Magas kerítések, rossz szomszédság Európában

Az unió valójában ennél is rosszabbul viselkedik, mert nem alakított ki európai szintű egyezséget az EU új polgáraira alkalmazandó szabályokat illetően, ezért a meglévő tagálla-

mok mindenféle koordináció nélkül, egyénileg kidolgozott eljáráshoz folyamodnak. Az alakuló rendelkezések közül egyesek drákói szigor jegyében fogantak. Ausztria és Németország - ahová a Kelet-Európából érkezők 80 százaléka tart - már tavaly bejelentette, hogy az új tagállamokból eredő migrációval szembeni korlátozásokat a teljes, hétéves átmenti időszakra fenn kívánja tartani. Franciaország és Belgium legalább az első két évben alkalmazni kívánja a szigorítást.

Svédország eredetileg liberális hozzáállást tanúsított, utóbb azonban elhalasztotta határainak megnyitását, és esetleg megszigorítja az érkezők számára a szociális ellátáshoz való hozzáférést. A dán kormány januárban majdnem összeomlott, amikor a munkaügyi miniszter a munkaerőpiac megnyitását ajánlotta a leendő tagállamok mindazon állampolgára számára, akik igazolják, hogy találtak állást maguknak. Görög- és Olaszország egyelőre hallgat, ami azt jelenti, hogy valószínűleg megtartják a mostani korlátozásokat az új tagállamokkal szemben, azaz azok polgárait úgy tekintik, mint a külső államokból érkező migránsokat. Ez azt jelenti, hogy az "új Európából" származó migráció előtt zárva maradnak a térséggel határos vagy ahhoz közel fekvő államok.

Az akadályépítés tükrözi azokat a nyilvános aggodalmakat, melyek szerint az új tagállamok polgárai felkerekednek, és felkutatják a legbőkezűbb jóléti juttatásokat. Nem csoda, hogy az Eurobarometer Survey által készített felmérés azokban a tagállamokban észlelte a bővítés támogatottságának legnagyobb csökkenését, ahol a jóléti rendszer a legfejlettebb. A csatlakozás időpontjának közeledtével egyébként a bővítés támogatottsága mindenütt mérséklődik.

Az ajtók bezárása az unió új polgárai előtt nyilvánvalóan nem oldja meg a jóléti problémákat, hátráltatni fogja viszont a gazdasági növekedést. A gyenge munkaerő-mobilitást mutató piacokon - főleg Nyugat- és Dél-Európában - a migránsok fontos szerepet játszhatnának. Megjelenésükkel javulhatna a termelékenység, gyorsulhatna a növekedés, és széles körben emelkedhetnének az egy főre jutó jövedelmek. Mivel a béreket gyakran a helyi termelékenységi rátáktól függetlenül, torz módon állapítják meg, ezért a migránsok Nyugat- és Dél-Európa államaiban való megjelenése összességében csökkenthetné a munkanélküliséget. Az ajtók bezárásával valójában a jóléti rendszerek juttatásaihoz való hozzáférést sem lehet korlátozni, mert az illegális migráció úgy von el forrásokat, hogy közben nem járul hozzá a jóléti állam bevételeihez akkor sem, ha a költözők többsége fiatal munkaerőből áll.

A szociális ellátórendszerekkel visszaélő migránsoktól való félelmet könnyebben kezelni lehetne, ha az EU elfogadna egy közös, inkább tág kvótarendszert, amelyet korán fel lehetne számolni, amennyiben annak keretei nincsenek kitöltve. Az ilyen migrációs kvótákat előnyben kellene részesíteni egyéb korlátozásokkal szemben, mert lehetővé tenné a legális vándorlástól várható jóléti befizetések beszedését. A kvótákat korábbi migrációs időszakok csúcsszámainak megfelelően lehetne kialakítani, engedélyezve például évente négyszázezer ember beáramlását az EU-ba.

Miközben ezek az átmeneti korlátozások érvényben lennének, reformokat kellene indítani a migrációtól való nyilvános félelmek alapvető okainak kezelésére. A félelem gyökerét azokban a hatalmas jövedelemkülönbségekben kell keresni, amelyek fennállnak például egy litván és egy átlagos uniós munkavállaló viszonylatában. A gazdasági konvergencia természetesen hosszú távú folyamat. Ennek részeként az EU-ban úgy kellene módosítani az újraelosztási gyakorlatot, hogy az eltántorítsa a szegényebb államok polgárait a jóléti ellátásokban való mazsolázástól. A probléma itt egyfelől a társadalombiztosítási rendszerek inkompatibilitásában rejlik, amelyben a juttatások egyfelől a korábbi járulékbefizetéssel arányosak. Másfelől vannak szociális segélyező programok, amelyek készpénzátutalással járnak.

Az összes EU-államot - beleértve az új tagokat - bátorítani kellene olyan szociális (az új tagországokban már meglévő) támogatási módszerek bevezetésére, amelyekkel meg lehetne felelni az elemi ellátási követelményeknek. Az ilyen, minimális juttatási sémákat fokozatosan egyeztetni kellene, azzal a hoszszú távú céllal, hogy idővel kiépíthető legyen egy összeurópai biztonsági háló, amely az EU egyik intézményi alappillére lenne.