Lehet így is?

Jól tudjuk, hogy a köz (állam, önkormányzat) nem jó tulajdonos, hiszen képtelen a politika helyett kizárólag gazdasági szempontokat érvényre juttatni. Erre sok esetben lehetőség sincs, hiszen egyes javak értéke pénzben nem is mérhető.

A mindennapi morgolódások közepette azonban aligha szabad szó nélkül elmennünk az örvendetes ellenpéldák mellett. Miközben ugyanis évek óta húzódik, s egyelőre kevés eredményt hozott a Volán-társaságok vagy a BKV ráncba szedése, a Magyar Posta, úgy tűnik, képes volt kitörni az örvényből.

A 2002 közepén a cég élére állított új vezetés alaposan végezte el a rábízottakat. Az üzemi veszteséget nyereséggé változtatták, s lesz pénz fejlesztésekre is, pedig az elektronikus levelezés korában számos korábban népszerű szolgáltatás (távirat, levél, újságkihordás) kereslete csökkenőben van. A teljesített tervek segítenek hinni abban, hogy a szolgáltatások beígért minőségjavulását is hamarosan érezni fogjuk.

Nem szabad elfeledkeznünk azonban arról sem, hogy az állam többször is az inflációt jóval meghaladó áremelést engedélyezett a nemzeti szolgáltatónak, s hagyta végigvinni a racionalizálási programokat is. Így nem engedtek a mobil postákat ellenzőknek, s senki sem követelte a posta lefejezését a múlt heti kézbesítési problémák miatt.

Úgy tűnik, a versenyszférában járatos vezetők az állami cégek élén nagyobb sikereket aratnak, mint a minisztériumokban. Ez már csak ezért is biztató, mert a MÁV és a Malév élén és stratégiájában hasonló váltás ment végbe nemrég. Így alighanem joggal remélhetjük, hogy lassacskán a privatizáció és az állami büdzsé szorítása nyomán eltűnnek a pazarló állami nagyvállalatok utolsó rémképei is a porondról.

Már csak az a fontos, hogy a politikai akarat akkor is kitartson, ha majd a nemritkán évtizedek óta görgetett túlfoglalkoztatás felszámolására kerül a sor. A posta ezres elbocsátásánál ugyanis jóval nagyobb feszültséget gerjeszthet a vasúttársaság rendbetételével járó leépítés. A költségvetés helyzetének remélhető javulásával, félő, igen nagy lesz majd a politikai kísértés, hogy a munkavállalók szavazatainak megtartásáért újabb évekre áldozzák fel az adófizetők pénzét és a szolgáltatásokat igénybe vevők idejét, kényelmét.