságának dátumát illetően látszik körvonalazódni, miután a megjelölt időpontok a 2008- 2010 közötti időtartományban közelítenek egymáshoz. A legsúlyosabb kényszert ebben a körben az állami költségvetések egyensúlyi helyzete jelenti. Cseh-, Magyar- és Lengyelország egyaránt jelentős költségvetési hiánnyal küszködik, és jelentős reformokra fog kényszerülni, hogy a nyugdíjrendszert fenntarthatóvá tegye, és átalakítsa a túl bőkezű társadalombiztosítást. Tekintettel ezen kérdések politikailag érzékeny jellegére, a fiskális konszolidálás súlyos kihívást jelent a kormányok számára.

Negyedikként létfontosságúnak kell tekinteni, hogy az EU-intézmények nyíltabban foglalnak állást a konvergenciaismérvek tekintetében. Az EKB például kevésbé hangsúlyozza, hogy az árfolyam-stabilitás igazi ismérve a plusz-mínusz 2,25 százalékos sávon belüli ingadozás. Ezt a nézetet a csatlakozó államok többsége is osztja, mert a szűk ingadozási sáv alkalmazását kockázatosnak tartja a felkészülés menedzselése szempontjából. Eszerint az árfolyam-stabilitást inkább az alapfolyamatok és a gazdaságpolitikai intézkedések keveréke alapján határoznák meg, nem pedig merev szabályok szerint.

Végezetül fontos az az indítvány, amelynek nyomán változtatást kellene végrehajtani az EKB kormányzótanácsának szavazási rendjében, maximálva egyes államok súlyát a döntéshozatalban.

A 2003-ban végzett munka sokkal közelebb hozta az euróövezet bővítését. Egyes országok - főleg azok, amelyek valutája szorosabban kapcsolódik az euróhoz - gyorsabban haladhatnak előre, mások esetében a 2008-2010-es időszak látszik

reálisabb célnak. Az esetek többségében a belépési stratégia készen van, ami a piacok és a gazdaság szereplői számára fontos stabilizátorként működik.