A biztosok ma még szimbolikus figurák

Ki a jó biztos?

Erre azért nehéz válaszolni, mert sokféle biztos van. Akad, aki inkább politikusalkat, és van, aki inkább technokrata. Megjegyzem, ez a régi tagállamokban nem válik el olyan élesen, mint sok esetben nálunk. Ráadásul, ha valaki az Európai Unióban miniszter, ez azt is jelenti, hogy amióta miniszter, azóta eljár az EU-tanácsülésekre is. Azaz politikusi tevékenysége az első pillanattól fogva kap egy EU-dimenziót, ő maga pedig egyfajta uniós látókört. Amivel amúgy jó eséllyel nem itt találkozik először, hanem már sokkal korábban. Talán volt már európai parlamenti élménye, talán a minisztérium valamelyik szakterületén gondozott uniós témákat. A jó biztos amúgy az, aki eligazodik ebben a nagyon sokágú érdekharmonizáló rendszerben. Tudja, hogy mikor micsoda mit jelent, honnan, milyen impulzusok jönnek, és ezeknek mi a tényleges helyi értékük. Jó, ha valamilyen szakterületen otthon van, és ha képes nemzeti, politikai részérdeken felülemelkedve európai dimenzióban látni és gondolkodni. És persze ne legyenek üzleti érdekei. Egy a lényeg: ahol valamilyen külső befolyásolás érvényesül, ott értelemszerűen csorbulhat az európai dimenzió. Márpedig az egész mechanizmus akkor működik optimálisan, ha a tagállami érdekek tanácsi megjelenítése mellett adott egy viszonylag tiszta, nemzetek feletti bizottsági előkészítés is.



Motiváltság lehet a nemzeti hovatartozás is? Hogyan lehet összepárosítani a nemzeti és az európai megfontolást?

A dolog ott kezdődik, hogy a biztos lásson túl a nemzeti érdekeken. Ez egy kicsit olyan, mint a szülő meg a gyerek kapcsolata. Tudjuk, hogy a gyerek nem örül annak, ha elvisszük a játszótérről, de azt is tudjuk, hogy az az érdeke, egyen, aludjon és tanuljon. Látni kell az ország pillanatnyi politikai érdekeit, de figyelni kell az adott ország érdekeit szolgáló távlatibb szempontokat is. Majd pedig - és ez a nehezebb - el is kell tudni fogadtatni ezt. Ez már egyébként nemcsak a hazai pályán kihívás, hanem a többi ország felé is. Amikor például a regionális politikában meg kell magyarázni a nettó befizető Svédországnak, hogy miért előnyös neki, ha autópálya épül Varsó és Budapest között. Az érdekek kezelésének nagyon finomra hangolt szférájában kell mozogni, amiben meg kell találni a kölcsönösen előnyösnek és igazságosnak tekinthető érdekviszonyokat, és ezt minden érintettel el is kell tudni fogadtatni.



Van, aki úgy véli, hogy az új bizottság valahol a nemzeti érdekek megjelenítésének egy újabb fóruma lehet majd.

Semmiképpen sem szabad összekeverni a tagországokat magában foglaló tanácsot a bizottsággal. Mivel egy évig magyar EU-nagykövetként dolgoztam, ezért van képem arról, hogy mit jelent a tanács keretében, magyar zászló alatt érdeket képviselni. A bizottság más. Itteni posztján minden egyes biztosnak összeurópai felelősséget kell viselni azért a szakterületért, amit rábíznak. Azaz nem valamely ország, hanem valamely szakterület nevében kell fellépni és érdeket megjeleníteni. Én a novembertől felálló majdani 25 fős bizottságot illetően optimista vagyok. Lesz egy alapvető átrendeződés: mostanáig a kisebb és a nagyobb országok egyaránt 10-10 biztossal voltak jelen, méghozzá úgy, hogy a nagyoknak két-két biztosuk van. Novembertől mindegyikből csak egy lesz, ami a bizottság közösségi jellegét fogja erősíteni. Jobban kifejezi majd, hogy minden tagállamból van itt valaki. Ha ehhez egy erős elnök társul majd, akkor még növekedhet is a bizottság szerepe.



És a hatékonyság? Jacques Delors szerint 12 fő fölött már nem tud hatékony lenni egy testület?

Delors-nak egy dologban igaza van, de ez a tanácsra ugyanúgy, ha ugyan nem jobban vonatkozik: abban, hogy nagyjából 12 főnél végződik a közvetlen részvétel lehetősége. Amikor még úgy ülnek körül egy asztalt, hogy mindenki annyit beszélhet, amennyit szükségesnek tart. Ennek 12 fő a határa. Erre szervezési könyvektől a 12 esküdtig számtalan példát lehet találni. Csakhogy én a bizottságban még mindig több tartalékot látok, mint a tanácsban. Ha a nagykövetek ülésén mind a 25 tag megszólal, akkor az 25-féle tagállami érdeket jelenít meg. Ezzel szemben a bizottság egy testület. Az egyes reszortoknak lehetnek különböző szempontjaik, de nincsenek különböző érdekeik. A tanácsban minden hozzászólónak más érdeke is van. Ezért gondolom, hogy a bizottságban nem okoz majd gondot, hány reszortra is osztjuk a munkát. A 25 még a kezelhetőség határán belül van. Erre szokták felhozni azokat a kormányokat, ahol huszonöten vannak és mégis működnek. És van még valami. Amíg a biztosokat tagállamok jelölik, addig nem látok lehetőséget arra, hogy az egyik jelöljön, a másik nem. Miként az sem reális, hogy az egyiknek nagyobb jogosultsága legyen, mint a másiknak. Már azt is kétségesnek tartom, hogy csoportokat hozzanak létre, amelyek élén x számú "csoportvezető" áll. Mert már ez is megbontja a tagországok egységét. Ha megnézünk egy mai csoportképet a bizottságról, látható, hogy mindenki alatt ott szerepel, hogy francia, angol, spanyol és így tovább. Márpedig amíg így nevezik ki, és így tartják számon őket, addig elkerülhetetlen, hogy minden tagországnak saját biztosa legyen.

Persze ha ettől a rendszertől elmozdulhatnánk? Az első lépés mondjuk az lenne, hogy ne írják oda, ki honnan jött. Mindenki legyen csak európai biztos! Aztán egy bizonyos idő múlva talán eljutunk oda, hogy a bizottság élére már úgy keresik a tagokat, mint ma a biztosok alatt dolgozó főigazgatókat. Kell például egy-egy vezető a közlekedési, a környezetvédelmi és a hasonló területekre? Lehet rá jelentkezni! S ha véletlenül két holland biztos van, az sem baj, mert ők jelentik a szakértelmet. Az lesz az igazi Európai Bizottság! Kérdés, hogy mikor jutunk el oda. Jelenleg az egész EU egy finoman kiegyensúlyozott struktúra, ahol a tagállami és közösségi hatáskörök mezsgyéin járunk. És a biztosok ma még szimbolikus figurák. Az EU is szívesen mutatja fel őket a tagállamnak, hogy látjátok, itt van az emberetek. Azért európai a bizottság, mert mindenki benne van?



Vajon a leendő EU-alkotmány, ha végül lesz belőle valami, mennyire vihet mindehhez közelebb?

Mindenekelőtt nagyon örülök, hogy megnőtt az esélye az alkotmányos szerződés közeljövőbeli elfogadásának, hiszen ez egy szükséges, de nem elégséges lépés. El kell fogadni, mert már megvan, és mert sok jó ötlet van benne? De nem szabad megállni, folytatni kell! Véleményem szerint ugyanis a konvent és az itt folyó munkából kinőtt tervezet mindent összevetve mégiscsak a hagyományos mederben vitte tovább az ügyeket. Márpedig idővel ebből a hagyományos mederből ki kell lépni, munkamódszert kell majd váltani, mégpedig bátor elszánással. Könnyíteni kell az uniós intézményeken, mert nemcsak közhely, de tény, hogy nem lehet 25, vagy több taggal úgy dolgozni, ahogy annak idején hatan tették. Menni kell tovább azon az úton, ahol az EU idővel klubszerűen tud befogadni egyre kisebb és egyre gyengébben felkészült országokat. Nincs más teendő, mint fokozatosan átvenni a közösségi joganyagot, és akkor lehet jönni. De magát az uniót mindez nem rendíti meg, nem változtatja meg, hogy például az 5 milliós Horvátország belép. Meg se érzi. Az egyetlen dolog, amit észrevesz, hogy több a szék az asztal körül. Nem véletlen, hogy éppen az intézményeknél fulladt ki az előző alkotmányozói lendület is.



Csakhogy nem csupán "kicsik" állnak sorba tagságért. Éppen az önök bizottsága idejére esik, hogy állást kell foglalni a leendő török tagsági tárgyalásokról is.

Bizony az út végén ott állnak az óriások. A török probléma még az idén előjön. Ha módom lesz rá, el fogom mondani, hogy Törökország esetében már nem elég, ha a jelöltről készítünk "avist", magunkról is kell készíteni egyet! Mellesleg ez koppenhágai kritérium is: az 1993-as tagfelvételi feltételek negyedik pontja azt is előírja, hogy tisztázni kell, vajon az EU alkalmas-e a bővítésre. Márpedig egy török felvétel esetében ki kell tudni mondani, hogy az EU a mai formájában még nem alkalmas egy ekkora ország befogadására. És akkor még szó sem esett a munkaerő áramlásáról, a kulturális különbségekről, egész egyszerűen egy méretprobléma vetődik fel, ami már módosít az egyensúlyon. Egy biztos: az EU eddig minden válságon átevickélt, sőt, megerősödve került ki. A multilaterális szervezetekben az ember mindig figyelni szokta, hogy kik járnak az ülésekre. Az, ahogy az EU-csúcsra Európa összes vezetője eljött Brüsszelbe, arra utalt, hogy ez a szervezet él. Itt fontos dolgok történnek, ezt kell megtartani.



Beszélgetésünkben többször előjött az utalás a mostani meg a november utáni Európai Bizottságra. Ami önt illeti, mennyire világos, hogy melyikre szól a mandátuma?

Teljesen világos, hogy hat hónapra szól.



És ez nem rossz?

Nem, mert mindenki másnak is novemberig szól. E mögött persze volt egy olyan feltételezés, hogy akiket most küldenek, azokat próbálják meg úgy kiválasztani, hogy a következő bizottságba is jók legyenek. De ez csak egy politikai üzenet volt. Tisztában vagyok azzal, hogy hamarosan új jelölés lesz. Hozzáteszem: mindegyik ország esetében. Miként tudom azt is, hogy a jelölést egy elfogadási nyilatkozatnak kell kiegészíteni a ma még ismeretlen új bizottsági elnök részéről. Aki esetleg valamely jelöltre azt mondhatja, hogy nem tudnának-e mást javasolni. Volt már példa ilyesmire.



És a terület? A regionális politika maradhat ugyanez?

Nem lesz könnyű dolga a bizottsági elnöknek, amikor készen kap különböző adottságú embereket, mögöttük különböző motiváltságú nemzeti elvárásokat, és ezeket különböző reszortokkal kell összepárosítani. Alku lesz, s nyilvánvaló, hogy Magyarország szeretne fontos szerephez jutni. Jó lenne a regionális politikát valamilyen formában megtartani, amire esélyt ad a következő hat hónap. De azt sem lehet kizárni, hogy kapunk valami mást. A konvent tagjaként megtapasztaltam az intézményi kérdések formáját.



Az európai parlamenti meghallgatás után mindegyikükről rövid írásos vélemény született. Mennyire volt elégedett az önével?

Pozitívnak, biztatónak tekintem.



A méltató mondatok közé

becsúszott, hogy a konvent munkája kapcsán tett egyes kijelentései "eléggé diplomatikusak" voltak?

Ez azért érdekes, mert én attól tartottam, helyenként talán egy kicsit szókimondóra sikeredett a válaszom. De ha a parlamentben ezt még keveslik is, az bátorító jelzés, hiszen növeli a lehetséges mozgásteret.